Az öngyilkosság gondolatával küzdő embereken hogyan lehet segiteni? Egyáltalán lehet rajtut segiteni, vagy aki egyszer rágondol az végül meg is csinálja?
Nos, a fenyegetőzők a legritkább esetben teszik meg, vagy ha mégis, akkor úgy, hogy észrevegyék és túléljék.
Leginkább csak érzelmi zsarolás az ilyen.
Én két embert ismertem, aki sikeresen megtette, egyik sem fenyegetőzött soha, és még célzást sem tett rá.
Az egyik ember a szomszédunk volt, és minden előjel nélkül felment a 12-re és kiugrott.
A másik egy sikeres ember, látszólag boldog, szintén SEMMI előjel, egyik délután még kedélyesen beszélt a testvérével, és még aznap éjjel felakasztotta magát.
EGyik ember sem ivott vagy drogozott, gyógyszert sme szedtek.
1,5 hete kb legjobb barátnőm is meg akarta tenni. Szerencsém volt,hogy írt egy elköszönő levelet viberen, mivel 40 km választott el minket,sehogy nem tudtam volna oda jutni időben,szüleim ittak akkor,mert pont össze jövetel volt nálunk. Így egy pesti közös havernak írtam,hogy rögtön pattanjon autóba és menjen el hozzá. Hívásra,írásra nem reagált. Én úgy remegtem hogy alig bírtam írni. Pont jókor csengetett fel a haverunk, barátnőm lement, haver beszélt a fejével. Utána barátnőm felhívott. Sírt a telefonba.
Neki nagyon össze jöttek a dolgok sajnos, eleve nagyon rossz gyerekkora volt, szüleivel is az állandó konfliktus,nincs munkája, párjával is hadi lábon álltak. Aztán ő úgy gondolta végez magával.Azt mondta,hogy abba gondolt bele,hogy nem kell többé agyalnia mi legyen hogy legyen.Hogy éljen. Könnyűnek tűnt az öngyilkosság gondolata,mert megszabadul minden negatív,rossz dologtól.
Azóta is félek egyedül hagyni,de bár már mondta,hogy nem tenné meg,meg örült,hogy megakadályoztuk. Másodpercek kellettek,hogy megtegye, pont akkor szólalt meg a kaputelefon és megijedt. Ha pár perccel később ér oda a haverunk késő lett volna :(
Vagy ha nem ír nekem levelet max kézzel,hogy amikor vki rátalál. Akkor nem tudtuk volna megakadályozni. Aznap találkoztam is vele. De ennyire gáznak nem tűnt a szitu,hogy az öngyilkosságot fontolgassa.
Igazából egy pszichológust lehetne erről megkérdezni.
Ami fontos,hogy mindig a jó dolgokra kell fel hívni a figyelmét pl a gyerekei,illetve ha olyan szituban van akkor változtatni amiben segítitek őt, illetve megmutatni hogy szeretitek és segítetek neki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!