Mi lehet az oka, hogy ilyen vagyok? Hogy lehetne ezen változtatni?

Gyermekkoromtól bennem van egyfajta "elveszettség" érzés.Nehezen találom fel bárhol magam.Eszem van a dolgok elintézéséhez, és végül is megoldok mindent, de sok belső feszültséggel.Nagyon bizalmatlan, aggodalmaskodó is vagyok.Nem tudom pontosan, mitől alakulhatott ki mindez.Néha előjönnek ezek az érzések olyankor nagyon tehetetlen tudok lenni.Vannak azonban időszakok, mikor jobb, de ez a ritkább.

Ami viszont érdekes: gyermekkoromban nem szerettem egyedül kimozdulni.Nem voltam pánikbeteg, csak egyszerűen sehol nem éreztem biztonságban magam, vagy valami hasonló...Nos, 14-15 éves korom körül, látszólag minden ok nélkül, szó szerint egyik pillanatról a másikra, ez teljesen az ellenkező végletbe fordult.Máig nem jöttem rá, miért, hogyan.Egy nap rám tört a "kalandvágy" , stílust váltottam, mind kinézetre, mind belsőleg , és és egy teljesen kifelé forduló, ismerkedős, vidám, semmitől nem félő, vakmerő, bulizós, csavargó emberke lett belőlem.ez az állapot eltartott kb 4 évig.Utána jött a házasság, gyerek és innentől kezdve lehiggadtam.Ez nem lenne gond, mert egy ideig megmaradt valami középút beli állapot.De mostanra azt vettem észre, hogy újra előjött nálam az egykori mindentől szorongós, folyton aggódó, tehetetlen énem.ez nem jó, mert a családom is nehezen viseli.Illetve a felnőtt gyermekem, mert ő az egyetlen családtagom.Ez is oka az aggodalmaimnak, hogy egyedül vagyok neki.Hogy tudnék újra olyan nyitottá válni, mint régen? Egyáltalán hogy létezhet, hogy valaki egyik percről a másikra annyira megváltozik teljesen ellenkező magatartásúvá , de csak évekre? Úgy érzem, előtudnám azt a régebbi énemet hozni, csak kicsit félek is tőle, mert 40 éves fejjel nem nagyon szeretnék újra átesni aló túlsó oldalára...

Furcsa az is, hogy ezek a gyerekkorból származó negatív, gátló érzések, néha eltűnnek, később előjönnek.Mintha tudat alatt ott futna még az a program, csak látszólag tűnik néha el.Alattomos dolog.annak sem értem igazán az okát.Nyilván történtek velem is rossz dolgok , mint bárki mással, de nem volt semmi extrém.Nem bántalmaztak például.Sőt, anyám inkább túlféltő tipus volt.Mindig azt hitte, azon rágódott, hogy biztos valami bajom lesz/van..

az a baj, hogy most nem érzem azt a boldog inspirációt a változásra, mint akkor fiatalabb koromban.Most inkább tartok attól is.