Az öngyilkosság ellen, miért a legrosszabb érveket hozzák fel? Nem lehetne valamivel jobbakat felhozni?

Egy ideje járom az ezzel foglalkozó oldalakat, de a legtöbb helyen rémes érveket hoznak fel ellene. Tipikus sablon-szövegeket olvasni amik szépen hangzanak, de sok esetben csak még rosszabbá tesz mindent. Leírok párat, saját tapasztalatos cáfolatokkal együtt.

1."Gondolj azokra akiket hátrahagysz" és a mi lesz azokkal akik "szeretnek".

Sajnos megmondom én mi, mert láttam már közelről az ilyesmit, volt tragikus halál a családban. Rövid összezuhanás, aztán az illető el van felejtve. Tehát semmi "életen át tartó fájdalom" nem marad a hozzátartozókban. Még az illető anyja is már túllépett rajta.

És most a cáfolat: Van olyan eset mikor az életbenmaradás rosszabb és több kínt okoz a családnak, mint a halál ami intenzívebb, de gyors lefolyású kín a számukra. De az még rosszabb, ha a rokon púp a hátukon, mert sosem fog tudni úgy élni mint más emberek és csak botladozn fog egész életében 1-1 havi munkaaviszonyokkal (mert kézügyessége 0, esze még lenne, de abban is hibázik, fizikai erő is kevés. Szóval marad a nyakukon még 50 évesen is. Ez nem rosszabb, mint a pár hónapos gyász?

És a rokonság is... A többségük 80 felett jár akik számítanak. Aztán a többiek akikkel évek óta nem beszélek, apám aki gyerekkoromtól fogva útál, lenéz és képtelen elfogadni, hogy egy torzszülöttnek születtem (nem külsőre, hanem egy bizonyos születési hibával). Anyámat talán még megrázná, de vajon mi okból. Itt van a kutya elásva. Vajon ténylegesen olyan indokokból amire a többség gondol vagy csak azért, mert személyes bukásnak értékeli? A többi rokon igazából leszarja, nem hiszem hogy feltűnik a hiányom nekik. Apám még jót is röhög és amilyen bunkó még be is osonna éjjel meggyalázni a síremlékem.

Meg most csak ezért élni... Szép, szép, de a rokonság előbb hal ki mint én, akkor most mitől különb 54 évesen (vagy előbb) öngyilkosnak lenni, mint most 25 évesen?

Barátok nincsenek.

A másik nagy érv amit felhoznak az a "Történhet még a jövőben jó"...

Ezt sem érzem valami nagy érvnek. Főleg, hogy a jót z "TALÁN"-ra ígérik a rosszat viszont "BIZTOS"-ra. Gyász, fogfájás, fülzúgással élni egész életemben, kín az garantált, a jó dolgok meg nem... Ez így nagyon rossz érv, mert én például nem nagyon látok esélyt a jó dolgokra. Jómódú sosem leszek, ahogy az emberi kapcsolataim is a béka segge alatt maradnak, mert nem tudok normálisan kommunikálni. (Félek mindenkitől, minden gesztusom erőltetnek tűnik, senki nem kedvel meg, borderline személyiségstruktúra). És a legrosszabb, hogy nem vagyok képes boldognak lenni. Üldözöm a boldogságot, de sehogy nem jön össze.

Utolsó nagy ok a vallási duma... Na, ez a vicces. Egyértelmű az oka ezeknek a kitalálása mögött: Anno simán lett volna kollektíven öngyilkos a rabszolga-jobbágy-zsellér-gályarab réteg és akkor kin élősködhetett volna a "felső tízezer" és az egyház?

Az egyetlen érv ami jó, az a "mi lesz utána"? Csak rosszat tudok feltételezni, ami viszont őrjítő gondolat, mert ez így zsákutca. Kín itt és kín ott is, ha majd meghalok fagyhalálban vagy ilyesmi 50 év múlva. Utálom azt, hogy egyáltalán létrejött az életem, mert így muszály csinálni. Ami viszont nem jó érzés.