Kitől kérhetnék segítséget? Egyre súlyosabb problémáim vannak.
Már régóta vannak ezek a problémák, de csak most 18 évesen értem el arra a pontra hogy ha nem akarom elcseszni az egész életemet muszáj lesz valamit lépni. Mivel az évek alatt nagyon mélyre kerültem, így egyedül már nem tudok ezen változtatni. Pl már akkor is görcsbe áll a gyomrom ha csönget a postás, és ki kell menni elé. De ha utcán sétálok, vagyok suliban vagyok, akkor is állandóan feszült vagyok. Ha valahol nevetnek, már rögtön azt hiszem, hogy rajtam nevetnek. Ha konfliktushelyzetbe kerülök rögtön leblokkolok, ha órán kérdez valamit a tanár amire tudnék válaszolni, egyszerűen nem merek jelentkezni. Amikor vendégek vannak nálunk, akkor nem merem elhagyni a szobámat. Volt hogy emiatt majdnem bepisiltem, mert ahhoz hogy elmenjek WC-re keresztül kellett volna mennem a nappalin, ahol a vendégek is voltak. Emiatt elmenni se merek sehova. Amikor nagy ritkán meg is hívtak egy-egy buliba, akkor is napokig izgultam rajta, és végül győzött a félelem és nem mentem eé. Ennek köszönhetően az eddigi kevés barátom is lemorzsolódott. Most már gyakorlatilag láthatatlan vagyok számukra. És ami most a legrosszabb hogy már lassan 2 hónapja szinte állandóan, még itthon a gép előtt ülve is érzem azt a görcsöt a gyomromban. Enni sem tudok rendesen, van hogy evés után rögtön hányok. Pszichológusra nincs pénzem, anyámnak meg nem merem elmondani ezeket a gondokat, de lehet muszáj lesz. Aki hasonló helyzetben volt, kitől kért segítséget? Hogyan tudott változtatni az életén? Vagy csak sikerült beletörődnie?
18/F
Nekem így kezdődött a szociális fóbiám 13 évesen, és nem tudtam egészen 19 éves koromig, hogy mi ez.
Én jártam pszichológushoz, ami nem segített. Gyógyszereket is szedtem, de nem tapasztaltam változást.
Végül magamnak segítettem, és belevágtam olyan dolgokba, amiktől előtte rettegtem (nem nagy dolgok, csak számomra az).
Szorongásos helyzetekben próbálok arra gondolni, hogy igen, nekem van ez a problémám, de minden tőlem telhetőt megteszek, még ha teljesen hülyét is csinálok magamból. Ez segít egy kicsit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!