Vajon van kiút ebből az évek óta tartó depressziós, boldogtalan állapotból?

Az egész általános iskolában kezdődött, ahol nagyon sokat bántottak lelkileg. Állandóan beszóltak, lenéztek, kibeszéltek a hátam mögött, cikiztek. Aztán egy idő után elkezdtem lányokkal barátkozni, és ekkor meg elkezdtek szépen fogalmazva melegezni, hogy biztos azért lógok ennyit a lányokkal mert meleg vagyok (amiben amúgy igazuk is volt, mert valóban meleg vagyok). Emiatt önbizalomhiányos lettem, és a melegségemet sem tudtam elfogadni még a mai napig sem. Gyűlölöm magam amiért ilyen vagyok. Sokáig biztattam magam hogy biztos csak a pubertáskor átka, de kb 1 éve rájöttem hogy bizony tényleg ilyen vagyok, kár is firtatni. Most szakközépben vagyok végzős, de az itteni 4 évem is nagyon rossz volt. Barátaim nincsenek, csak "haverok", de az utóbbi időkben ők is leszarnak magasról. Szinte tudomást sem vesznek rólam. Ráadásul műszaki suli, így lányok sincsenek nagyon akikkel könnyebben tudnék barátkozni. Amikor megyek suliba, és az előszobai tükörben meglátom magam szinte elfog a hányinger.

Édesapám is tavaly hunyt el, és bár nem volt valami fényes a kapcsolatunk, valahol mégis fáj a hiánya. Főleg hogy ilyenkor, az önálló élet elkezdéséhez nagy szükség lenne a szülők támogatására, viszont legalább nem kell elmondanom neki hogy meleg vagyok.

És ha már önálló élet, mindjárt itt az érettségi, és nekem semmilyen tervem nincs arról hogyan tovább. Semmihez nem értek, hobbim sincs. Suli után hazajövök, alszok, vígjátéksorozatokat nézek TV-be (ez az egyetlen ami egy kicsit meg tud nevettetni), és kb ennyiből állnak a heteim. 11.-be még tanultam is (4 felett volt az átlagom), de most már tanulni sincs erőm, motivációm meg végképp nincs. Sokat romlottak a jegyeim, így kb azt az esélyemet is elcsesztem hogy egyetemre mehessek.

A problémáimról senkivel nem tudok beszélni, még anyuval sem. Biztos nem tudná feldolgozni egykönnyen hogy nem csak a bátyám, hanem én is meleg vagyok. Emiatt még jobban utálom magam.

Neten mindig olyanokat írnak, hogy ne sajnáltassam magam, hanem vegyek erőt magamon, és oldjam meg a problémáimat, de ez sokkal nehezebb mint ahogy gondolják egyesek főleg így egyedül. Amikor például nagy nehezen rászánom magam hogy elmegyek futni, vagy konditerembe hogy egy kicsit szebben nézzek ki, akkor mindig jön egy érzés ami visszahúz ebbe nyomorúságos állapotba, és egyszerűen nem tudok elindulni.

Hogyan tudnék ezen az egészen változtatni? Mert már biztosan nem bírom sokáig. Van itt olyan aki hasonlóan érez?

18/F