Mi ez a mentális probléma melynek a tüneteit mutatom? Mit lehet ellene tenni?

Egy ideje - igazából elég hosszú ideje - áll ez fenn nálam. Semmi nem jó és semmi nem rossz igazán, de valamitől mégis rosszul érzem magam "lelkileg" mindig.

Minden olyan...olyan...semmilyen. Minden csak megtörténik.

Nem tudom jól érezni magam úgy igazán, még "hangulatjavító" szerekkel sem.

De ugyanígy nem tudok sírni sem. Még a nagyon rossz időszakokban is inkább alakul ki valamiféle hisztérikus vihogás (ez már több mint egy éve van így). A síráshoz legközelebb pár hete álltam, de még akkor sem ment. Nem igazán tudok érzelmeket kimutatni sem, a beszélgetés másokkal nagyon nehézkés, vagy inkább semmilyen. Mindenféle "hivatali kötelezettséget" elintézek komolyabb beszélgetések nélkül. Nincsenek közelebbi ismerőseim, érzelmileg nem kötődöm senkihez, minden dolgot és hatást ami történik velem kénytelen vagyok magamba folytani, mert nem nagyon van kinek elmondani.

Kórosan elkezdtem károsan étkezni, sajnos szépen észrevétlenül átcsúsztam ebbe a kategóriába. Undorító, igazából függőség-szinten állok bizonyos dolgokkal. Próbáltam részeg is lenni (mások vidámak részegen) de csak a szédülés jött össze, amúgy semmi hatás. Illetve még egy hányás a végén, de szándékosan hányattam meg magam, hogy ne fájjon a gyomrom. Ezt még próbáltam úgy is, hogy előtte bevettem nyugtatót, de még úgy sem volt hatása. Marad a szokásos semmi-kedv, keserűség illtve az a rohadt merevség, kimértség, ridegség amit gyűlölök, de nem vagyok képes feloldódni.

Emlékeimtől is szenvedek, de most ebbe nem megyek bele, nem célom az hogy sajnáljanak (sőt, civilben tagadom, hogy bármi bajom volna, nem látja rajtam senki maximum a "de meghíztál" meg ilyenek jellegűen). Az emberi kapcsolataim rosszak, bár valamilyen szinten tudatos a távolságtartó (több ismerősöm - különböző helyekről és szituációkban - borderline személyiségnek nevezett, ami - végigböngészve a leírásokat - még igaz is. Sajnos emiatt nagyon változó kihez hogy viszonyulok még az emlékeimben is. Van akit évek óta nem láttam mégis hol úgy érzem hiányzik (ha ez hiányzás egyáltalán?) hol meg gyűlölöm őket.

Sajnos bennem van az is - a szorongó viselkedés miatt - hogy minden tettem mások irányába, (még az a kevés is) erőltetettnek, mesterkéltnek hat. Zavaró az egész, mások tök jól elvannak, csak nekem nem megy ez, sőt, ha csoportban vagyok a végére tök jó barátságok vannak, egyedül én lógok majd ki. (Jobb szó híján a "lógok majd ki" kifejezés)

Szörnyű, milyen rosszul fogalmazom, régen egész jól ment, de ebben sem vagyok már a régi.

Ha nagyon rinyálósra sikerült akkor elnézést, nem akartam senkit feldűhíteni.

Kérem, az oldalon tartózkodó engem utálókat, ha felismertek a kérdében kérlek ne gyertek ide direkt szemétkedni.

Köszönöm, ha elolvastátok, a válaszokat pedig külön is.