Ti hogy álltok az öngyilkossághoz?

Szerintem az esetek nagy többségében köze sincs az önzőséghez. Persze az illető a saját lelki fájdalmát akarja megszüntetni, de! Ez a lelki fájdalom legtöbbször abból adódik, hogy úgy érzed nem vagy fontos másoknak és csak útban vagy, gondot okozol. Úgy mondom ezt, mint valaki, aki 14 éves kora óta folyamatosan küzd öngyilkossági gondolatokkal. Sosem akkor jutott eszembe, amikor valami nem úgy történt ahogy én azt elképzeltem és meg voltam bántva vagy sértve. Nem. Akkor jön elő, ha másoknak gondot okozok, terhet jelentek, ha azt látom, hogy sírnak miattam és tényleg nem veszik semmi hasznomat. Ilyen szempontból véleményem szerint nem önzőség és nem gyengeség, mert másoknak akarsz jót tenni. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy támogatom az öngyilkosságot, sőt!

A közvetlen családomban két ember is van, aki öngyilkosságot kísérelt meg (az egyik 13, a másik 17 éves koromban történt), mindketten velem beszéltek utoljára és én nem vettem észre a jeleket (egyébként szerencsére mindketten túlélték) és ezek miatt olyan maradandó lelki sérüléseket szenvedtem, amik miatt sosem leszek képes normális életet élni. Sok évnyi pszichoterápiával, antidepresszánsokkal, nyugtatókkal együtt sem tudok már soha többé teljes életet élni. Na és emiatt mondom azt, hogy kérlek szépen, ne tedd. A családod sosem lesz túl az elvesztéseden. Depressziót, pánikbetegséget, poszttraumás-stresszt, újabb öngyilkosságokat eredményezhet a tetted. Képzeld csak el, ha én így tönkrementem ezekbe, pedig egyikük sem halt meg, akkor mi lenne a te családoddal, ha neadjisten meghalnál. Kérlek keress fel egy szakembert, beszélj a problémáidról, mielőtt nagyobb baj történne. És ha bármi kérdésed van, szólj nyugodtan. (:

Régebben nagyon sokat gondoltam rá. Mindig végigvettem kinek hiányoznék, de valahogy mindig egy személyt találtam a listán és áh vele nem tehetem meg.

Na meg aztán irtózatosan félek a fájdalomtól (hülyeség, de így van) úgyhogy ez persze nem nekem való út. Sajnos vagy nem (ezt talán az ismerőseim tudják én ingadozom épp milyenem van) nem merem megtenni, pedig van hogy gondolok rá, bár vége lenne már.

De aztán én azt mondom egyrészt gyáva dolog, tényleg menekülés másrészt nagyon bátornak kell lenni hozzá, hogy a saját életed kioltsd. (nem beszélve arról, hogy az egyik legerősebb ösztönt kell legyőzni, az életösztönt. Bennem mindig megy. :D)

Nekem nem ment a megvalósítása, halvány gondolat volt, maradok ilyenkor amikor nagyon ratyi a helyzet a reménynél, hogy egyszer vége lesz. :-)

Inkább szenvedek, mazochista vagyk

" Mikor? - kérdezed. Mielőtt megszülettem. A halál ugyanaz, mint a nemlét. Hogy ez utóbbi milyen, már tudom. Az lesz utána, ami előttem volt. Ha a halálban van valami kín, akkor, mielőtt a világra jöttünk, szintén kellett volna éreznünk: márpedig semmiféle fájdalmat nem éreztünk."

Ez hülyeség. Csak azért gondolod, hogy nem volt semmi a születésed előtt, mert nincs róla emléked.

tervezem régóta, demég ehhez is szargyáva vagyok

aki megteszi, biztos oka van rá.

szerintem nem baj, ha elköveti.

barátom elkövetné? biztos fájna, hogy meghalt, de neki kell tudnia, az ő élete.