Borderline-osok, függősségekkel hogy álltok?

"Intenzív érzések, folyamatos szorongás, paranoid gondolatok, hatalmas gondok kapcsolatok terén, személyfüggőség, instabil énkép, hihetetlen gyorsan váltakozó hangulat, szuicid gondolatok, késztetések, deperszonalizáció, és még sorolhatnám védjegyeinket."

Hát igen, ismerős. Jómagam osztom ezeket. Én viszont úgy vagyok ezzel az egésszel, hogy a "betegség" nem elsősorban az egyénben, hanem a környezetben keresendő, amiben él ill. felnőtt. Másodsorban viszont az egyén felelős azért, amiért hagyta ebbe a helyzetbe sodorni magát. Én legalábbis így vagyok saját magammal.

Én már annyira átestem a holtponton, hogy már csak egy agyatlan zombiként létezek a külvilágban. 25 éves létemre úgy érzem magamat, mint egy vénember. Fásultság, üresség, hangulatingadozások, neurózissal kevert pszichózis, állandó negatív önkép (öngyűlölet), túlköltekezés, szerabúzus és ami a csövön kifér. A mostani életem egy nagy kudarc, és emiatt elsősorban magamat, másodsorban a családomat okolom állandóan. A "szeretet" ismeretlen dolog számomra és a hideg futkos a hátamon, ha meghallom ezt a szót. (Pl. egyik családtagom sem érzékeltette velem soha. Azt se tudom, milyen megölelni valakit.) Hihetetlenül utálom az embereket, de legfőképpen magamat. Az embereket azért, mert aljasok, számítók, gerinctelenek, gátlástalanok (tisztelet a kivételnek, akikhez még soha nem volt szerencsém), a családomat azért, amiért a többi embert is(plusz tőlük meg sem tudok szabadulni), magamat pedig azért, mert 25 éves létemre nem tudtam egyről a kettőre jutni és még csak saját életet sem tudtam kialakítani magamnak, mert nem fussa az éhbérből saját életre. Ezért pedig napi szinten okolom magamat.

Mondjuk se családtól, se baráttól, se senki mástól nem kaptam pozitív megerősítést, bíztatást soha az életben. Már úgy születtem meg, hogy a szüleim külön éltek és állandó volt a vitázás. Én meg hol itt voltam hol ott (apuka, anyuka, nagynéni, nagyszülő, ismerős), nálam ez volt a gyerekkor dióhéjban. 13 éves koromtól pedig apámmal éltem egy putriban, cigánysoron. Anyagilag nem szenvedtem hiányt semmiben mellette, viszont az öreg állandó lelki terrorban tartott és folyamatosan a fejemre olvasta, hogy mennyi pénzt költ rám. Munkából hazajövet minden kínját-baját rajtam vezette le, közben mást se hallottam tőle, hogy mennyire sz@r az élet (mert ő el**eszte a sajátját). Emiatt egyre jobban befordultam és barátaim se voltak, életcélom meg végképp nem. Rászoktam az alkoholra és úgy voltam vele, hogy semmi nem érdekel, ha pedig utcára kerülök, akkor már úgy is mindegy lesz. Ez így ment 25 éves koromig (mostanáig) amíg rá nem döbbentem, hogy végig a faterom bűvkörében voltam és ő manipulált. Viszont mostanra annyira visszafordíthatatlan lett minden, hogy kezdek visszasüllydni erre a szintre. Emiatt pedig gyűlölöm magamat amiért hagytam el**eszni az életemet.

A "szakemberek" pedig nem érnek fabatkát sem. Voltam már párnál, de mindegyiknek a lehúzás volt az érdek, az nem hogy segítsen. Úgyhogy én már lassan a feladásnál tartok.

SENKI NEM KÖVESSE EZT A PÉLDÁT! Ha valaki azt érzi, hogy a környezete lehúzza őt, próbáljon szabadulni tőle. Keressen olyan embereket, akikkel jól érzi magát. Akik esetleg képesek rámutatni az élet jó dolgaira és ezáltal a jobbik mederbe terelik az életét. Kerülni kell a lehúzós, negatív dolgokat (vagy nem ezen agyalni állandóan).

Az a baj, hogy legtöbb embernél már az anyagi bizonytalanság, az állandó kétségbeesett küzdelem az életben maradásért és a folyamatos kilátástalanság érzet is képes ilyen eredményeket produkálni (még akkor is, ha nincs zűrös családi háttere és mondjuk vannak barátai).

Én nem függök egyáltalán ezektől, de biztosra veszem,hogy ha tudnék füvet szerezni azt állandóan szívnék, de nem tudok hozzájutni, az alkoholt meg nem szeretem annyira vagy éppen még depresszióssabb leszek tőle, ha nem haveri körbe iszok.

Cigit nagyon utálom, kávét akkor iszok, ha valaki főz itthon, ez leeht akár napi 2-3, vagy 1 vagy akár nulla is, és nem hiányzik nem is gondolok rá.

Nyugtatókat meg nem szedek, sose szedtem, de ha egyedül élnék és tudnék szerezni valami nem semmire sem valót akkor ki tudja...

Nem vagyok szokásos módon függő, de vannak függőségeim. Elsőrészt súlyos szeretetfüggő vagyok, barátnőmön ha tehetem, csüngök és fizikailag szeretgetem, odabújok szorosan, elvárom, hogy Ő is hasonló intenzitással fejezze ki, ha szeret. Emellett szexuálisan frusztrált függő vagyok, mert naponta 5-10x verem ki (barátnőmmel sajnos ritkán találkozhatok) és sokszor akkor is rámjön, ha csak átöltözök vagy a dolgomat végzem vagy fürdök. Ha itthon vagyok, muszáj játszanom a számítógépen és totál ideges vagyok ha anyám be akar ülni. Másrészt kajafüggő vagyok, mert ha elmegyek egy kajálda mellett, súlyos pémzeket fizetek hogy teleegyem magam annak ellenére, hogy lenne mit ennem, illetve itthon is azért van némi kaja.

Azért nevezem függőségnek, mert Barátnőmet "uralom", a szexualitásomon nem tudok uralkodni (nem vagyok hajlandó megcsalni Őt, mert Szeretem, és feleségül akarom Őt venni), rengeteg pénz elmegy a kajálásra feleslegesen, amit fontosabb dolgokra is költhetnék és ezáltal lelkiismeretfurdalásom is van. A számítógép pedig olyan, hogy egyszerűen itthon mást nem vagyok képes csinálni, mert senki nem hajlandó velem társasozni.