Borderline személyiségzavarom van?

Legalább 4-5 éve depressziós vagyok, részben a szüleim miatt. Régebben sokat vertek, nem igazán számíthattam rájuk, apámmal évek óta nem beszéltem, anyám minden miatt kiveri a hisztit. Jelenleg nagyon korlátozva vagyok, vagyis nem engedik, hogy önálló legyek, nem engednek egyedül utazni, elmenni itthonról, egész nyáron a szobámban ültem, nem csináltam semmit. Iskolában elég távolságtartó vagyok, miután az egyetlen, és legjobb barátnőm elkezdett levegőnek nézni, egyszerűen nem merek másokkal barátkozni, de nem is nagyon akarok már. Rengetegszer bántottam már magam, kezdetben a falba vertem a fejem, később falcoltam, égettem magam. Ezeket főként azért, hogy büntessem magam, ha szerintem rosszat tettem, bűntudatom volt, vagy csak levezettem magamon a feszültséget. Pár hónapja nem csináltam ilyet, de lassan kezdődik a suli, nem hiszem, hogy ez a tanév eltelne önsértés nélkül.

Van egy párom. Vele másfél éve ismerkedtem meg az interneten, havonta találkozunk személyesen, általában hozzánk jön el, tehát a szüleim is ismerik, és a kapcsolatuk is egész jó, szerintem. Úgy is mondhatjuk, hogy megmentett engem, mert többszöri öngyilkossággal való fenyegetőzés után, majdnem sikerült is megtennem. Nemsokkal ezután ismertem meg, azóta is csak ő tartja bennem a lelket, csak miatta élek. Kicsit idősebb nálam, felnőtt emberről van szó, tehát velem ellentétben már belekóstolt az életbe, én meg azt sem tudom, mi hogyan működik, mert nem hagyom el a szobámat, más meg nem mondja el. Tudja, milyen a helyzet nálunk, meg fog nekem mindent mutatni, terelget, fogja a kezemet, nekem pedig pont ez kell, mert egyedül elvesznék, magamban sem vagyok biztos, nincsenek terveim, céljaim.

Talán egy évvel ezelőtt elkeseredetten kerestem valamit, ami jobban megmagyarázhatja, hogy miért vagyok olyan, amilyen, ekkor több internetes teszt után kaptam meg mindenhol a Borderlinet. Utánaolvastam, és magamra ismertem, de nem is foglalkoztam vele utána.

Mostanában viszont egyre nehezebben viselem el a párom hiányát. Sokat dolgozik, éjjel, délután, reggel, mikor milyen beosztásban. Nekem ő áll a világ középpontjában, nagyon erősen kapaszkodok belé. Amikor csak tudunk, írunk egymásnak, itthon is állandóan vagy a gép előtt ülök, vagy a telefon a kezemben, hajnalban felkelek, csak, hogy írhassak neki munka előtt, vagy éppen nem alszok hajnalig, hogy éjjel, mikor szünet van neki, írhassunk egymásnak.

Jelenleg ott tartok, hogy a távolság miatti hiánya mellett már akkor is képes vagyok elbőgni magam, ha éppen dolgozik, és nem tud írni. Az utóbbi időben már étvágyam sincs, egyszerűen nem tudok enni, ha nincs itt, semmi kedvem. Tegnap fájt a fejem egész nap, amíg ő aludt, mert éjjeles. Mikor felébredt, egyből írt, én pedig máris jobban voltam, tehát teljes mértékben tőle függök.

Szerintem ez már beteges ragaszkodás, vagy nem tudom. Tegnap este rákerestem erre, és akkor is a Borderline-t adta ki, újra utána olvastam, ismét magamra ismertem, megmutattam a páromnak, szerinte is pontosan rám illik.

Tényleg az lehet? Tudom, nem lehet még megmondani, mert még nem múltam el 18 éves, de lehet rá esély? :/

17/L