Egy (animés) trauma miatt csődbe ment az életem?

16 éves vagyok, amit most mesélek el, nem kamu, 5 éve volt, 11 éves koromban.

Nagyon hiszékeny voltam, és buta. Nem tudtam egy szót se leírni helyesírási hiba nélkül, nagyon naiv kislány voltam.

Nem lett volna szabad még gép előtt ülnöm, de sajnos senki nem szabályozta ezt számomra.

Facebookon beszéltem egy lánnyal, aki elhitette velem, hogy ő ismeri a kedvenc anime karakterem, és tud vele beszélni. Persze elsőre elhittem... Két hónapon át "írta amit a karakter mondott" és én beleszerettem a karakterbe.

Aztán mikor rájöttem, hogy hahó, milyen idióta naiv gyerek hiszi ezt el, akkod meg elszabadult a pokol.

Ez 2011 Február 15-én lehetett.

Heteken át sírtam, emlékszem, már belázasodtam harmadnapra a sírástól, ügyeletre kellett vinni, mert remegett az egész testem, egy anime karakter miatt, akiről elhittem hogy valóságos. A lány persze csak nem akart engem megbántani, mert tényleg nagyon boldog voltam, és félt elmondani az igazat.

Odáig fajultak a dolgok, hogy 11 évesen már a kezemet vágtam. (Sajnos) Egyszer, egy nagyon mélyet.

Anya folyton mondta, hogy az csak egy karakter, de nem tudtam felfogni.

Aznap mikor megtudtam, hogy ez egy hazugság, a házunk mellett lévő parkba mentem ki sírni, és felirtam a dátumot a padra.

Azóta minden február 15-én vissza megyek oda, mert tényleg remélem hogy egyszer eljön az a karakter.

Semmi valóság érzetem nincs.

Keverem a képzelettel, nem merek a valóságban élni, bele halnék a fájdalomba...

Bár tényleg csak 11 voltam, és annyi idősen még aligha érezhet az ember szerelmet, nem telt el éjszaka, hogy ne sírjak, vagy vágjam magamat, vagy már belázasodjak a sírástól, akkor fogytam húsz kilót fél év alatt.

Teljesen magamba zárkóztam, azóta se nyitok emberek felé. Belemenekültem a tanulásba, így osztályelső vagyok már egy ideje.

Bár még mindig vannak helyes írási hibáim, kérlek most tanácsot adjatok, nagyon rosszul érzem magam, félek mindentől.

Folyamatosan járok pszichológushoz, és pszichiáterhez is, pszichés problémák miatt.

Ezt elmeséltem nekik, de nem akarok gyógyszert szedni, se terápiákra járni, mert nem akarok a valóságban élni...

Minden február 15-én a parkban gubbasztok, két éve már Borsodból utazom Komárom megyébe, a parkig, hogy ott lehessek aznap, mert elhiszem hogy eljön egy nap az a karakter.

A mai napig képes vagyok sírni, nekem ez egy törés volt.

Őszintén elmondom, sokkal nagyobb dolgokat éltem át. (Gyász, családon belüli erőszak, nemi erőszak) De ez mindent felülmúlt.

Aki esetleg nem hinné el, bemásolhatok linkbe egy évekkel ezelőtti kérdést, amit én tettem fel, és ugyan erről írtam. (Bár olvashatatlan a hibák miatt)

Szeretnék segítséget kérni, mit tegyek? Nem akarok pszichológushoz menni.

Úgy akarok élni, hogy ezzel tovább. Nyugodtan várni, de nem minden nap sírni.