Kérem akik pánikrohamot éltek már át részletes írják le hogyan hogy élték meg? Köszönöm.

A legváltozatosabb tüneteket képes produkálni, azaz az ember képes produkálni. Ezek az én szavaim: szinte bármi lehet. Tudom, egyes itt leírt dolgok teljesen irracionálisnak hatnak, de abban az állapotban így tapasztalja, ilyennek érzi az ember, azaz ilyennek éreztem én :) Rosszullétek alkalmával erős szívdobogás, légszomj, hideg verejtékezés, szédülés, mellkasi fájdalom, hasi fájdalmak, "torok szárazság" zsibbadás, végtag-gyengeség, most már viccesen hangzik, de többször előfordult, járás közben nem éreztem, hogy leér a lábam, mintha lebegnék. Ilyenkor az irányok sem voltak egyértelműek, merre van a fent, lent, vagy éppen függőleges-e a testhelyzetem, vagy valamilyen szögben áll / lebeg. Ijesztő volt többször megtapasztalni, amit nehezen tudok megfogalmazni, mert félrevezető: mintha "kilebegtem" volna a testemből... de ez nem valamiféle testen kívüli élmény. Nehéz elmondani, át "kell" élni, persze inkább ne :) Általánosságban elmondhatom, ilyenkor valahogy megváltozott az érzékelés, szomorúak lettek a fények, és fenyegető a környezet. Bár semmiféle fóbiám nincs, mégis pl autóban úgy éreztem, ki kell szállnom, mert egy börtönben vagyok és megfulladok. Még diagnosztizálatlanul, küzdöttem vele, úgy ahogy elviselhető szinten tudtam tartani, de voltak esetek, amikor több órányi erőfeszítés után egy pillanat alatt, egyszerűen ledöntött. Olyankor mintha valamiféle "szél" átfújt volna a fejemen.

Rohamom összesen kettő volt - ha jól emlékszem, mert mindezeknek immár 8 éve. Az első egy boltba betérve éreztem, hogy minden olyan furcsa, majd a pénztárnál olyan erővel kezdett verni a szívem (nem gyorsan, hanem erősen), hogy meg voltam győződve arról, azt mindenki hallja. Sportolok, így tudom, milyen egy intenzív igénybevétellel járó szívdobogás, de az meg sem közelíti az általam akkor megtapasztaltat. Attól féltem a bordáimon keni szét magát, vagy egyszerűen kiszakad a szívem. És persze a többi, fentebb vázolt tünetek is hozzáadódtak. A második roham fél napi küzdelem után hatalmasodott el végül. Akkorra már képtelen voltam kezelni a rosszulléteket, teljesen elzsibbadt az egész testem, egyszerűen nem tudtak vérnyomást mérni (eü végzettségű kollégák és jó minőségű műszer) míg én képtelen voltam ülve maradni. Itt is természetesen a többi tünetből jó pár még hozzáadódott. Mindkét esetben a vérnyomás a nagyon alacsony és a 180 között ingadozott.

Személyes véleményem szerint, nem érdemes ezzel kínlódni, mondjuk nem is lehet, amint úgy nagyjából teljesen ellehetetleníti az életet. A jó hír viszont az, egészen könnyedén kigyógyulhat a páciens, ami persze teljes egészében rajta múlik. Nekem nagy szerencsém volt, mert a diagnózis felállítása után minimális gyógyszeradag mellett terapeutához küldtek. A gyógyszer segített megszabadulni az állandó rosszulléttől, míg a kognitív terápia, segített megérteni és feldolgozni a helyzetet és az okokat. De ismétlem, minden rajtunk, a hozzáállásunkon, szorgalmunkon, és hajlandóságunkon (megváltoztatni a gondolkodásunkat, az un. kognitív torzítások kigyomlálása) múlik. A gyógyszert pedig a lehető leghamarabb fokozatosan csökkenteni a teljes elhagyásig. Azért írom ezt így le, mert bár nekem hatalmas szerencsém volt, hogy ilyen szakemberek kezébe kerültem, a pszichiátriára nem minden esetben az efféle kevés gyógyszeres hozzáállás jellemző. Tudomásom volt olyan emberekről (közvetlen környezetem testvére, kollégája), akiket pusztán gyógyszeres módon kezelve, ők és az életük attól vált teljesen függővé.

Én kb erős fél év alatt gyógyultam meg. Számomra is sokat segített, hogy úgy, mint Te felkutattam az összes lehetséges tünetet, mert állandóan újabbak kerültek elő nálam is, ami olyankor visszavetett, elbizonytalanított, félelmet generált (feleslegesen :))

Akkoriban (más okból) elkezdtem rendszeresen bioptron lámpával kezelni a homlokomat, ami nem tudom közrejátszott-e a gyors javulásban, mindenesetre egybeesett az idejével, ezért leírtam - én már mindent el tudok képzelni :)

Bar nem mostani a kiiras, de hatha meg erdekes.

Nalam az elso rohamom az ejszaka kellos kozepen ebresztett fel, fogalmam sem volt mi tortenik velem, nagyon szapora volt a pulzusom ugy ereztem megfulladok zsibbadt mindenem meg vizet sem birtam nyelni, total halalfelelmem volt azt hittem infarktust kaptam. Aztan szep lassan elmult es utana teljesen jol voltam par honapig, majd ujra jelentkezett es egyre durvabbak voltak a rohamaim ketszer majdnem mentot hivtam. Utana valaki javasolta a zacskoba fujast, az nagyon jo volt, csirajaban elfojtja az egeszet. Magnezium es omega3 kapszula rengeteget segitett. Sok seta, torna. Sosem gondoltam volna hogy engem is eler, mert mindig nyugodt ember voltam sose stresszeltem....

Szia.

Érdekes mások leírását olvasni egy pánikrohamról. Nekem úgy indult, hogy bekáprázott a szemem szédölögtem, erre rápánikoltam. A munkatársaim megnyugtattak, hogy ez vérnyomásingadozás. Ilyen apró volt 2x, azon a munkahelyen. Az üzemorvos mondta anno, hogy vigyázzak mert pánik lehet. Eljöttem arrol a helyről, 1-2 évig nem is volt semmi. Aztán egy vita után a szívem úgy vert azt hittem kiesik és erre pánikoltM rá, félelemérzés, csúszott a kép, mintha nem is a valóság lenne, azt hittem meghalok, már gondolkoztam, hohy anyukámmal akarok beszélni vagy valami, a levegővétel is nevves volt kapkodtam. És ekkor jutott eszembe az üzemorvos, hogy ez pánik. Nagy nehezen lenyugodtam és aludtam. Utánna mint aki lefutott egy maratont. Ki voltam merülve. Ez az eset után 2x kitrükköztem a rohamot. Valamivel azonnal elfoglaltam magam, hogy au agyam lejöjjön a téves infóról, de kb egy évre rá ismét jött.. és a párom is tudta hogy mi ez, de annyira rápánikoltam ismét, hogy kihívtuk a mentőt. Ez szintén egy vita után volt. Levegő kapkodás, szédülés, tévhitek hogy meghalok most azonnal, képcsúszás. És mire kijött a mentő, majdnem megnyugodtam. De mondták ha kijönnek, vinni kell. Erre bámm visszaesés. Akkor a mentős valamit az ujjamra csiptetett. És mondta hogy hiperventillálok. Azaz a levegő kapkodás miatt túl sok friss oxigén van a véremne és asszem ez miatt jön a többi szörnyű érzés. Zacskót a fejre, megnyugvás. De amint beértünk a kórházba, és láttam egykét durva esetet, ismét visszaesés. Beültettek egy vizsgálóba akkor lett jobb, amikor végre foglalkoztak velem. Vérnyomás mérés stb. Aztán mondta a nővér, hogy ilyennél nem fog történni semmi, nem halok meg. De a stressz okozókat ki kéne iktatni és sokkal többet pihenni. Hálisten azóta nem jött, illetve próbált, de van nálam zacskó, meg légzéstrükkökről is olvastam. Illetve a keresztapám háziorvos és azt mondta, hogy örül hogy nem kérek gyógyszert mert ez fejben dől el. De persze ezt nagyon ki kell tanulni. Egy halálfélelmet nehéz fél vállról venni..

Nem kívánom senkinek. :-(((( 5műszakban dolgozok összevissza alszok, lakásfelújítás van, kifárad az ember. És persze egy ilyen történethez kell alap probléma, szorongás, stb... van is egy jó leírás amit a legjobban tudok hasonlítani az enyémhez [link]

Szóval aki azt meséli hogy veri a víz stb az még nem az, na de abból ha valaki ilyen szorongós, hogy melléül egy idegen a buszon vagy mittudomén, abból könnyen lehet ez a verzió is..