Belorulok a haláltól való félelembe. Mit tegyek?

Két kis magzat beszélget egy anya hasában:

Te hiszel a születés utáni életben?

Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is

azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.

Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is,

hogyan

nézne ki?

Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt.

Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk.

Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni - ez meg végképp

nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De

mondok

én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a

köldökzsinór már most túlságosan rövid.

De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínûleg minden egy kicsit

másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.

De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet

egyszerûen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös

zsúfoltság a sötétben

Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de

mindenesetre

meglátjuk a mamát, és õ majd gondoskodik rólunk.

A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted õ mégis hol van?

Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetõen élünk.

Nélküle egyáltalán nem lennénk.

Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát

nyilvánvaló,

hogy nincs is.

No, de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is

érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg

azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk!

Mással nem tudlak vígasztalni. Hány éves vagy?

Nekem van egy elméletem erre az egészre.

Szerintem mi fentröl jöttünk, energiaként (lélekként) éltünk. Odafent nincs rossz, csakis jo, mivel az ottaniak ugy alakultak ki, hogy összetarrás az alap tulajdonságuk, nem pedig versengés.. az egymás eltiporása a cél erésésének érdekében.. igy jutnak elöre. Mi azért vagyunk itt, mert a fentiek megteremtették ide az állatokat, embereket, növényeket és mi akik itt vagyunk önszántunkbol vállaltuk, hogy kiprobáljuk az emberi testet, teszteljük. A lelkünk mindannyionknak jo, de az emberi test alapbol ugy alakult ki, hogy egyre többet akar (a kis baktériumok is bekebelezik egymást, fejlödnek), igy a lelkünk nem képes teljesen irányitani az emberi testet, az emberi ösztönök, a kémiai reakciok az agyba minden embernél mások.. van amelyikönk könnyen irányithato testet kapott, van amelyikönk nehezen irányithatot. (Pl fogyatékos agyat szinte lehetetlen irányitanunk) Ha meghalunk feldogunk ujra jutni a társainkhoz, nem kell aggodni.

Első vagyok. Próbáld meg tudatosítani, hogy a tested nem azonos veled. Alapvetően LÉLEK vagy . Olvasd el ezt a Reményik verset! Integráld magadba.

Egy lélek állt...

Egy lélek állt az Isten közelébe'

S az örök napsugárban reszketett

És fázva félt,

Mert érezte, hogy vonzza már a föld,

És keserűn kelt ajkán a "miért",

Mikor az Isten intett neki: "Készülj!

Valaki ott lenn meg akar születni,

Neked szőtték e színes porhüvelyt:

Pici kezeket, pici lábakat;

És most hiába, le kell szállanod,

Öröktől fogva te vagy kiszemelve,

Hogy e testet betöltsd,

Mint bor a kelyhet, ampolnát a láng.

Menj és ne kérdezz, ennek meg kell lenni!"

S szólt a lélek: "Én nem akarok menni!

Én boldog vagyok Veled, Istenem;

Mit vétettem, hogy egedből kivetsz?

Mit vétettem, hogy le kell szállanom,

S elhagynom búsan és reménytelen

Az angyalokat, testvéreimet?

Mit vétettem, hogy le kell szállanom,

S felöltenem a gyötrő Nessus-inget,

A meghasonlás örök köntösét,

A nekem szabott hitvány rongy-ruhát?

Ki bor vagyok: a Végtelennek vére,

S láng, mely üveg alól is égig ér:

Mit vétettem, hogy bezársz engemet

Kehelybe, amely megrozsdásodik,

S ampolnába, mely romlandó cserép?!"

És szólt az Isten szigorún: "Elég!

A törvény ellen nincsen lázadás!

Ha milliók mentek panasztalan,

Talán te légy kivétel?

Mint a fiókát az atyamadár:

Kivetlek. Tanulj meg jobban repülni,

S jobban becsülni meg az örök fészket!"

S az Ige alatt meggörnyedt a lélek.

Szomorún indult a kapu felé,

De onnan visszafordult: "Ó Uram,

Egy vágyam, egy utolsó volna még;

Egy angyalt, testvér-lelket hagytam itt,

Szerettük egymást véghetetlenül,

Tisztán, ahogy csak a mennyben lehet,

Szeretném viszontlátni odalenn,

Ha csak egy percre, ha csak mint egy álmot."

S felelt az Úr:

"Menj és keresd! Lehet, hogy megtalálod."