Borderline-ok! A pszichológiai tesztek szerint nem tudok szeretni. Ti hogy vagytok ezzel?

Ez a családos dolog engem is zavar, megtudom érteni, hogy szeretnek engem.. de már számtalanszor megmondtam, hogy én nem épp egy családias típus vagyok, nem nagyon érdekel kivel mi van, viszályok ez az stb.

A barátaimmal azért szoktunk találkozgatni, eljönnek.. de elég hamar megunom őket, főleg mikor elkezdenek mesélni a dolgaikról.

Ti nem gondolkodtatok még azon, hogy kerestek egy borderline-s havert? mert én agyaltam ezen és szerintem két ilyen ember nagyon jól el lehetne.. már csak azért is, mert tudják, hogy a másik miért olyan amilyen az adott pillanatban és így vita sincs.

én is nagyon sokat gondolkoztam ezen,hogy ez a nagyon erős ragaszkodás lehet-e szeretet vagy szerelem.nem tudom még mindig.vagy mindenkit szerettem eddigi életem során,vagy senkit se.

21\L

Nekem van egy borderline barátnőm (akinél ez nem annyira erős, de agorafóbiás), én is az vagyok (nálam már erősen jelentkezett).

Néha nagyon jól kijövünk egymással, minden nap beszélünk 1-2 órát és rengeteget találkozunk. Aztán néhány hétig nem is beszélünk/találkozunk. Ami mégis nagyon jó ebben a barátságban az az, hogy számíthatok rá (főleg ha kórházba kerülök).

Én úgy gondolom, hogy az egyetlen ember, akit tényleg szeretek az az apukám.

A barátságaimra viszont mindig az volt jellemző, hogy pár hónapig minden tuti volt, aztán elkezdtem azt érezni, hogy megfolyt a közelségük és leráztam őket, ha kellett durván és nem érdekelt, hogy megbántottam őket. Sokukhoz ragaszkodtam és féltékeny voltam, ha másokkal barátkoztak, de végül mindig ugyanaz lett a vége. Egyetlen egy barátnőm van, ő nagyon jól kezeli az állapotomat, látja amikor baj van és nem nyomul hanem megvárja, hogy én keressem őt. Esetében én sem tudom, hogy ez túl erős ragaszkodás-e vagy szeretet, mert néha utálom és szörnyen idegesít, de mindezek ellenére szeretem(?) is.

20/L

Én annyira nem bírom a "szeretet" szót hogy a hideg futkos a hátamon, valahányszor meghallom. Pl. egyik családtagom sem érzékeltette velem soha. Azt se tudom, milyen megölelni valakit. Mondjuk ehhez az is hozzásegített, hogy születésemtől kezdve negatív környezetben éltem. Emiatt van az, hogy utálom az embereket, a családomat és saját magamat.

Az hogy hogyan viszonyulok másokhoz, nálam elsősorban szimpátia kérdése. Másodsorban aki kedves velem és jól viszonyul hozzám, azt én is viszonozom. De nem azért, mert annyira kedvelem az illetőt, hanem azért, mert ezt kívánja meg az etika.

Egyébként a szeretet hiány abból adódik, hogy az illetővel sem érzékeltették soha, vagy túl sok negatív tapasztalatot gyűjtött össze. Mivel a borderlineos emberek képtelenek magukat szeretni, ezért másokat sem fognak tudni (igazán). Persze vannak olyanok is, akiknek még az érzés is ismeretlen (pl. nálam). Voltam már párkapcsolatban is, de rájöttem hogy nem megy ez nekem, mert nem tudom "hogy kell csinálni a szeretést".

Ha pedig az ember nem kapja meg ezt hosszútávon másoktól (pl. gyerekkorától felnőttkoráig) és nem is érzékeltetik vele, akkor őmaga is képtelen lesz rá.

Az ilyenek úgy érzik, hogy az életük üres, boldogtalan és érzelemmentes. Képtelenek hosszútávú kapcsolat kialakítására és emiatt céljaik sem nagyon vannak, mivel a világot is olyan üresnek és szürkének látják, mint amilyennek saját magukat is érzik belül.

(Mivel én is ebben élek, én is így látom a dolgokat.)