Miért érzem ezt a hatalmas ürességet? Mi bajom lehet?

hmm... a szüleiddel a kapcsolatod milyen? Sokat számít. Valamint nemrég olvastam Csernustól a helyes önbizalom fejlesztésről. Elképzeljhető hogy túlságosan a 'tutira' mennél? Így szólt a leírása: " H valaki azzal a kérésel érkezik hozzám,hogy 'Szeretnék megfelelő önbizalommal rendelkezni' , akkor általában megkérdezem tőle: ,,Elmondhatom-e Önnek,hogy mitől lesz az élet szürke,vagy izgalmas?" Mindig nagyon kíváncsiak rá.

Egy üres lap tetejére húzokegy vízszintes vonalat,lefelé pedig jobb és bal oldalon is egy függőlegeset. A jobb oldali az az út,amikor valakinek az élete unalmas lesz,a bal oldali pedig az,amikor izgalmas.A felső vonal jelképezi a sikert. A siker kezdődjön egy 85%-os sikeraránnyal. Valójában ez az átlag. De még így is egy meglhetősen magas szintű arány. A 100 százalékot hagyjuk meg az isteneknek,legyen övék a teteje. Nekünk,embereknek bőven elég a 85százalék.

5%--félelem 75%--rutin

először nézzük meg a jobb oldali utat. Észrevettem,hogy az emberek zöme akkor vág bele egy adott megmérettetsbe-,amikor durván 75% esélyük van a sikerre.Ezt meg is fogalmazzák: ,,Gyerekek,én inkább a tutira megyek". Tipikus kudarckerülő magatartás. A gyávákra jellemző magatartás. 75% esélyről elindulni úgy,hogy tudom,hogy 85-nél kezdődik a siker,az valójában azt jelenti,hogy 10 egységnyi munkát fektetek be a célom eléréséhez. 10 egységnyi munka 10 egységnyisikert eredményez.10 egységnyi sikerélmény pedig 10 egységgel növeli az önbizlmat.Kétségtelen a siker,virítok is:hurrá,sikerült! A 10 egységgel 10 egységnyi ksugárzást szerzek.Tutira mentem.Összejöt.De mivel tutira mentem,ez azt is jelenti,hogy a 10 egységnyi munka nagyon kevés energiát jelent.Ezért az ilyen hozzáállásból előbb-utóbb mindig kialakul a rutinszerű élet.Mert keveset kockáztatok,és ez alig mozgat meg. A rutinszerűség eredmyezi a szürke letet,a szürke életbl fakad az unalom,az unalomból adódik a különböző pótszerek használata.Látszólg sikereim vannak,valójában azonban halálra unom magam egy adott dologbn.És csak sokára döbbennek rá,hogy ketyeg az idő!! Márpedig iszonyú gyorsasággal.A kiszabott idő,vagyis az élet,miből csak egy van,és a tetejébe még véges is.személy szerint engem az ilyen lehetőségek egyáltalán nem érdekelnek. Mondjuk,felhívnak és azt mondják,hogy ezt és ezt kéne csinálnom.Pár mondat elhangzása után már tudom,hogy minimális energiát kéne belefektetnem a sikerhez,és már a beszélgetés közben elkezdek unatkozni.Engem a bal oldali út sokkal jobban érdekel.Az mindig úgy kezdődik,hogy mások azt mondják:ez a dolog tutira nem fog sikerülni.Ilyenkor felkapom a fejem,hogy mi az,ami a többiek szerint úgysem sikerülhet.Mert ez a vélemény szintiszta pesszimizmusukból fakadhat. Ezen az úton azok a kihívások vannak,amikor mindössze 5% esély van a sikerre.Ahhoz,hogy ebből siker legyen-vagyis hogy elrjem a 85%ot-,80 egységnyi befektetés szükséges.Amikor egy ilyen dolog előtt állom,már a gondolattól izgalomba jövök,és az adrenalin száguldani kezd a véremben. Ilyenkor két lehetséges út van: az egyik,hogy összejön,a másik hogy nem jön össze. Amikor sikerül egy ilyen megmérettetés,akkor a 80 egységnyi munka ugyanennyi sikerélményt eredményez,tehát az önbizalom is 80egységgel növekedni fog,az illető kisugárzása pedig nyolcszor akkora lesz,mint annak,aki a tutira megy. Ha nem sikerül,akkor is kétféle hozzáállás lehetséges.80 egységnyi energiát fektethetek a dologba. Az egyik út úgy néz ki,hogy beletettem mind a 80-at.Nem jött össze,de én mindent megtettem,amit csak tudtam. Nem sikerült,de ez csak azt jelenti számomra,hogy emberből vagyk,nem Istenőb.Ezt elfogadom,és semmi gondot nem jelent nekem. Ennek következtében,amikor este lefekszem,a lelkiismeretem tiszta,mert tudom hogy megtettem mindent,amit tudtam,és éppen ezért nyugodtan alszom. Másnap reggel pihenten kezdem a napomat,és újra beleteszek a dologba mindent,amit csak tudok.

A másik hozzáálás úy néz ki,hogy a zsebemben ott van a 80 egységnyi energiám,de ebből csak 30-at teszek bele,mert lusta vagyok,hanyag,kivagyi,nagyképű,önző,türelmetlen,és még sorolhatnám mindazokat a személyiségjegyeket,amelyek megakadályozzák,hogy egy ilyen nagyon nagy szntű megmérettetésbe az ember mindent beletegyen" !

Remélem tudtam segíten! Minden jót! :)

Egyrészt több önismeret kéne, hogy rájöjj, hogy mi az amire ténylegesen vágysz.

Másrészt a pár nap külföldöntől ne várj csodát. Én 1 évig voltam kint, ebből az első 2-3 hónap kínszevedés volt. Nem éreztem ott sem a helyem, magányos voltam, egyedül voltam.

Aztán megtanultam kezdeni valamit ezzel az érzéssel, a helyére tenni.

3# Isten nem hiányzik,mert itt van mellettem. Hiszek benne,ez az egyetlen ami még erőt ad:)

Örülök, hogy hiszel Istenben.

Én magam is azt hittem keresztény vagyok, mert hiszem, hogy Jézus a Messiás, a Megváltó. Csakhogy ezzel együtt is az öngyilkosság szélére kerültem. E mélyponton jöttem rá, a Zsoltárok könyvét olvasva, hogy a HIT felnőtt formája, az Istenben való bizalom minden körülmények között. A gondviselés felismerése nekem 180 fokos fordulatot hozott az életembe.

Nem mindegy milyen helyre, hanyadik helyre teszed a hitet az életedben. Első helyre kell tenni - csak akkor van értelme, életformáló szerepe. Ez nem azt jelenti, hogy szerzetesnek kell állni, sőt.

Fontos az is, hogy az értelme is igent mondjon az embernek a hitre, tudja, miért hisz. Ha megalapozott a hited, a nehézségek idején sem tántorodsz el. :)

"Annyi gondolat és kérdés van a fejemben,néha azt érzem szétrobban a fejem mert nem kapok semmire sem választ."

Életkorod nem írtad. Pályaválasztás, munka rendben?

Nekem sok erőt adott az Isten...

Aztán amikor azt hittem végre segít akkor csak még sokkal mélyebbre kerültem, mint valaha... 5 év kínszenvedés, és hit és remény után már azt mondom megb#szhatja az Isten...

Egyre jobb és segítőkészebb ember lettem meg minden, aztán csak egyre mélyebbre kerültem és minden próbálkozásom és lehetőségem olyan kudarc volt, ami nem rajtam múllott... Aztán körbenéztem és láttam a sok szerencsétlent akik egyfoyltába misére járnak meg minden, meg látom azt a sok hitetlen lesz#rom embert akiknek össze jön minden és minden boldogságot megélhetnek... G#cire ki van segítve az ember a jó Istennel. Pláne azok akik beleőrülnek ebbe, aztán leszedálva fekszenek a zártosztályon, pedig ők sem így kezdték...

Egész életembe hittem, és szerettem a jóistent, aztán már 3 éve csak az öngyilkosságra tudok gondolni olyan szép az élet.

De a környezetembe egy hitetlen embert nem látok annyira szenvedni, mint azt a rengeteg embert akik mélyen hisznek... Valahol nem látom azt, hogy az ember bármit is kapna a hitéért, és bármiért is jó lenne. Az meg elég hülye duma, hogy majd ekkor meg ekkor... Aztán ha elmarad akkor azzal nem foglalkozunk, de te csak remélj vakon, nyelj be mindent, és soha ne kérdőjelezz meg semmit. Hát ki vagyok én, hogy ennyi mindent be kell nyelnem? És más ki, hogy neki nem? Vicc az egész ahogy van. Majd ha esetleg megölném magam, akkor gonodlok arra, hogy köszönöm uram, nem vágytam sokra csak mondjuk egy őszinte szerelemre az életembe, ami so kembernek pláne a környezetembe telejsen természetes, az élet velejárója, de én, aki hittem, csak f#szt kaptam az élettől... De gondolom sok évnyi szenvedés nem volt elég, és nem voltam elég kitartó, még szenvedek egy 5 évet miközbe Isten szeretetére recskázom, igaz közbe már mindenféle mentális bajom lett, de nem baj, akkor biztosan elmenyertem volna amit akarok... Hát hogyne.

Na ennyit erről a köpedelemről. Amúgy szerintem fel kell ismerni mi kell ahhoz, hogy jól érezd magad és megszerezni és nem lesz üresség, mert betölti az amit szeretnél... Én tudom mit szeretnék, nem tudom elérni, ezért egyfolytába kínzó ürességet érzek, mintha csapdába lennék, és égne a lelkem... Mintha saját magamba haldokolnék a semmibe.