Valaki tud segíteni? Már teljesen elveszítettem önmagam.

Ez hosszú lesz,köszönöm aki elolvassa.

Szóval a fő gondom, az ,hogy régóta pánikbeteg vagyok,azon belül agorafóbiám van meg túlságosan aggódok mindenen.

Majdnem 5éve élek párkapcsolatban,együtt élünk közel 4éve.Nekem Ő a második kapcsolatom,hatalmas szerelem, Ő a mindenem.25éves vagyok egyébként,Ő 28.

Másfél évig dolgoztam egy cégnél,márciusban felmondtam,mert már teljesen kikészültem idegileg,a cégnek sem megy valami jól,több embert küldtek el mióta én eljöttem.(Igaz én magamtól mondtam fel,értékesítőként dolgoztam egyébként.)Eleinte minden jó volt,hugommal eljártunk kirándulni,megszűnt nagyjából az agorafóbiám,(ja és a migrénem).Mivel dolgoztam,kaptam támogatást így, úgy döntöttünk a párommal,hogy pihenjek egy kicsit,mert a pénzzel nem lesz probléma.

Volt egy eset amikor lementem anyukámékhoz, ott aludtam a barátom itthon.Ilyenkor akaratlanul mindig aggódok érte,de ilyen dolgok miatt,hogy mivan ha..elesett beütötte a fejét stb.(tudom ez beteges).Április elején történt ez,hogy anyánál voltunk,és próbált hívni a drágám,de nem volt nálam a telefon ezért írt egy sms-t.Hogy Ő lefeküdt "dögleni" kiveszi a kulcsot,hogyha aludna betudjak menni,ha közben hazaérek.Ez reggel fél 10 körül volt,8kor kelt,szóval gondoltam nincs abban semmi ha visszaalszik egy kicsit.Csak ,hogy 1kor még nem hívott,addigra belehajszoltam magam a pánikba,hogy biztos nagy baj van.Hívtam a mobilját,nem vette fel,hívtam a vonalast azt sem vette fel.Remegtem azt sem tudtam hol vagyok.Egyre rosszabbul lettem,aztán hugom barátja mondta,hogy hazahoz mert,ez így nem megoldás,hogy rettegek.Mire ide jutottunk lassan 6óra telt el az sms érkezésétől. Nem értette senki,hogy lehet ennyire félni,Anya is mondta,hogy jaj ne gondoljak már a legrosszabra,dehát ismer.Hazafelé az úton,hogy védjem magam,attól,hogy mivan ha.. ha felérek és,nagy baj van,le sem tudom írni,elkezdtem kántálni,hogy nem is szeretem nem is szeretem. Hazaértünk,nagyon mélyen aludt,akkor kelt fel mikor hazaértem,látta,hogy rosszul voltam,remegtem még akkoris.Ő haragudott rám,hogy dehát küldött smst.Megnyugodtam végül az este jól telt,örültem nagyon ,hogy minden rendben van. Aztán jöttek a hétköznapok,én itthon "pihentem" Ő dolgozni járt.Egyre gyakrabban hasított belém a gondolat,hogy miért mondtam azt,hogy nem szeretem,hogy gondolhattam ilyet?Van ennek oka?Egyre rosszabb lett,egyre többet agyaltam ezen,már mikor hazaért munkából(alig vártam,hogy lássam),belépett az ajtón és azt vizsgálgattam,hogy mit érzek.Ezt kell éreznem?Mit kell éreznie egy embernek ha kapcsolatban van? Végiggondoltam 1000x 100x..nagyon szeretem.Voltam szakembernél,de nem sokat segített,azt kérdezte,hogy ő miben segítsen?Miért mentem oda? Annyit megállapított,hogy kényszerbeteg vagyok,mert amikor nagyon rosszul vagyok és bizonytalan vagyok,ha kimondom a páromnak,hogy idézem: "Nem tudom mit érzek" ő visszakérdez,hogy mi a baj? és válaszolhatok,hogy "semmi,hülye vagyok szeretlek nagyon".Ha ez a párbeszéd lezajlik megkönnyebbülök.Ez ilyen kényszeres lett.Már nem tudok tükörbe nézni,nem tudom ki vagyok én.Állandóan ilyen kapcsolati tanácsadásokat olvasok,hogy megmenthető-e mikor meddig,hogyan.De rájövök,hogy nekem nincs is olyasmi problémám.Nagyon szeretem,de kialakult bennem egy ilyen negatív érzés,mintha taszítani akarnám,hogy ne okozzon nekem fájdalmat.Nem akarom elveszíteni,de rettegek. Már elhanyagolok mindenkit,barátaimat,hugomat,anyát mindenkit és magamba fordultam. Ilyen abszurd dolgoktól félek,hogy mivan ha rájövök,hogy nem is szeretem annyira,ha elmegyek mondjuk kikapcsolódni haza.Hogy miért érezném jól magam nélküle?(pedig ez nemnormális,hogy nem).Múlt szombaton viszont muszáj volt elmennem Anyához mert kórházban volt és segítenem kellett neki(meg hát hiányzott azért) és a párom nem tudott velem jönni mert más programja volt.Aznap este hazajöttem és olyan jó érzés volt,hogy jaj de jó lesz látni a barátomat,elképzeltem ahogy vár az ajtóban és mikor hazaértem,teljesen felvoltam töltődve,semmi kétségem nem volt.Bele tudtam nézni a tükörbe.Másnap is kitartott ez a jó érzés,délutánig.Mert akkor megint elkezdtem gondolkodni,hogy de mivan ha..Mit is érzek?Mi is van? Szeretem?Szeretem. Szeretem nagyon,de közben annyira szenvedek,annyira szeretném helyrehozni a dolgokat.Vele mindenről tudok beszélni,tudja ezeket a dolgokat,azt mondta,hogyha dolgozni fogok újra meglátom,hogy megint minden jobb lesz,egészségesen fogok magamra is gondolni,mert most mondom a tükörbe nem tudok belenézni. Szerintetek mit kellene tennem?Mi segítene? Köszönöm szépen annak aki elolvasta és annak is aki válaszol!