Miért nem találom a helyem? Hogyan találjam meg ismét önmagam? Elveszítettem a türelmem az emberek fele?

19 éves vagyok. Ezelőtt két évvel volt egy 1 éves "kapcsolatom", tiniszerelem, de hamar ki is ábrándultam. Én szakítottam az akkori 22 éves barátommal, akit valóban nagyon megviset ez. Akkoriban stabil voltam lelkilegis. Pontosan nem tudom megállapítani mióta tart ez az időszak, hogy amolyan elveszettnek érzem magam. Nem vagyok lelkizős, szeretetrevágyó lány, soha nem is voltam ilyen típus. Mindenki erős egyénnek tart engem, de valahol érzem, hogy nagyon nem vagyok rendben belülről. Barátnőim, haverjaim vannak. Nem vagyok párkapcsolatban. Az az érdekes, mindenki jön, hogy "jó csaj", talpraesett, jó eszű, szép vagyok meg mittudomén még milyenszövegekkel, és csodálkoznak, hogy nincs barátom, de konkrétan egyik sem probálkozik vagy olyan próbálkozik, akinek barátnője van, vagy olyan aki nekem meg nem jön be, mert egy 5perces beszélgetésből levágom, hogy mentálisan nagyon nem pendülünk egy húron. Ebből kifolyólag lettem szerető, sajnos/nem sajnos. Egy évben kétszer vagyunk együtt az illetővel, de mivel más férfival nincs semmiféle kapcsolatom (természetesen nem a haverságokat értem), ezért az együttlétet követő nap eléggé meg tud viselni. Ha körülnézek nem látok egy hozzámvaló férfit. Nem óriásiak az elvárásaim (legyen talpraesett, igényes, férfias, eszes pasas), de egy kisváros melletti faluban élek, és hát ezen a környéken nincs sok lehetőség. Ha elmegyek szórakozni egyet, akkor is a férfiakat veszem szemügyre, nem tudok teljesen kikapcsolódni, sokszor meg olyan is van, hogy csak azt várom, hogy valaki odajöjjön már és leszólítson, hozzámszóljon valami újra lenne szükségem, beszélgetni, ismerkedni, de elég hülyén venné ki ha én szolítanék le egy férfit is, hogy beszélgessünk.

Tanulással átlagban minden rendben van, idén végzek és tovább szeretnék tanulni gyógyszerészetet.

A családdal sincs már minden rendben. Anyukám úgy kezeli édesapámat, mint egy gyereket, kevés pénzt is fanyarogva adja neki, miközben édesapám is úgyanúgy dolgozik, mint ő. Nem költi magára édesanyám sem, de én hiszem, hogy a férfinak kell szabadság. Édesapámnak vannak barátai, anyukámnak nincsenek. Ebből kifolyólag is vannak viták. Kicsit zűrös a helyzet és apukámon már kezdenek látszani ennek a frusztrációnak a nyomai.

Úgy érzem nagyon instabilizálódtam az utóbbi 1-2 évben, és fogalmam sincs mit tehetnék ez ellen. Egyszerűen azt látom körülöttem mindenknek megvan a saját maga élete, én meg talán nem vagyok jó helyt, nem vagyok elég türelmes az élettel szemben sem. Ha valaki jártas ez ügyben, megkérem indítson el egy úton, mit vizsgáljak meg magamban, mit tegyek?