Nem vagyok rendben lelkileg, depressziósnak érzem magam, minden nap szarul érzem magam, hogyan törjek ki?

Sajnálom, hogy nyilván párszáz km-re vagyunk egymástól, jól kijönnénk. :D Ugyanis én is ezt teszem, csak nekem van egy elviselhetetlen anyám és apám (ő azért nem annyira durva). Nem értem, ki a fene találta ki, vagy egyáltalán, mi ez az inner kényszer, hogy okvetlenül szeressük a szüleinket. Pl. az én anyámnak egy hiba voltam az életébe, legalábbis ő szerinte, és máig pasizik, bulizgat, szereti a csajos dolgokat, ezt követően haragszik rám, amiért én ezt a példát nem követem, és nem is igazán van tervemben. Többnyire feketében járok, nem szeretnék látható, feltűnő lenni a többségnek... Gyűlöl. Attól függetlenül, hogy ételt és meleg (voltaképpen hideg-rideg) otthont biztosított nekem 19 évig, nem érzek semmilyen kötődést iránta, és a legrosszabb érv, amivel a többség jönne az az, hogy "jaj, DE mégis az anyád." Oké, és most mi van? Tény, hogy kéretlenül a világra b+ ott, ettől még nem az anyám, ha lelki szinten nem közelítünk. Szóval ennyit a szülőkről, manapság már talán a normális szülők luxust jelentenek. Na mindegy. Én is bunkó vagyok, vagy talán a lazaságom a nihilizmushoz kapcsolódik. Lehet, nincs sok értelme az életünknek, minden öröm is csak a hormonok játéka, biológiai anyagok vagyunk, akik szétfoszlanak haláluk után, ezért tökéletesen szabadnak érzem magam, az éjszakai fentlét pedig némi alkotói ihletet is önt belém (pl. szétírom neked, a dögunalmas érdektelen véleményem), ha egyáltalán elolvastad idáig, mert eléggé negatívnak tűnök, ami általában visszataszító, de hát, ez van.

Régen pánikbeteg voltam, mert túlizgultam mindent, mindenkinek megszerettem volna felelni, viszont a cigaretta, a bor, a filmek, az elmélkedések, mindez a magánnyal végigkísérve megmutatták, hogy lehetünk depressziósak pánik nélkül is. Bár szerintem ennek a lehangoltságnak a legfőbb oka az, hogy nem találtuk meg azt a tevékenységet, amire úgy nagyon vágyunk. Én már részben megleltem, de az az érdeklődési körömnek felel meg.

Lehet tenned kellene olyan dolgokat, amiket még idáig soha nem tettél. Nemhogy szaors életbölcsességnek fog tűnni, aminek szintén nincs (nem csak sok, hanem határozottan semmi) értelme, de elemezd az embereket magad körül, csessz a világra, mert itt minden hazugság minden téren, élj magadért és ne félj attól, hogy önző vagy. Így olyan embereket szűrsz ki, akik alapból elveszik a teret a hozzádvaló emberektől. Idővel a környezetedbe csak azokat a "bizonyos kategória"ban szereplő embereket fogod beengedni, akik hatást gyakorolnak rád, vagy valóban barátoknak hívhatsz.

Ami a pszichológust illeti... Ha magad nem érdeklődsz a téma iránt, akkor talán segíthet. Ha ismered Freudot, Rogerst, és a többi pszichoanalitikus egyént, akkor túl gyengének fog tűnni a pszichológusod. Úgy fogod érezni, hogy számodra túl gyenge. De nem hiába. Az érdekes személyiség is luxusnak tekintendő manapság. Lehet mindez marhaság...a te részedről, de hátha. Ajánlom a Melankólia c. filmet Triertől, lehet tetszene, érdekes szimbolikája van.