Depressziós vagyok? Vagy mi ez?

Először is imádok egyedül lenni, akkor érzem magam igazán jól. Ilyenkor általában depressziós, sötét, reménytelen szerelemről, mihaszna életről, keserves dolgokról szóló zenét hallgatok és elég sokat sírok. Szinte minden nap. És az az ijesztő, hogy komoly okom nincs rá. Egyszerűen csak úgy megindul és kész. Vagy néha csak azért, hogy utána jobb legyen. Ha pedig van "oka", akkor az egy fatális baromság, nem létező dolog, kitaláció, vagy pedig olyan lényegtelen, hogy mások az ilyeneken el sem gondolkodnak, nem hogy bőgnek. Ki is röhögnének érte, sőt, elmebetegnek titulálnak, ha elmondanám, most épp miért könnyes a szemem. Nagyon gyakran fáj a lelkem. Tudjátok az a rémes, leírhatatlan súly rajtatok ott belül. Fáj, szó szerint. És ez egyre sűrűbb, lassan már-már naponta borulok ki. Ezen kívül inkább álomvilágban élek, mintsem a valóságban. A saját kitalációmban... és akkor boldog vagyok. De aztán mindig rájövök, hogy ez nem létezik, csak a fejemben és akkor megint bőgök. Kezdek megijedni. Mi van velem? És az az érdekes, hogy sok barátom van, nem vagyok egyedül... csak lelkileg. Pedig tényleg igazi társaim, teljesen egy húron pendülünk, de belül én még is más vagyok. És ők ezt nem tudják. Senkinek nem meséltem még semmi ilyesmiről. Segítsetek, kérlek!

15/L