A nagyivó miért elfogadottabb, mint az alkoholista?

Mert a nagyivónak nincs késztetése, hogy igyon, így papírforma szerint kisebb az esélye, hogy tönkreteszi a saját és szerettei életét.

Nem szenvedélybeteg, nem "függő típusú" ember, egészségesebb lelki világa van, könnyebben teremt és tart fenn egészséges kapcsolatot.

Az alkoholizmus, mint betegség együtt jár a testi és/vagy lelki függőséggel.

Ha ez a függőség megjelenik az alkoholfogyasztási szokásokban, akkor alkoholizmusról beszélünk, teljesen mindegy, hogy napi, heti vagy havi szinten iszik valaki, sőt, még ilyen fokú rendszeresség sem kell, elég, ha bizonyos életszituációkra, stresszhelyzetekre menetrendszerűen alkoholfogyasztással reagál.

Mert a nagyivás „csak” egészségtelen (még csak nem is minden esetben kezdi ki az egészséget), az alkoholizmus viszont gyakorlatilag egy elmebetegség.

Az a különbség, hogy a nagyivó, amennyire megállapítható, teljesen önszántából csinálja (hogyha tényleg csak nagyivó), az alkoholista pedig patologikus kényszerrel iszik. Az alkoholizmus kritériumrendszere a kényszerességet és tetten érhető következményeket vizsgálja (amiket összerakva kiderül, hogy mennyire következetes az iváshoz való viszonya). Pl. iszik, mikor kimondottan nem akart, iszik mikor nem is esik jól, iszik, mikor pedig ettől veszélyes helyzetekbe szokott kerülni, iszik, miközben 2 éve le akar állni. És általában nem azért teszi, mert érezné a kényszert, hanem csak megteszi és ő sem tudja (vagy rosszul tudja), hogy miért. A kényszer jórészt tudattalanul működik, pl. sokszor az egyébként (még) intelligens alkoholista is olyan abszolút debil kifogásokkal önti magába az első 1-2 pohárral, hogy másnap nem érti, hogy gondolhatta ezt komolyan. Érdekes olvasmány ezzel kapcsolatban az Anonim Alkoholisták nagykönyve, a honlapjukon ingyen le lehet tölteni.