Miért érzem magam üresnek?

Az életem egy ideig normálisan ment, de az egész, egy féléve kezdődhetett. Megismerkedtem egy fiúval, akibe aztán belezúgtam, és úgy látszott, hogy ő is oda van értem. Nagyon sok ideig jól megvoltunk, imádtuk egymást, de egy nap megláttam egy másik lánnyal. Összetörte a szívemet, többet nem is hallottam felőle. Miután úgy éreztem túl tettem magam rajta, megpróbáltam újra ismerkedni. Találkoztam egy nagyon kedves sráccal, bejöttem neki, és ő is tetszett nekem. Mindent megadott amit csak kívántam, könyörgött, hogy velem lehessen. Ha baj volt mindig jött. De lehet, hogy valami hátsó szándéka volt. Elutaztam egy hétre, és amikor visszaérkeztem, elmentem hozzájuk. Hangokat hallottam benéztem az ablakon, és láttam, hogy egy másik lánnyal csókolózik. Másnap felkerestem, és szakítottam vele. Őt könnyű volt "elfeledni". Most egy kisebb községbe kerültem, ahol nagyon sok jó fej ember van. Itt volt egy fiú, aki nagyon segítő késznek bizonyult. Mindenben segített, hogy beileszkedjek. Egy idő után udvarolni is kezdet. Néha úgy hívott, hogy "jövendőbelim". Vonzódtam hozzá, de ennek se lett sok jövője, az ő karjai között is egy másik lányt láttam.. Eközben volt ott egy másik fiú, akivel egymásra sem bagóztunk. De később mások utaltak rá, hogy milyen jól összeilünk a hülyeségünekkel. Utaltak, arra, hogy randiznunk kéne. Így hát belefogtunk, ismerkedtünk, és hihetetlenül jól kijüttönk egymással. Egy idő után összejöttünk, és azt hiszem, hogy Ő belé tényleg szerelmes vagyok. Ő is így vallott irántam. Őt jobban ismerem, jobban szeretem mint bárki mást. Egymáshoz vagyunk fonódva. Nagyon lehangolt és magányos vagyok, ha nincs itt velem. De magánügyi okok miatt csak pénteken és szombaton tudunk találkozni. Addig is tartjuk a kapcsolatot. Nagyon szeretem, és a nap minden részében várom a hívását, de sajnos nagyon ritkán tudunk együtt lenni. Amikor vele vagyok, elfelejtem minden bajomat, és csak a pillanatnak élek. Ami tényleg csak pár pillanat. De nélküle üresnek érzem magam, régen erős voltam, de most, hogy folyamatosan félrelépnek a barátaim kezdek félni. Félek, hogy őt is elveszíthetem. Eddig imádtam a rockot, és mindenfajta zenét, vidám voltam. De mostanában, sírva fakadok mindenért. Csak lassú szomorú számokat tudok hallgatni, és azokon is sírok. Olyan érzésem van, hogy nincs semmim. Mintha tényleg üres lennék. Egyetlen menedékem, a tengerimalacom. Ő mindig szeretettel jön hozzám. De ő is már a végét járja. A suliban is egyre rosszabbak a jegyeim. Nem tudok figyelni órán, és egyre többször keveredek verekedésbe nálam sokkal nagyobb fiúkkal. A csípős megjegyzéseim is kezdenek eltűnni. Már lassan nem tudom megvédeni magam. Néha belegondolok az öngyilkosságba, de szerencsére a józan ész még nem szökött ki belőlem. Félek a jövőtől és minden egyes perctől..

L/15