Mit gondoltok az öngyilkosságról?

Sokan azzal jönnek, hogy milyen rossz lesz a családnak, ha valaki öngyilkos lesz! De kérdem én, hol volt az a család, amikor látták, hogy a családtagjuk nagy bajban van? Miért nem segítettek, amikor tudták, hogy gond van?

Nekem pl. gyerekkorom óta pszichés gondjaim vannak, akkor a családból senki nem foglalkozott velem. Most 35 vagyok és mindenki engem hibáztat, hogy miért vagyok ilyen és most akarja mindenki bepótolni, amit gyerekkoromban elmulasztottak. Ha akkor állt volna mellettem valaki, most lehet, nem lennének gondjaim, ehelyett én tehetek arról, hogy ennyire lecsúsztam és meg akarok halni.

8-as voltam!

Szerintem az öngyilkosság bátorság, egy részben büszkeség és önzőség. De mindenképpen a bátorság a legfontosabb tulajdonsága, ahogy fentebb is írták, az, hogy valaki az ösztöneivel szembeforduljon és ártson magának, ahhoz nagyon nagy akarat kell. Ha évente 3000 ember lesz öngyilkos pl. ebben az országban, legalább 30.000 ember fontolgatja, gondolkodik rajta, csak kevesen merik megtenni, csak kevesen olyan bátrak. Egy hosszú ideje tartó szenvedés és depresszió után, esetleg külső tulajdonságok terén leépülés, mentális depresszió stb. A lényeg, ha valaki CSAK egyszer felnőttkorában !! (18+ felett) elgondolkodik, hogy ő öngyilkos lesz, egy olyan folyamat miatt ami jelenleg is hatással van rá, és soha nem tud tőle megszabadulni feltételezései szerint, jó eséllyel, ha nem ma, ha nem holnap, de azon a bizonyos ''egy napon'' megteszi. Vannak pszichológusok, pszichiáterek, de az adott egyénre jellemző, öngyilkossági hajlandóságot (az adott szituációban) szavak/gyógyszer, SEMMI sem tudja megváltoztatni.

De miért is gondolom, hogy az öngyilkosság egy bizonyos pontom büszkeség? Mert, ha az adott egyén rendelkezett egy X minőségű élettel, és jelenleg mondjuk a x/2 vagy x/3 fokozaton van, tehát sokkal alacsonyabb minőségben él, mint előtte, úgy gondolja, hogy felesleges élni, ha az élete leszálló pályán van, és a bizonyos teljes X minőség már nem tér vissza.

Önzőség pedig azért, mert jobb esetben,mindenkinek van családja, barátja, szerettei, talán barátja is vagy barátnője, amikor valaki ezt elköveti némileg önző, hisz fájdalmat okoz másoknak, de ezt a tulajdonságot én úgy jellemezném inkább, hogy az adott egyén az önzőség helyett, SZÁMÍT ARRA, hogy egyszer valaha őt megértik, megértik, hogy miért lett öngyilkos és esetleg tudni fogják, hogy neki ez a helyzet így már jobb volt.

Szerintem ez az öngyilkosság. Van aki hajlandó x/10 minőségben is élni, mert neki már csak a gyerekei fontosak.

Természetesen nem mondom azt, hogy az öngyilkosság megoldás, de bátorság és büszkeség valamint a feltételezett empátia, amelyet a szeretteitől kap.

Nincs már egy élő rokonom, bele érve a szüleimet akik 3 éve meghaltak, most töltöttem a 20 -at, nem tagadom várom.

Nem törődve a szociális dolgokkal egyenesen azon vagyok, hogy megszerezzem a doktorit, nemsokára leteszem az emelt szintű angol nyelvvizsgát, kicsivel később elhagyom az országot, egy angol anyanyelvű országba költözöm, talán Anglia de még az USA is szóba jöhet, szóval megterveztem, a fizetésemből éppen, hogy csak ki akarok jönni, amíg a javát bankba teszem, ebből kisebb világjárásra szánom a javát, Ázsia lesz a célpontom, Kínán keresztül Tájföld, és a végső állomás Japán, mivel az emberek természete magával ragadott, egész Japán területén minden évszak megvan, északon a zord hideg, a kedves kis hómakákók, és a vadon élő állatok, a középső területein a tavaszi cseresznyevirágzás, és a nyár, délen meg az őszi időnek szeretnék szemtanúja lenni.

Mindezek után 30 éves koromban végzek magammal, semmi értelmét nem látom, hogy tovább éljek, hiszen a szerelem múlandó, a kor egyre inkább csak előre halad, és gyermeket sem akarok hozni erre a világra.

Szóval, hogy mit gondolok?

Megváltás, és egyben a célom is.

"Megváltás, és egyben a célom is."

Szívemből szóltál. Bár nekem van családom, de nincs értelme élnem tovább. Ez az egyetlen megoldás.