Mi a baj velem?

Nem bírom tovább a zajt. Nem bírom már az embereket. Nem bírom már elviselni önmagamat. Nem tudom. Ezeket érzem egyáltalán? Vagy mit? Mi a baj velem? Tönkremegyek? Mit érzek? Nem tudom. Nem tudom a tudtára adni senkinek, hogy nem érzem jól magam, már évek óta, és ha bele is kezdek, rögtön szánalmasnak érzem magam, mert úgy érzem, nyafogok. Nem találok szavakat, amik ki tudnák fejezni, hogy mit is érzek. Hogy mondjam most el itt is? Hiszen aki nem tudja elmondani, hogy mi baja, azon nem tudnak segíteni, nem igaz? Talán félek. Szinte mindig. Azt hiszem, ez félelem. A gyomorszorongató, zavaros érzés. De nem. Ez annál több. Nem tudom leírni, hogy milyen. Talán semmi bajom? De hát az nem lehet. Ha nem lenne semmi bajom, akkor miért szenvedek ennyire? Talán csak különleges akarok lenni, eltérni a normálistól? Talán. De ilyen áron? Ilyen áron, igen megéri. Néha. De mikor azt sem tudom, hogyan reagáljam le a kínt...Csak ülök, és nem tudom, mit csináljak. Hogy jobb legyen. Hogy egyben legyek. Jó ötlet nekem ide írni? Írnak majd emberek, akik megint összezavarnak. Hiszen minden vélemény összezavar. Összedőlök. Mint egy kártyavár. Gondolatok. Károsak. Nem tudok leszámolni a gondolataimmal. Félelmet okoznak. Miért kiabálnak? Csendet akarok. Senkit nem akarok hallani és semmit. Csak ülni a sötétben, csendben, úgy, hogy senki nincs a közelemben. Létezni, de közben mégsem. 18 éves vagyok. Mi ez? Csak a tinihiszti? Elvárások. Megfelelés. Nem akarom mindezt. Nem tudok teljesíteni, de muszáj, mert akkor elveszem. Meghalni sem lenne jó, nincs hozzá kedvem. Csak néha. Ki vagyok én? Azt tudom, hogy mi nem akarok lenni. Nyissam ki az ajtóm. Miért? Nem akarom hallani őket. Nem akarok hallani semmit. Megfertőznek a szavak. Ez vagyok én? Mindez, amit most leírok? Nem tudom. Még ezt sem tudom. Fullaszt, nyomaszt, mar belülről a félelem. Alapérzés, azt gondolom. Minden más csak abból alakul ki. Jaj nem. Belémmart ez a gondolat. Megint kezd kavarodni ott bent minden. Pedig még csak most volt vége. Senki nem tudja, hogy baj van. Azt mondják, boldognak látszom. Ennek örülök, azt hiszem. De a rettegés, hogy mikor egyedül leszek, ismét jönnek a démonom. Ki tud megmenteni önmagamtól? Akármit csinálok, értelmetlen. Múlandó. Van, ami nem. Azt hiszem. Vagy talán mégsem. Tanulnom kell. De nem tudok. Nincs hely már több gondolatnak. Csúnya vagyok. Utálom a tükröt. Úgy érzem, tönkremegyek. Mit csináljak? Nem merek. Semmit nem merek. Néha élek. Néha nem. Nem bírom. Írjam-e ezt tovább? De nem megy. Nem vagyok rá képes. Elegem van, azt hiszem. Reménytelen.