Miért vagyok ilyen? Illetve miért van ez?

Haza jöttem 1 éve külföldről mert nagyon csúnyán elrontottam mert begolyóztam ilyesmi indokok miatt. Fél éve rá bekerültem a zártosztályra. Sokat füveztem és ittam mert nem bírom elviselni a rokonokat és más embereket ahogz kezelnek. Ami velem külföldön történt azt homály veszi körül a rokonaim számára de nem tudom senkinek elmondani mert nem tudnék utána senkinek a szemébe nézni, illetve most sem tudok. Gyakran gondolkozok arról, hogy mit gondolnak mások rólam. Ha valaki valamit kérdez tőlem sokszor zavarba jövök tőle és értelmetlenül elkezdek zagyvaságokat beszélni vagy megpróbálom elhülyülni. Nem tudok senkivel semmiről beszélne mert félek, hogy nem vagyok jó beszélgetőpartner még az olyan témákban is amiről tudom, hogy órákat tudnék beszélgetni. Egyszerűen nem megy a szocializáció. Nem merek elmenni dolgozni mert mindig attól tartok, hogy semmirekellő vagyok.Apám mindig üvöltözik velem, hogy menjek el dolgozni meg, hogy reggel fel kell kelni. De nincs erőm hozzá. Ilyenkor mindig elvadúl a helyzet és én is üvöltözök vele mert nem akarom kimutatni, hogy valójában milyen gyenge vagyok. Néha úgy érzem, hogy jobb lenne ha mindenki eltünne és soha nem is keresnének, de ugyanakkor tudom, hogy ilyen esetben lehet, hogy éhen halnék illetve belehalnék az egyedüllétbe. Ha 17 éves lennék akkor azt mondanám, hogy kamasz vagyok. De 24 éves srác vagyok és szerintem ebből már kinőttem.