Egy Alzheimeresnek érdemes megmondani, hogy Alzheimeres? Megérti?

Még jó hogy el kell neki mondani.

Vagy már nagyon súlyos? Mert akkor teljesen fölösleges.

Az a helyzet, hogy mire diagnosztizálásra kerül a sor, általában elkezdődött a szellemi leépülés, és a kezdeti fázisban bár még megérti, de a jelentőségét már nem fogja föl. Végülis általában azért kerül szakorvos elé, mert olyan tüneteket produkál, amit normális állapotában nem tett. Egyébként borzalmas betegség, iszonyu terheket ró a hozzátartozókra, több éven keresztü

l.

Mi nem mondtuk meg nagymamámnak. Őszintén annyira hirtelen jött, hogy azt se tudtuk hogy álljunk hozzá az egészhez és szerintem nagyon sok mindent rosszul csináltunk. Mamám viszont mintha tudatában lett volna még utolsó napjaiban is (pedig alig tudott beszélni), hogy nincs valami rendben vele. Sokszor mondta, hogy nem tudja miért történik vele ez; tisztában volt vele, hogy nem tud nyelni, hogy van a torkában valami, kérdezte, hogy mikor lesz már vége ennek az egésznek. Szóval sok mindent megértett, amire mi nem is gondoltunk. Olyan volt, mintha az utolsó percekig tudatában lett volna, hogy valami baj van vele. Szörnyű lehet lassan rájönni, hogy veszíted el a fejed. Vagy hogy várod már, hogy legyen vége, de nem fogsz soha helyrejönni. Egy idő után úgy tűnt, hogy valahol mélyen megértette, hogy nem fog ebből kilábalni.

Amúgy látom ezzel elkéstem, de nekem aktuális ez az egész téma, így hát gondoltam válaszolok.