Szükségem lenne pszichológusra?
Igazából nem tudom mi a helyzet velem, ilyen félig-meddig képzelt, hazug világban élek.
Van egy nagy "szerelmem" akit megismertem még évekkel ezelőtt. Akkoriban tényleg olyan volt mint amilyennek "ismertem". Szolid, szende, barátságos, vidám, picit önbizalomhiányos, vicces csajszi. Elitélte ezt a modern társadalmat és maradt olyan "magánakvaló". Olyan számomra tökéletes forma.
Most teljesen ellentéte az itt leírtnak, köldökpiercing, hatalmas nagy tetoválások... stb. A legutolsó barátja is ilyen "repper" feelingű srác volt, az előtte lévő is és a jelenlegi is.
21 éves mint én. Olyan 11-12 éves korom óta ismertem. A problémám ott kezdődik, hogy úgymond "függők" tőle. Látni manapság nem látom, de ha mással beszélek büntudatom van, ha becsukom a szemem nem ezt az énjét, hanem a régit látom magam előtt, és valamilyen szinten egy képzelt "összekovácsolt" emberbe vagyok szerelmes, aki nem is létezik.
De ettől még bennem van ez a "szerelem" feeling, sokszor sírásig fajul a dolog. Ha esetleg találkozok vele akkor mindig olyan "csalódás" lesz a vége, mert olyankor tényleg nem olyan mint amilyennek megismertem. De mikor hazaérek, ugyanúgy azt hiszem hogy olyan mint régen, és kitartok "mellette", illetve olyanokat gondolok, hogy úgy is keresni fog, meg hogy összetartozunk stb.
Vagyis pontosabban megfogalmazva, nem keresek más csajokkal kapcsolatot, nem is nézek rájuk "nőként", mivel úgy érzem hogy megtaláltam a párom. A probléma csak az, hogy én megismertem őt valamilyennek - amilyen régen volt, és ebbe szerettem bele, de utána megváltozott, viszont én még mindig úgy szeretem, aki régen volt, nem azért aki most. Vagyis röviden ő a megtestesítője, vele azonosítom - mivel ő volt az - de közben már nem az akibe beleszerettem.
Én úgy gondolom hogy ez tényleg valamiféle "kötődési" probléma, vagy hasonló, de olyan súlyosnak azért nem gondolom, mint aminek hangzik. Mégpedig azért nem, mert pl. ha összejönnék vele, valószínűleg hamar szakítanék is vele, mivel azonosulna velem, hogy álmok között éltem és ő nem a szerelmem, szimpla "félreismerésként" fognám fel.
Tipikusan az a helyzet, hogy pl. összejösz egy ismeretlennel, azt hiszed róla hogy mondjuk nem szereti az alkalmi kapcsolatokat, közben pedig mégis, de ez normális, mivel nem tudhattad. De itt meg ugyanez a helyzet, tudom hogy más, látom, mégsem tudom "felfogni".
Vagyis ha az előző példát nézzük, akkor látod/tudod hogy szereti az alkalmikat, mégis azt képzeled/beszéled be magadnak róla hogy nem mégiscsak akkor tudod azonosítani hogy mi is a helyzet, amikor már összejöttél vele.
Mindaddig amit látsz, tudsz róla mintha nem jutna el az agyadig, mert inkább annak hiszel, amit gondolsz róla.
válasza:Kicsit túl körülményesen fogalmazol. A lényeg: jól látod, valóban egy fantom partnert alkottál, és bár a lány személyéhez kötöd, a valóságban nem olyan. És az idealizált képed nyilván annyira tökéletes, hogy senki élő emberfia nem érhet fel hozzá... Miből is áll össze? A saját pozitív, vagy annak vélt tulajdonságaidat látod benne, plusz a hiányosságaid ellentétét. Ettől a fantom önmagad tökéletes kiegészítésének tűnik. Csakhogy ilyen ember nincs. Senki nem arra született, hogy neked pont jó legyen.
A megoldás: fejleszd magadban azokat a tulajdonságokat, amiket a fantompartnerben vélsz megtalálni. Ugyanis ha ezek benned meglennének, sokféle ember válna potenciális partnerré számodra, nem másokban keresnéd, hogy egészítsenek ki. Ekkor képes lennél a másik valódi személyiségét meglátni és értékelni.
Azért azzal 100%-ig nem értek egyet, hogy "nincs ilyen ember", mert volt, pont ezaz, hogy én semmit nem tettem hozzá, hanem abba szerettem bele aki régen volt. Őt jól ismertem.
Aztán megváltozott. De a helyzet így sem változik, met abban hogy "fantom emberbe szerettem bele" így is reális.
válasza:Hát, régen ő itélte el azt, sőt képes volt vitába keveredni, amikor valaki varr magára valamit, mert hogy gusztustalan, vagy éppen piercinget tesz fel magára.
Sőt a magamutogatást is utálta, mi több, ezeket a repper dolgokat is. Ő ilyen Máté Péter meg hasonló dolgokért volt oda.
Aztán amiket régen elitélt, és tényleg, képes volt vitába szállni, meg kiközösíteni egyeseket miatta, az most meg most jellemző rá.
Abban biztos vagyok, hogy semmit nem tettem hozzá, mert amikor én beleszerettem, akkor pont azokba a tulajdonságokba, és pont azokba a megnyilvánulásaiba szerettem bele, ahogy régen kezelte és látta a világot.
Most meg egész másképp látja, régen tök normális volt, barátságos, önbizalomhiányos... most kicsit ellenséges, egoista.
Gyakorlatilag a régi énjének az ellenkezője... Sajnálom ha azt gondolod, hogy én régen beleképzeltem fűt-fát, mert akkor okafogyott lenne a kérdés... valamit félreérthettél.
Sorolhatnám éjjeltől nappalig, régen miket képviselt, és ma az ellenkezőjét képviseli. De nem fogom, vagy elhiszed, vagy nem. Lényeg az, hogy azért annyira nem beteg a dolog, hogy én magamnak gondoltam róla fűt-fát...
DE ha elolvastad volna legalább a kérdés elejét....
"Van egy nagy "szerelmem" akit megismertem még évekkel ezelőtt. Akkoriban tényleg olyan volt mint amilyennek "ismertem". Szolid, szende, barátságos, vidám, picit önbizalomhiányos, vicces csajszi. Elitélte ezt a modern társadalmat és maradt olyan "magánakvaló". Olyan számomra tökéletes forma.
Most teljesen ellentéte az itt leírtnak, köldökpiercing, hatalmas nagy tetoválások... stb. A legutolsó barátja is ilyen "repper" feelingű srác volt, az előtte lévő is és a jelenlegi is. "
De most komolyan nem tudunk arról beszélni ami a probléma, mert te felhoztál egy tök hülyeséget. Nem is értelek. Inkább ha ennyire nem érted a kérdést, vagy érted, szimplán te is egy "képzeletet" képzelsz rólam, ami nincs is, akkor ne írj inkább. Mert ezzel csak idegesítesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!