Mégis mi a fenét csináljak, hogy végre jól érezzem magam?
Figyelt kérdés
Sziasztok! 21 éves lány vagyok, kb 3-4 éve pánikbetegséget diagnosztizáltak nálam. Kaptam gyógyszert,(Xanax 0,5) amit fokozatosan csökkentettem, ma már ott tartok, hogy csak egy felet szedek be és este. A rohamok hála istennek, egyre ritkábban jönnek. Ahogy leérettségiztem, dolgozni kezdtem. Suli ahova mentem volna tovább, augusztus végén bejelentették, hogy nem indul, máshol nem volt hely, így dolgozni kezdtem. 2 éve dolgozom, 3 különböző foglalkozást is kipróbáltam, kereskedelem, vendéglátás és a mostani helyem, irodai, adminisztrációs. A 3 helyből kb. ugyanannyi idő után jött elő az, hogy egyszerűen utálok bejárni, Utálom ezt csinálni, nem érzem jól magam. Ez így durván fél év alatt. Tehát az első 3-4 hónap szuper, élvezem, új hely, meg kell szokni stb és amint megszokom, elkezdődik ez a konkrétan vegetálás. Barátaim nem nagyon vannak, nem vagyok egy nyitott személyiség sajnos. Szabadidőbem nagyon szeretek a természetben és csöndben lenni. Szeretem, ha nincs senki a környezetemben, tulajdonképpen szeretek egyedül lenni. Fővárosban élek és ez a tömeg sem egy pozitv dolog számomra. Párom nincs jelenleg, próbálkoztam ugyan, de sikertelenül. Voltam már pszichológusnál, pszichiáternél, kineziológusnál de egyiknél sem éreztem azt, hogy segített volna. Próbáltam figyelni befelé, ahogyan azt sokan tancsáolták nekem, de semmi. Nem hallok, érzek semmit. :-) Arra em tudok rájönni, hogy mi lenne számomra a jó foglalkozás. Amit szeretnék, például egy erdész házban vadőr vagy nemzeti parkban dolgozni, űrkutatás, novénytermesztés, kutatás. Ezek amik érdekelnek tulajdonképpen, de tudom, hogy itt ez nem kivitelezhető. Szerintetek mit tegyek? Mi lenne a helyes? Hogyan változtassak, induljak el valamerre? Köszönöm, aki elolvasta és a válaszokat is előre!! :-)2015. aug. 2. 18:02
1/7 anonim válasza:
Ne ¨˛gy fogd fel a vil¨˘got mint egy 70¨Śves ¨Ślvezd az ¨Śletet,ker¨šld a stresszt menj el a csal¨˘doddal kikapcsol¨Ždni valahov¨˘,¨Śs l¨˘ttam az is ¨Şrtad hogy nincs senkid.Szerezz be magadnak egy pasit akinek elmondhatsz mindent ¨Śs nem kell magadban tartanod hidd el jobb lesz. Nem menj semmif¨Śle orvoshoz mert csak bel¨Śd besz¨Ślnek mindenf¨Śle bugyutas¨˘got. Mozdulj ki a h¨˘zb¨Žl9ý6
2/7 anonim válasza:
Űrkutatáshoz és hasonlóhoz sokat kell tanulni és kitartás kell, hogy az ember 40 éves kora körül már eredményeket tudjon letenni az asztalra. Te még távol vagy attól. Önmagában az érdeklődés kevés, képesség és elszántság, kitartás is kell. Ha inkább a pánikbetegséget választottad, akkor onnan vissza kellene lépni.
3/7 A kérdező kommentje:
Nem nem. Nekem antidepresszánst is akartak felírni, mert rosszabb volt az állapotom sokkal, de azt mondtam, köszönöm nem kérem, nem fogom beszedni. A nyugtatóról is most szokok le éppen, szóval én nem választottam a pánikbetegséget. Pont hogy próbálok meggyógyulni, saját magam meggyógyítani. Egyébként ki szoktam mozdulni, azzal nincs gond, szeretek sétálni, olvasni vagy csak leülni egy padra. Nem ülök itthon sokat, de mindig jár az agyam. Hogyan lehetne változtatni. Kitartásom is van, mert amibe belekezdek, véghez viszem. Jogosítvány, nyelvvizsga például. Párom is volt, nem rég lett vége a kapcsolatnak, mert nem működött, korkülönbég és még sorolhatnám..
2015. aug. 2. 18:52
4/7 A kérdező kommentje:
Az igazi kérdés, hogy miért unom meg azt, amit csinálok huzamosabb ideig? Miért leszek alulmotivált?
2015. aug. 2. 18:53
5/7 anonim válasza:
Azért mert nem érdekel téged,szerintem csináld azt ami érdekel.
6/7 anonim válasza:
Nem tudom milyen anyagi helyzetben vagytok, de ha megtudod azt tenni,hogy ne dolgozz és neki kezdj valami új dolognak ami érdekelne téged akkor ne habozz. Hidd el, 5 év múlva is utálni fogod azt ami nem érdekel téged. Inkább kíméld meg magad a sok stressztől és hiábavaló idegességtöl a munka miatt meg minden miatt, és végre csináld azt amit szeretnél. Tűzz ki magad elé célokat. Sportolj, fuss, biciklizz. Én nekem pl megnyugatató amikor elmegyünk a párommal biciklizni, vagy elmegyek futni a parkba. Ha te egy nemzetiparkban szeretnél dolgozni, akkor nézegesd a témát, mégis hogyan miként tudnál ilyen vagy hasonló helyeken dolgozni. Annyi a lehetőség a világban. És ne hagyd,hogy a betegséged befolyásoljon abban,hogy hogyan éld az életed! Mindig többre kell törekedni és menni előre :)
7/7 anonim válasza:
És tudom,hogy az első lépések a nehezek ha elindulsz egy úton, de ha te neked ilyen ambícióid vannak és te ilyen téren szeretnél elhelyezkedni akkor hajrá! Én szorítok neked! És sose hallgass olyan emberekre akik csak visszahúznak az életben. Sőt, elképzeéhető,hogy ha nyugodt környezetben fogsz dolgozni akkor a tünetek is enyhülni fognak és teljesen feleslegesek lesznek a gyógyszerek. A természet gyógyít. Ha tényleg azt fogod csinálni amit szeretnél, a gyógyszereket is elhagyhatod majd. Mert úgy érzed majd,hogy valami végre leköt és boldoggá tesz :) Remélem adtam egy kis motivációt :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!