Akinek volt már itt öngyilkossági kísérlete az mennyi ideig tervezte?
Eszembe jutott h láttam egy filmet az ögy témában:
Jóccakát anya (Sissy Spacek szerepel benne)
Bocsánat, de Zeusszal, Odin-nal meg Rámával ki találkozott már, semmi alapja vagy bizonyítéka sincs a létüknek. Jézus viszont történelmi személy volt, aki:
- magas színvonalú erkölcsi tanító volt, a szeretetet állította legfőbb értéknek
- csodákat tett, embereket támasztott fel, bénát gyógyított, vak szemét nyitotta meg stb.
- próféciákat teljesített be.
továbbá azt mondta: "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam. " Ján 14,6
Az Újszövetség könyvei neked nem bizonyíték? Mivel magyarázod a létrejöttüket? Jézus feltámadása után az apostolok térítő munkája révén gyorsan jöttek létre keresztény közösségek, ez történelmi tény.
Itt írtam már erről 7-10 hsz-ekben:
Mi számít bizonyítéknak, ha a hit alátámasztásáról van szó?
http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__6..
Erre mit mondjak, sajnálom. Remélem nem követsz el meggondolatlanságot :(
Bármely életkorban bármilyen helyzetből újra lehet kezdeni, ha az ember hozzáállást vált. Ezért ne told el a lehetőségeidet egy kísérlettel. Munkanélküli vagy te is? Mert az tényleg lehangoló egy helyzet--- emberpróbáló.
Sokat gondolkoztam már én is a dolgon,mivel beteg vagyok elvesztettem a korábbi életemet,az összes tervem romokba dőlt,kilátástalan a helyzet.Aki egészséges az előtt mindig ott áll a lehetőség!
Viszont ha valóban ,nincs túlvilág akkor ha az ember megteszi,abban a pillanatban vége mindennek és ez a legborzasztóbb nincs többé semmi,ezt iszonyat nehéz fejben helyre rakni,mivel sajnos vannak érzelmeink amik ide kötnek,ha nem lennének 100x egyszerűbb lenne,nyilván ha valaki meghal akkor már nem lesznek érzelmei se tudata ,nem lesz ami fáj.A vallásról sokszor én is úgy gondolom,hogy az emberek megnyugtatására van kitalálva,mivel az emberek általában félnek a haláltól,úgy könnyebb lelkiekben erősnek maradni pl.egy idős embernek a halálos ágyán,hogy hamarosan meg fog halni,de a túlvilágon üdvözül és találkozik a rég elhunyt szeretteivel,barátaival,de mi van ha mindez nem így van?Akkor marad az elmúlás,és bármilyen nehéz is ezt felfogni,ha egy hangya meghal akkor nem kerül a hangya mennyországba,vagy ha egy fát kivágnak akkor az sem kerül a fák mennyországába,hanem pusztán elmúlik megszűnik létezni,nő helyette új fa....Sajnos vannak olyan helyzetek amikor nincs kiút és csak idő kérdése a dolog,de ha valaki egészséges és egy kis remény is van akkor ne tegye meg,mert utána nagyon nagy valószínűséggel jön az elmúlás az örök sötétség.
Nekem volt egy fura élményem is annak idején, amikor anno tényleg fennált a veszélye az ögy-nak nálam, és olvasgattam az interneten a módozatokról. Többször előfordult, hogy a függöny, ami kis fémcsipeszekkel van felakasztva a tartóra, hallhatóan mozgott.
Nem tudom, egy rossz szellem volt e, aki már várta h mihamarabb megtegyem és „felzabálhassa” a lelkem, vagy egy jó, aki azért mozgatta a függönyt, hogy „Ne tegyem meg! Ne gondolkodjak ilyeneken!”. Nem egyszer és nem kétszer fordult ez akkoriban elő, mindig, amikor e témákról olvasgattam. Azóta soha nem fordul elő. Becsület szavamra, hogy ez így volt!
Másik érv Isten léte mellett korábbi hsz-eken túl, hogy a világban olyan bonyolult összehangolt rendszerek vannak (pl. biokémia), ami lehetetlen h a véletlen miatt alakult ki. Az egyszerű sejtek intelligenciája - evolúció útján - nem hozhatott létre magánál sokkal bonyolultabb rendszert! Ha megfigyeljük a világot, tervezettségre utaló jeleket hordoz.
Az Alkotó, amellett, hogy intelligens tervező, van szépérzéke, ezt is a természeti világ (tengerek, hegyvidék, stb.) megfigyeléséből vonhatjuk le.
Érdemes megnézni alábbi videóból, pl. 30:55-34:53 rész, a DNS-ről:
God of Wonders
http://www.youtube.com/watch?v=vvVt4lDSPeY
Egy magas intelligenciának viszont része kell, hogy legyen a magas erkölcsiség is! Itt viszont mintha valami probléma lenne, hiszen e világban rengeteg igazságtalanság van, elsősorban az emberek között.
Hogy lehet, hogy Isten Jó, a világban mégis annyi szörnyűség és igazságtalanság van?
A keresztény tanítás szerint ez azért van, mert Sátán fellázadt Isten ellen és magával rántotta az embert. Jelenlegi világunkban az ember magára van hagyva, s ráadásul Sátán ármánykodásának is ki van téve.
Isten viszont nem hagyta el örökre teremtményét. Megváltásterve szerint elküldte Fiát, hogy aki hisz Benne, az bűnei bocsánatát nyeri és örök életet.
18-as hozzászóló, van egy könyv: Joni Erickson: Joni, önéletrajzi könyv, 17 évesen nyaktól lefelé lebénult a hölgy, elmondja, hogyan erősödött mégis meg a hite.
Érdemes egy időutazást tenni 2500 évvel ezelőtt hogyan gondolkodtak az emberek – mennyire hasonlóak is voltak a maiakhoz! -, Pontosabban egy nagy gondolkodó hogyan látta a világot, a legnagyobb görög filozófusra, Szókratészre gondolok.
Legjobb írás róla a Szókratész védőbeszéde. Ő fedezte fel magában a lelkiismeretet, amit daimónnak nevezett, szerinte arra kell hallgatni. Veszélyes felfedezésnek bizonyult ebben a világban még ez is: halálra ítélték „idegen istenek követése” és a”az ifjúság megrontása” miatt.
Érdemes még elolvasni a Phaidónt, halála előtti utolsó beszélgetését örökíti meg tanítványaival, épp a lélek kérdései vetődnek fel. Jó írás még a Gorgiasz, emlékeim szerint. Felfedezhető a hasonlóság a mai kor embertípusai között és a régiek közt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!