Hagyjam abba a zongorát?

én.... valahogy nem merek többet a zongora billentyűin keresztül beszélni. Tudom, hogy a képességeimmel nem sokra megyek az életben, de az ELTE szabad bölcsészet szakára felvehetnek, elég sok pont van a kezemben, azaz egyetlen út, ami a közelemben van, amire óriás kétséggel és felfedező pislogással, de megpróbálok rajta elindulni, mégha a sebekből csepereg az élénk piros színű fájdalom is, mást nem tudok tenni. Rájöttem, a zongora és a hozzá kötődő dolgok nem nekem való, miután hetekkel vizsga előtt görcsbe volt a gyomrom, majd pénteken éjszaka ötször hánytam a pániktól meg a félelemtől, eljutottam a kiszáradásig, a hétvégét egy kórház intenzív osztályán töltöttem, infúzión keresztül juttattak belém némi táplálékot, majd a vizsga előtti éjszaka kétszer jött ki belőlem minden az életerővel együtt. Amikor életkedv és energia nélkül kerülök egy akadály elé akaratom ellenére, mert nem a küzdés útjáról való letérés okozta a félelmet, úgy érzem nekem itt nincs helyem. Most voltam elsős az egyetemen előadóművészet klasszikus zongora szakon.