Miért lett étkezési zavarotok?
Úgy értem milyen életkörülmény vezetett hozzá.
Én picit duci voltam, 160 centi 62 kiló. Lett egy barátom, aki örökké bántott és piszkált a túlsúlyom miatt, így anorexia alakult ki nálam. Szerencsére gyorsan helyretett a pszichiáterem. Közben szakítottam a fiúval. Felszedtem 8 kilót. Kibékültünk, most újra elkezdett piszkálni (a végén mindig sírógörcs jön rám). A napokban jöttem rá, hogy ő hajszolt bele-igaz az előző esetnél közrejátszott az extrém stressz is aminek ki voltam téve.
Most viszont csak ő van, és kezdődik elölről az egész. Még nem koplalok, de nem tartok pihenőnapot a futásban, egyelőre nem számolok kalóriát, de már fejben saccolgatok.
Nagyon vágytam rá ma, hogy uzsira készítsek magamnak banános palacsintát és teljesen kész vagyok, hogy nem vagyok éhes, így nem ehetek (azaz ehetek, csak értelme nincs), este vacsira meg már nem ehetek ilyen magas szénhidráttartalmú ételt.
Az elején 52 kilóra akartam fogyni, mikor rám szólt a kibékülés után, de már megint 45 kilóra tervezek. De nem is annyira a kilók számítanak, inkább az, hogy sehol ne lehessen belém markolni, vagy csípni. Egyfolytában a tükör előtt állok, nézegetem magam, ha véletlen nem, akkor meg markolászok, és megállapítom, hogy még nagyon sok fölösleg van rajtam.
Most hetente egyszer találkozunk, a találkozások előtt 1-2 nappal kezdenek felerősödni ezek a gondjaim.
Ha együtt vagyunk, és elkezd piszkálni, csak arra tudok gondolni, hogy milyen undorító vagyok, ha elsírom magam, akkor le is szid, hogy mennyire nincs humorom, mert ő csak viccelt.
Tudom erre nincs megoldás, csak, hogy lefogyok, dolgozom is rajta. De rettegek, hogy újra beteg leszek.
Elnézést, hogy idehánytam ezt a panaszáradatot, de ki kellett írnom magamból.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!