Van valami bajom vagy ez még normális? 18évesen ennyire feledékeny lennék?

18.évem környékén vagyok.

Mindig is csendes,visszahúzódó lány voltam,aki mindenkinek próbált megfelelni.Általában szűk szavú voltam/vagyok, társaság vagy idegen előtt alig merek beszélni,mesélni.Csak a nagyon jó barátaimnak tudok elmondani egy hosszabb szöveget-Bár nem tudom ennek mennyi köze van a problémámhoz.

Mostanában vettem észre azt,hogy nagyon feledékeny vagyok.Pl: kertben voltunk,anyum megkért hogy vigyek egy kapát és egy vedret.Mire mentem csak a kapát vittem,és teljesen leszidott,hogy miért nem vittem a vedret is. A baj csak az,hogy addigra én még arra sem emlékeztem hogy mondta volna a vedret, tehát nem szimplán fent hagytam,hanem nem fogtam fel azt hogy vedret is kell vinnem.

Néha van olyan is,mikor itt gépezek, olvasok(általában híreket,valami érdekes cikket)és mond valamit,én válaszolok is rá,de 2 perc múlva fogalmam sincs arról mit mondott nekem.Mintha kikapcsolnék.

Néha lassan csinálom meg amiket mond,mintha egy lassított felvétel lenne.Pl eszünk az asztalnál, szól,hogy adjam oda a kenyeret,de én csak rá pár másodpercre fogom fel,hogy hoppá,szóltak nekem.Egyébként tanulással nem volt ebben gondom,azt megtanulom és emlékszem rá,az más,mikor meg se tanulom mert nem érzek elég motiválást rá.

Nem tudom miért van ez,de már megijedek magamtól,és attól,hogy valami gond van a fejemmel.

Az igaz,hogy szerelmes vagyok, általában a barátomra gondolok aki a munkája miatt sokszor van távol tőlem,de hát akkor is.

Sokszor gondolok a jövőre,néha be pánikolok, hogy mi és hogyan lesz,mire menjek tovább,mit fogok dolgozni stb.

Anyukám folyton szid,ideges általában, valami hormonális problémája is van.Apukám meghalt mikor 14 voltam, de úgy érzem jól viseltem mindig a nehézségeket.

De folyton kétségek vannak bennem,afelől hogy kiben bízhatok meg, folyton figyelem az embereket,sokszor elnézem azt,hogy nagy társasában milyen felszabadult tud lenni a többi lány,jól elbeszélgetnek, és egyszerűen kezdem gyűlölni magam azért,hogy én erre nem vagyok képes,arra gondolok hogy emiatt lehet elveszíthetem a barátom is,pedig előtte megnyílok rendesen.

Sokszor ábrándozok arról is,hogy szívesen szerepelnék a médiában, pl színészként vagy bemondóként,esetleg elképzelem hogy szónokolok valamiről,aztán rájövök arra,hogy én nem vagyok képes rá,nem tudok jól beszélni és kifejezni magam, holott írásban, több irodalmi versenyen is szép eredményt értem el.

Volt még valaki hasonló helyzetben? Ez normális lehet,a korral jár vagy van valamilyen mentális problémám,esetleg szednem kéne valamit?Nagyon örülnék ha érkezne pár válasz.