Szerintetek ez Borderline?
Még nem múltam el 18 éves. Kezdjük ott, hogy utálom magam, kórosan sovány vagyok (nem anorexiás) és sokkal alacsonyabb, mint a társaim. Az osztályomban nem merek megszólalni, nincsenek barátaim, régebben voltak interneten barátaim, de mindet elvesztettem, ezért vagdosom is magam. Tudom, hogy nem jó, viszont én rendesen rá vagyok szokva, eddig még sikerült titkolnom. Régen erős személyiség voltam, sokat lehetett hallani a hangom, viszont most még ismerősökhöz sem bírok odamenni beszélgetni. Viszont könnyen átveszem más emberek stílusait, néha meg és lepődök, mintha nem én lennék.
Annak ellenére, hogy nincsenek barátaim, van egy párom, akivel távkapcsolatban vagyunk, segített visszahozni a depresszióból, és azt hiszi, hogy nem utálom már magam. De igen, utálom magam és minden nap ejtek magamon vágásokat, de erről nem tud és nem is szeretném neki elmondani, mert pont ezt szeretné elkerülni. Mikor neki írok vagy Skypeolunk, általában boldog vagyok, mosolygok, de például ma is annyira vártam, hogy hazaérjek az iskolából és írhassak neki, viszont teljesen letörtem, nem volt kedvem semmihez, még el is sírtam magam, nem tudom miért, aztán pedig megint fogtam a kést. Megkért, hogy szedjem össze magam, ő elmegy egy kicsit, elment egy 20 percre, utána semmi bajom nem volt.
Nagyon szeretem őt, viszont néha ha nagyon elkezdene engem irányítani, egyszerűen beszólogatok neki, magamban rosszat kívánok neki, pedig nem szeretném ezt csinálni, ekkor megint késhez nyúlok.
Pár hete kitöltöttem egy angol nyelvű személyiségzavar tesztet és az eredmény ezt mutatta:
Paranoiás: Mérsékelt
Skizofrén: Mérsékelt
Skizotípusos: Magas
Antiszociális: Mérsékelt
Borderline: Magas
Hisztériás: Alacsony
Nárcisztikus: Alacsony
Elkerülõ: Magas
Függő: Magas
Kényszeres rögeszmés: Alacsony
Ezután rákerestem a Borderline-ra, rengeteg mindent olvastam róla és teljesen magamra ismertem. Tudom, hogy ezt csak orvos tudná diagnosztizálni, de én biztos vagyok benne, hogy Borderline-os vagyok. Lehet, hogy betegen hangzik, de kicsit bennem van az az érzés is, hogy én Borderline-os akarok lenni.
Én sem tudom. Régebben meg mindenáron depressziós akartam lenni, aztán az lettem, és utólag visszagondolva megint jó lenne, és megint a szélén állok.
Beteg egy gondolkodásom van..:D
Szerintem azért akar az lenni, mert ez egyrészt egy magyarázatot adna neki, amikor azon őrlődik, hogy mégis mi a fenéért olyan amilyen, másrészt pedig mentségnek is tűnhet a viselkedésére. Ha megkapja ezt a címkét akkor nyugodtan lehet "nem normális". De persze mindez csak így tűnhet egy külső szemlélőnek, a negatív részei a dolognak ebben nincsenek benne.
Kérdező: Valószínűleg hihetetlenül vágysz arra, hogy elfogadjanak. Gondolom ezt a címkét, ezt a mentséget, betegséget is ezért szeretnéd. Lehet, hogy borderes vagy, ez senki nem fogja tudni itt megmondani neked, de egy valami biztos: Nagyon gyorsan el kéne menned egy szakemberhez és segítséget kérned. Ha van ez a betegséged akkor azért, ha meg nincs, akkor sem vagy lelkileg rendben, rád fér egy pszichológus/pszichiáter. Te is tudod, hogy kell. Borzasztó, hogy naponta vagdosod magad és nagyon rossz hogy ennyire pocsékul vagy, de ha nem változtatsz akkor ez továbbra is így marad és nem éri meg egész életedben ettől szenvedni. Nekem a kamaszkorom ment rá, hogy segítséget kérjek és visszasírom azokat az elvesztett éveket, amikor a poklot jártam meg. Nem éri meg évekig húzni, hogy hátha megoldódik ez majd magától, vagy te összeszeded magad. Nagyon sokat tud számítani egy másik személy, akinek teljes rálátása van az életedre és új szemszögeket és gondolatokat tud adni neked, amiket magadtól talán meg se találnál. És persze ha olyan az állapotod, illetve ha tényleg személyiségzavarod van, akkor a gyógyszer is hatalmas támogatás lehet. Szóval merj segítséget kérni! Ha nincs rá pénz, vannak ingyenes opciók is.
Ja és ne úgy menj el a szakemberhez, hogy te borderes vagy, csak mondd el a dolgaidat és majd ő eldönti és mondja, ha úgy látja.
A párom kb 3 hónapja azon dolgozik, hogy kihúzzon a depiből, de én csak megnehezítem a dolgát, akárhányszor úgy néz ki, hogy most sikerülni fog neki, mindig visszaesek, jön egy hullám, ami eszembe juttatja, hogy utálom magam, hogy engem nem kell szeretni, velem nem kell foglalkozni, ilyenkor le is szólom őt, összeveszünk, ő pedig nem tudja mi bajom van.
Tudom, hogy a Google sok hülyeséget kiad, viszont tényleg rengeteg dolgot végig néztem, ezen az oldalon is rengeteg kérdést végignéztem és a többségük rám illik. Ha Borderline-os lennék, legalább meglenne, hogy miért vagyok ilyen.
Gondolkodtam, hogy elmegyek szakemberhez, elmondom neki ami bennem van, biztos jót tenne. A párom próbál segíteni, de egyszerűen nem hallgat meg, mindig azt mondja, hogy az a múlt, azt el kell felejteni, a jelenre kell koncentrálni, arra, hogy "boldog vagyok vele"...
Csak ha szakemberhez mennék, azt a szüleimmel is meg kéne beszélnem, ők pedig nem tudnak erről az egészről.
A szüleidnek elég annyit mondanod, hogy már egy jó ideje nem érzed annyira jól magad, nehezen birkózol meg a problémáiddal és úgy érzed sokat jelentene, ha elmehetnél egy szakemberhez. Nem kell részletezned mi van, nem kell bevallanod, hogy vágod magad, vagy ilyesmi. Nem kell túl bonyolítani.
A párod nem szakember, tehát nem ért hozzá, de még ha az is lenne nem kezelhetne téged mert a ti kapcsolatotok teljesen másfajta. Lehet ő melletted és támogathat, de meg nem gyógyíthat. Az nem az ő dolga. Szóval tényleg menj el egyhez és ne csodálkozz, hogy a párod nem lehet a megmentőd, az élet már csak ilyen. Az amit meg tudunk tenni a másiknak és amit meg szeretnénk tenni érte sokszor nem egyezik. De érdemes lenne elmondanod neki azokat a vele kapcsolatos negatív érzéseidet, amit az előbb leírtál. Persze óvatosan tálalva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!