Véleményetek erről az életről/viselkedésről? Ezen tudok változtatni?

Nálunk sosem volt olyan a helyzet mint egy normalis családnál. Apám mindíg ivott. Anyám somat dolgozott, szinte állandóan. Volt mikor éjjeles műszakban túlórázott. Mikor anyám nem volt otthon apám nem törődött velünk. Nem igazán emlékszek arra az időkre mert nem akarok rá emlékezni. Anyám otthagyta a munkát mert sulisok lettünk. Testvéremmel nagyon sokat kellett foglalkozni mert nehéz eset, nehezen tanult meg írni olvasni. Mire hozzám került a sor már anyunak nem volt sok türelme. Szinte teljesen magamra lettem hagyva. Már akkor sem számíthattam senkire, abban az idöben sem pedig mégcsak 7éves voltam. Aztán jöttek a nagyobb gondok. Apám úgy érezte, hogy ö megváltoztatja a családot és átrak minket magyar suliba mert, hogy magyarok vagyunk akkor ne járjunk más nyelvűbe. Oké ez tartott is sokáig, hogy apám rendes volt mentek a dolgok ugy nézett ki, hogy normális család vagyunk. Legalábbis kívülállóként. Jött a fordulat. Apám tesója kijött a börtönből és átverte a fél vagy lehet az egész családot. Mindenki elfordult tőlünk. Apám azt hitte, hogy ő a hibás. De anyám tisztában volt vele, hogy apám tesoja miatt történnek a dolgok. Újjabb forduló...apám anja öngyilkos lett. Apám újra kezdte az ivászatot, azóta sem hagyta abba. Ő már változni nem fog ezen nem tud senki változtatni csak ő. Ő viszont nem akar. Ami engem a legjobban zavar, hogy nemcsak iszik néha agresszív is. Van, hogy ellenem/ ellenünk. Elkezdtem gyűlölni az embereket. De olyan szinten, hogy nem jártam be a suliba kb 13 lehettem. Voltak barátaim de nemsok. Elköltöztünk. Barátok szépen lassan de mindegyik elfordult tőlem. Mert sosem voltam dsen, nem találkoztunk sokat. Én itt mégjobban magamba fordultam. Nekem ezekben az években mondták el, hogy mama nem szívinfarktust kapott hanem a apum tesója végett öngyilkos lett. Elkezdtem gyűlölni a apum tesóját. Ezt kivetítettem más emberekre így a barátaimra a tanáraimra és a szüleimre is. Megromlott a kapcsolatunk, ami eddig sem volt valami fényes. Évekig iskolába jártam és haza. Otthon csak feküdtem. Elkezdődött a mindent és mindenkit leszarok korszak. Otthagytam a táncot a cserkászetet az éneklést is abbahagytam és mindent amit szerettem csinálni. Már nem érdekelt a tanulás sem pedig sosem tanultam rosszul. Minden tanár észrevette h mindent leszarok. Többen meg is említették, és tudtam, hogy úgyvan de nem akartam elfogadni. Többször behivatták gimibe a szüleimet, hogy kezdjenek velem valamit mert ennek jó vége nem lesz, ez magátol változni nem fog. Ez nem olyan dolog, hogy majd kinövi a gyerek. Anyám hazajött és annyi volt rá a válasza, hogy mit tudnak ezek? Miert mondják meg, hogy neveljem a gyerekemet? Sosem érdekelte h mink mit szeretnénk. Elkezdtem leszarni teljesen a szüleimet. Nem osztottam meg velük semmit. Anyám szépen lassan kezdte észrevenni,hogy nincs rendben valami. De akkor sem azzal jött, hogy segít. Mindenböl ő akart kijönni jól. Miníg sírt h ő mennyire rossz anya, tőle elfordulnak a gyerekei. Itt már 16voltam. Próbaltam neki elmondani amit én gondolok a helyzetről de persze neki ez nem jutott el. Átkerültem a mostani suliba. Újabb emberek újra beleszokni egy új környezetbe. Bízva abban, hogy itt képes vagyok máshogy viselkedni és tudom leplezni a gondjaimat. De persze ez nem jött össze. Mindenki tudja első mondatomból, hogy valami nagyon nincs rendben. Ez engem nagyon zavar. Ezért nem is igazán merek beszélni emberekkel. Inkább nem szólok hozzá ha idegen. Vannak furcsa dolgaim. Igen bántom magam de nem vagdosom magam azt abbahagytam elég régen. Muszáj valahogy levezetnem a dolgaimat mert ha nem tenném lehet mégdurvább kitöréseim lennének. Apám a mai napig iszik és leszarja h gyerekei vannak végülis már magunk is képesek vagyunk gondoskodni magunról. Mind a 2en dolgozunk. Anyám is elkezdett mostanában inni de nem olyan durván ahogy apám csinálja de azért iszik. Aztán másnap nekem sír h ő alkoholista. Kb fél éve olyan dolgokat csinálok amit ezelőtt soha...fekszek az ágyon és bámulom a plafont. Nem hallgatok zenét nem nézek tvt kikapcsolom a netet. Nézem a plafont és sírok. És órakig ezt csinálom. És a múltom gondolkodok, hogy mennyi hibát kovettem el. És sosem tudom leállitani a gondolataimat. Tudom h múlton mar nem változtatok de mégis rossz érzés ezen rágodni, és mégsem tudom megálni, hogy netegyem. Mostanában egyre több illegális dolgot próbálok ki és élvezem ha valakit bánthatok. Nem fizikailag csak lelkileg. Pl élvezek veszekedni barátnőkkel. Szeretem mindíg őket kihozni hibásnak és aztán sajnáltatni magam, hogy megbántottak. Közben én bántom őket. Miközben ez zajlik álltalában röhögök ezen és nagyon élvezem. Kénytelen vagyok még a szüleimmel élni, mert középsuliba járok, nem engedhetek meg magamnak egy albérletet. 18/L