Mit tegyek, ha emetofóbiám van (hányástól való félelem) és már egyszerűen nem bírom? 13L

Pszichológushoz kéne fordulnod, hisz ahogy írod, ez a mindennapi életedet is nagy mértékben megnehezíti.

Ezeket első sorban, ha meghallgatnak rendesen, ha nem, vázold fel a szüleidnek, ugyanígy, őszintén, részletesen. Rosszabb esetben, ha figyelmen kívül hagynak, nem hisznek neked, esetleg egy másik felnőttnek, nagynéni, nagybácsi, más rokon, idősebb testvér, valaki. Illetve keresd fel a háziorvosodat.

Egyébként, csodálkozom, hogy a szüleid téged neveznek finnyásnak, mert nem vagy hajlandó eltűrni, hogy a testvéred részegen jár haza. Ez még mindenféle fóbiák jelenléte nélkül is igen visszataszító a környezetében élőkre nézve.

Írod, hogy hányingered van egyre többször. Emellett van más tüneted is, betegnek érzed magad? Vagy csupán az idegeskedés, a gondolatától való rosszullét hozza elő?

Már csak emiatt is érdemes volna egy háziorvost felkeresni. A kialvatlanság és a stressz korántsem egészséges egy 13 éves illetőnél.

A minap bukkantam rá, hogy ennek a félelemnek van neve. Két évig jártam emiatt pszichológushoz, pszichiáterhez, és nem nevezték nevén, csak gyógyszerrel tömtek pánikbetegség néven. Én ezt ezért nem ajánlom, de ha ismersz jó pszichológust/pszichiátert akkor ez az egyik opció.

Magadban rendbe hozni ezt nem egyszerű. De ez a másik opció.

Nekem egy fél éves betegségem után durvult el nagyon ez az érzés, amit most már tudok, hogy emetofóbiának hívunk.

Nekem ez odáig fajult, hogy iskolába sem tudtam elmenni, és beutaltattam magam két hetes pszichiátriai kezelésre a pszichiáteremmel, mert nem bírtam közösségbe menni, és jó menekülőútnak tűnt.

Nagyon nehezen másztam ki erről a mélypontról, ahogy azt látom, te is leginkább attól félsz, hogy mi van ha nyilvános helyen, egyszer csak bumm, ezzel én is így voltam (és talán még vagyok is picit).

Egy ponton (azon a bizonyos mélyponton) voltam úgy, hogy egyszer elszakadt a cérna, és azt mondtam nem érdekel. Hányok, hányok. És érdekes mód, mikor ezt a feszültséget leengedtem egyre könnyebb lett. Neked is ezt tudom ajánlani.

Ezt egy konkrét alkalommal sikerült leengednem. Barátnőimmel terveztük már nagyon régen, hogy elmegyünk bulizni suli után együtt. Rettegtem. Mi van ha hányni fogok? Hova visznek? Hol fekszem le? Ki lesz velem ott? Folyamatosan ezzel zaklattam őket, de aztán megválaszoltam magamnak ezeket a kérdéseket: SEMMI. Életemben nem éreztem még olyan jól magam, mint aznap.

És bármelyik opció mellett vannak még apróságok amik segítettek. A B6 vitamin az egyik (ez nem árt, vitamin, és minimum placebóként segít), a citromfű tea lefekvés előtt, és sat, sat, sat, neten ennek utána tudsz keresni. Mély levegő, víz lassú kortyokban, meditációs zene, és a sok alvás!

De itt tényleg az a lényeg, hogy fejben dől el. És most 13 vagy, ez még könnyebb.

Én nem mondom azt, hogy ez egyik napról a másikra megy, de muszáj!

Aztán persze ez előjön még, mert itt vagyok 18 évesen, és még mindig előjön, ha vizsgázok, ha egyedül utazok, de aztán felötlik bennem a kérdés, hogy mi történik, ha megtörténik? Kinevetnek, rosszallóan néznek rám, én sírok egyet, nagyon sokáig rosszul érzem majd magam. De ez még mindig jobb, mint mindennap azon pánikolni, hogy mi lenne ha.

Remélem rendbe jössz, és élvezd az életet emellett is!:)

Sziasztok!! Remélem olvassa még valaki és TUDOK SEGÍTENI!! Én egy 32 éves emetofóbiás anya (!!!!) vagyok. A lányom 3 év 6 hónapos. Megosztom a betegségem történetét, tapasztalataimat, a régi és mostani félelmeimet.

Nekem 14 évesen kezdődött. Erdélyben osztálykiránduláson. Berúgtam és hánytam. Nagyon keveset, mert egész nap semmit sem ettem, csak a hányás előtt egy kis puffasztott rizst. Az jött vissza, de nagyon kevés. És utána 15 percre mégegyszer öklendeztem. Aztán elaludtam, de nagyon féltem, mert egyedül voltam a többiek meg leszartak, buliztak. Másnap buszozás stb. Végig rosszul voltam lelkileg tuti h anyingerem volt vegig, igazi hanyingerrel nem tudom. Ez 2011. Júniusában volt. Azon a nyáron elkezdtem fogyni, mert nem mertem enni féltem a hányástól és csak akkor éreztem jól magam, ha szó szerint éheztem,mert akkor nem hánytatok. (55 kilóról 44re fogytam egy fél éven belül.) Ekkor kezdődtek a pánikrohamok a hányástól való félelmek. Kezdetben mindig rágóztam és Reniével aludtam el, és szedtem akkor is, ha bepánikoltam. Annyira féltem, hogy osztálykirándulásokra sem jártam el még 1 naposokra sem, pedig mindenki az ikertestverem is ment. Nem tudta a tesomon kívül senki, hogy ez a bajom. Mindenki basztatott, de én leszartam. Boldog voltam, hogy nem kell mennem. Jól éreztem magam, hogy nem feszengek és elkerülöm az esélyt, hogy rosszul legyek. Kocsmába eljartam a barátaimmal, de sosem ittam, vagy csak iszonyat keveset, hogy ne basztassanak. Mindig kóláztam, mert a szénsav büfögtet és lazít és az nagyon jó 🙂. Kerültem a hanyigeresek és hányásos embereket. Ez így ment 3 évig a gimiben. Voltam pszichológusnál is, aki relaxálni tanított, de Pécsre mentem egyetemre. Na ott jobban paráztam, és volt, hogy a szobatársam hányt a wcben buli miatt, én meg remegve magamon kívül a fülemet befogtam, ahogy csak tudtam és az ágyban kuporogtam takaróval bebugyolálva, közben imádkoztam és kértem Istent, hogy éljem túl. Rettegtem izzadtam remegtem és elaludtam. Bulikat nem hagytam ki csak sosem ittam, és kerültem a rosszul lebő embereket és a megszokott biztonságos barátaimmal mentem el. Olyan is volt, hogy a barátom hányt és az albiban egy szobában aludtunk, de én virrasztottam, a konyhában és vártam. Zenét hallgattam és hintáztam, míg el nem alszom. A konyhában aludtam.

Reggel mindig hálat adtam és adok egy átpánikolt éjszaka után. És boldog vagyok, hogy egészséges vagyok. Azt nem írtam, hogy nem ittam, ezért cigiztem. Az egyetem kb így telt el. Abban az időszakban míg Pécset éltem voltam (8év) vagy 3 pszichiáternél és sokféle antidepresszánst szedtem. És voltak jobb és rosszabb időszakok. A barátom orvosis volt így sokat segített, de szerintem kapcsolatfüggő is voltam. Aztán szakítottunk 5 és fél év után és Bpre jöttem 2012ben.akkor volt Britanniában az nagy 1,1 millió embert érintő hányós-hasmenős vírus. Ez megbénított mindig a neten néztem az összes hírt és nem tudtam kimozdulni a lakásból. Csak a kórházakban jártam be gyakorlatozni (gyógytornász), Műlevest és 7 days croassiont ettem csak még popcornt. Semmit se mertem venni (kaját) mert féltem, hogy esetleg leszarom hogy hánytam típusú emberek készítették/csomagolták és rettegtem, hogy elkapok valamit. Aztán az utolsó 6 évem alatt megismerkedetem a volt férjemmel. Nem akartam gyereket, nehogy hanyjak az első 3 hónapban. A férjem elfogadtabpedig ő akart. Végül 4 hónapra az esküvő után szeretetből hogy boldoggá tegyem én mondtam, hogy kisbabát szeretnék neki szülni (én rettegtem) rögtön megfogant a baba, ahogy pozit teszteltem, rögtön letettem a cigit és a gyógyszert. És kepzeljetek 3szor volt 3 hányingerem és EGYSZER SEM HÁNYTAM 😊😊😊😊 Aszulestol is rettegtem, mert állítólag a 4 ujjnyi tagulásnál van aki hány na én már az elején kértem savlekotot és a szülés közben is rossz ízű csészényi szer. Most már elfáradtam megyek aludni, de ha van érdeklődés írok még. Sziasztok