Felismertem a félelmem, valaki tud segíteni?

Igen, tényleg kellenek ilyen gyakorlatok, hogy le tudd győzni a nem konkretizált félelmedet. Tehát reprodukálod a szitut. és megpróbálod legyőzni. Ez a metró állomáson indián szökelés tetszik, ha meg tudod csinálni gratula. Csak nem értem miért kell ehhez még egy ember?

Egyébként szerintem túl sokat foglalkozol önmagaddal, inkább kifelé figyelj, a külső feladatokra, pld. eltervezed reggel az aznapi feladataidat, és azokat meg is próbálod minél jobban megcsinálni. Este meg mérleget vonsz, hogy mi az ami nem sikerült, és mi az ami sikerült. Ezt akár papírra is fel írhatnád, hogy ne tudd önmagadat becsapni. Ami sikerült ahhoz "öröm gyakorlatokat" végezzél (ugrálsz, táncolsz, hála ima stb..), ami pedig nem, azért megpróbálod újból és újból.

"Egy emberre van szükségem, aki elfogad úgy ahogy vagyok, nem kérdez hogy mit miért csinálok, csak segít, és abban kéne hogy segítsen, hogy mellettem áll"

Erre való a pszichológus. Senki mástól nem várhatod el, hogy feltétel nélkül elfogadjon, mert mindenki másnak (barátoknak, társnak) a saját, veled szemben támasztott igényei a legfontosabbak, és gyakorlatilag azt várod el tőlük, hogy nyomják el a saját igényeiket, hogy te kiteljesedhess!

Stormie Omartian írónő egy olyan anya mellett nőtt fel, aki értéktelennek tartotta őt. Volt, hogy bezárta a konyhaszekrénybe, mert látni sem bírta a lánya arcát. Stormie ezt írja: „Egy beteg elméjű anya nevelt fel… viselkedése bűntudatot, reménytelenséget, gyámoltalanságot és mély érzelmi fájdalmat keltett bennem. Fiatal nővé érve még mindig be voltam zárva – csupán annyi volt a különbség, hogy a határok nem fizikaiak, hanem érzelmiek voltak – egy mély, folyamatosan jelen lévő fájdalomba, ami önpusztításban és bénító félelemben nyilvánult meg. Évekkel később [egy keresztyén tanácsadó segítségével] megtanultam, hogy az olyan mélyen gyökerező meg nem bocsátást, mint az enyém, rétegenként kell felfedni. Egy napon késztetést éreztem, hogy így imádkozzam: »Uram, adj olyan szívet anyám felé, amilyen a tiéd.« Hirtelen látomásban magam előtt láttam őt olyan gyönyörű, vidámságszerető, tehetséges nőként, aki egyáltalán nem hasonlított arra a személyre, akit ismertem… olyannak láttam őt, amilyennek Isten teremtette, nem olyannak, amilyenné vált. Milyen csodálatos kinyilatkoztatás! Azonnal összeállt bennem a kép a múltjáról – az édesanyja tragikus halála… szeretett nagybátyjának és nevelőapjának öngyilkossága, az elhagyottság érzése, bűntudat, keserűség és meg nem bocsátás… Isten szívének érintése olyan megbocsátást hozott, hogy amikor anyám meghalt… nem volt bennem felé semmilyen rossz érzés. Sőt, minél inkább megbocsátottam neki, Isten annál több szép emléket juttatott eszembe.”

és most?

Csak Isten ismeri azoknak a történetét, akik fájdalmat okoztak neked, egyedül ő tudja, hogy az élet miképpen formálta őket. Ahhoz, hogy tovább tudj lépni az életben, talán neked is imádkoznod kell a múlt elengedésének imáját, ahogyan Stormie tette.

Ez a szöveg a maiige.hu-ról van, én mindig felkeresem az oldalt, ha lelki problémáim vannak. Nekem mindig segít. Remélem, tudtam segíteni :)