Mi történik az olyan élőlénnyel, akinek a teste hosszútávon alkalmazkodik a rendszeres rettegéshez?

A szervezet mindíg mindent tolerál, elég rövid idő alatt!

Ezrt mondják többnyire, hogy az első az igazi.

(szinte mindenben)

Nem tetszik először is, hogy tiszteletlen vagy és froclizod azokat, akiktől segítséget kérsz. Nem valószínű, hogy azért mert valaki válaszol és segíteni akar, unatkozik és semmitérő az élete az általad felvázolt emberhez képest.

Mivel egyes szám harmadik személyben beszélsz róla, valószínűsítem, hogy a leírás a valóságban téged takar. Sajnálom, ami veled történt, és a továbbiakban megtartom én is az első szám hármas személynek szóló megszólítást. Túllépve a sértegetésen, leírok néhány hasznos gondolatot, hátha hasznát veszi az ismerősöd.

Az egyik legerősebb ösztönünk a túlélés ösztöne, emiatt az általad leírt élőlény belehalni nem fog, de hosszú távon komoly következményei lesznek a fent leírtaknak. Nem ma, nem holnap, de az ilyen mértékű lelki stressznek kitett emberi szervezet ritkán éri meg az 50-60 évet. Az pedig nem magyarázat, hogy társadalomban élünk, mert egy egészséges társadalomban mindig van segítség.

Az agy, a gondolatok hatalmas erővel hatnak a fizikumunkra. Nem, nem roppant volna bele bármelyik egészséges ember, az emberi szervezetnek óriási energiatartalékai vannak. Ez fiatal korban nyilván többet jelent, de ha folyamatos a stresszhatás, akkor az ingerküszöb is egyre edződik.

Példaként hadd írjak le egy kegyetlen kísérletet: egy orvoscsoport 1850-ben Koppenhágában azt kérte, hogy adjanak át nekik egy halálraítéltet, mondván a szuggesztió hatalmával megölik a tudomány érdekében, megmentve ezzel s kerékbetöréstől. Vastag kendővel bekötötték a szerencsétlen szemét, majd nyilacskákat szúrtak a karjába és a lábába. A közelében pedig kinyitottak néhány csapot vékony sugárban. Emiatt azt gondolta a halálraítélt, hogy felvágták az ereit és ki fogják véreztetni. Mondanom sem kell, hogy szó szerint belehalt a félelmébe.

Ez tehát az elme hatalma a testünk felett. Ha tehát nem változtat az ismerősöd a körülményein, nem akar ebből kitörni, akkor nagyon rosszak a hosszútávú kilátásai. De a rövidtávúak is.

A fent leírt helyzetek erős érzelmi konfliktusokat okoznak, mint Pavlov kutyakísérleteinél, ezeken nagyon sokat kell dolgozni, hogy feloldódjanak. Bár a megoldásra nem kértél javaslatot, de ha megengeded, azért én mégiscsak tennék: a legjobb az lenne, ha az ismerősöd elhinné, hogy a fent leírt dolgokra és az állapotára van megoldás, nem kell ebbe (és semmibe) beletörődnie. Ő is értékes ember, és neki is az egyetlen célja a világon a boldogság. Ezt kell magában tudatosítania és ha komolyan gondolja a gyógyulást, akkor még meditálni is elkezdhet. Az nagyon hatásos szorongás és a modern pszichiáterek által mindenfélének titulált zavarokra.

Sajnos mindenkinek benne van a pakliban a fájdalom, vannak akik ezt már egész fiatal korban szembesülnie kell ezzel. Nekem például 23 és 32 évesen kellett, de az élet mindannyiunkkal kemény kézzel bánik. Az nem mindegy, hogy mi mit kezdünk ezek után magunkkal és felelősséget vállalnunk-e az életünk jobbá tételéért.