Depresszió vagy hosszan tartó hiszti? Többi lent.

Nem volt felhőtlen a gyermekkorom, de boldog voltam a kis hibáival együtt és az idő múlásával bizonyos okok miatt még boldogabb lettem. Az oviban, alsó osztályban nagyon nagy szám volt, én voltam a baráti kör középpontja. Azután 6., 7. osztályban minden megváltozott. Nem tudom miért, de zárkózott lettem, szerettem csendben üldögélni és a barátaim száma is megcsappant. Azt hiszem két rossz barátsággal indult el a dolog. Nyolcadikos lehettem amikor észre vettem, hogy néha le vagyok lombozva. Nagyon. Ekkor jött a jól ismert 'emós vagyok felvágom az ereimet korszak' ami annyiból állt, hogy agyon karcolásztam a csuklómat. Ezt aztán gyorsan be is fejeztem, de valahogy még mindig nem voltam az igazi..mindegy, ráhagytam.

Talán egy évvel ezelőtt kezdett súlyosbodni a dolog. Egyre rosszabbul és rosszabbul vagyok, a szociális életem a béka segge alatt van (bár néha el megyek bulizni, de akkor sem érzem magam igazán jól), az önértékelésem pedig...mondjuk úgy, hogy 10 pontból -10-et adnék magamnak, külsőt és belsőt is összevetve. A közérzetem borzalmas, folyton fáradt vagyok (pedig van, hogy már 9 előtt lefekszek). Nehezen alszok el, az agyam mindig pörög (álltalában olyan 'történetek' zajlanak le a fejemben ahol megsérülök vagy valaki ordibál velem én pedig felállok és kiállok magamért (amit a való életben nem biztos, hogy meg mernék tenni)), és éjszaka elég sokszor felébredek. Nem tudok koncentrálni, folyton stresszelek és azt hiszem semmire nem fogom vinni az életben...Nincs motivációm semmihez és ez nagyon megnehezíti a tanulást, karöltve dekoncentráltságommal. Mostanában egyre több rossz jegyet halmozok fel mert élni sincs kedvem, nem hogy tanulni, ami pedig az érettségi évében elég nagy szívás. A hobbijaim nagy részét leraktam, azokhoz sincs motivációm. Ha nagy ritkán előjön, hogy uuh, de rajzolnék most valamit, csak sóhajtok és fekszek tovább. Néha, ha a barátaimmal vagyok, meg tudnak nevettetni, de mindez két percig tart, utána újra csak a kimerültséget érzem. Egyre jobban azt érzem, hogy fel akarom adni.. Többször gondoltam már öngyilkosságra, de nem tudnám megtenni mert félek a családom reakciójától. Rákerestem egy közeli pszichológusra, de sajnos túl drága 'mulatság' ez nekem..viszont félek, hogy ha ez igazi depresszió, a fázisaimat elnézve csak még tovább süllyedek..Egyre tehettségtelenebbnek és rondábbnak érzem magam amitől viszont egyre rosszabb a hangulatom, amin pedig a barátaim 'fel a fejjel' és 'ne legyél már ilyen depis' mondatai sem segítenek. Ez egy betegség aminek nem tudok parancsolni..Mit tehetnék?

19/L