Hogy osszam be az időmet?
a Bunkó hozzászólók kíméljenek.
először is elmesélném mi a mostani helyzet.
24 éves vagyok. és hát Sajnálatos módon, elég sok hiányosságom van az élet minden területén, ami gyerekkorból nem ragadt meg, Meg nem éltem át őket személyesen, nem tapasztaltam, mert Kivontam magam a társas életből, nem tudatosan
az elmúlt időben jöttem rá ezekre a dolgokra kemény önismeret útján, Pszichológus segített rávezetni, és rájöttünk arra a hatalmas nagy következtetésre, hogy igen valóban gyerekkorból kimaradtam sok helyzetből, nem éltem át. Pl kamaszkorom is, mikor az ember érzelmileg akkor fejlődik igazán jobb esetbe és ugye kamaszkorral járó magatartás, akkor teszteli épp a személy a környezetét, "méregeti, és a külső hatások formálják.
Nekem ez nem volt. Mindig a háttérbe megbújtam, saját kis világomba.nem alakúltak ki érzelmek, Nem tanúltam meg tanulni se, iskolába. így az az anyag mennyiség se maradt meg.
Nem igazán emlékszem a múltamra, se gyerekkorra, csak foszlányok vannak. pszichológussal rájöttünk ennek az okára is, hogy pont amiatt van ez mert nem mentem bele dolgokba aktívan. tehát fejlődésem megállt egy ponton még valahol a régi múltban.
Ezért a mai világot úgy érzékelem hogy az események csak úgy zajlanak körülöttem, én meg mintha csak fizikailag lennék jelen, sokszor nem tudok követni valamit, elvesztem a fonalat. Nem tudom megkülönböztetni mi a jó meg rossz. Ez elég rossz mert sokan azt látják rólam mint aki nincs képbe. Nemtudok tartósan beszélgetni, kommunikálni. rossz az emlékezetem, és sajnos, mindig a külső tényezőket nézem, vagyis más emberek véleményét, mintha nekik akarnék megfelelni. Ebbe nőttem fel. Ez meg ugye nem előnyös, mert változáshoz az kell hogy ne mások véleményére adjak, hanem a sajátoméra, hogy a saját egyéniségem erősödjön
Amióta tudatossá váltam, azóta folyton ezeken agyalok, mivel lehetne könnyebb, jobb, de sajnos mindig rá kell jönnöm hogy ugyan oda lyukadok ki, hogy igen összetett több rétegű nagy problémáról van szó, amiknek a fejlesztése nem 1 nap lenne.
És ugye, ez most nagy nyomással nehezedik a vállamra, tanácstalan lettem, sok mindent feladtam. Mindenki abból építkezik vagy építette ki a körét, amit hozott gyerekkorból viselkedések. De én.. ha így mondhatnám, lényegre törően, olyan a környezetem, meg saját magam, mint egy kihasználatlan üres Cd, vagy amin csak épp Régi elavult programok vannak.
ezt szeretném újra írni, új programokkal megtőlteni, csak nemtudom hogy Kezdjek neki. Amit az elöbb is írtam, már, nincs sok szabad idő, folytonos munka miatt.
Én az NLP re gondoltam, alaposan tanulmányoztam. És szeretnék, tervezem a jövőbe pár hónapon belűl ha sikerül, Albérletbe menni, őnállóan boldogúlni, saját elképzelések szerint, épp ez is része lenne, vagy ez lenne a fő célja a fejlődés első lépcsőfokán, és egy teljesen új napi rendszert alakítani ki, és minden egyes dolgot történést vezetni papíron, ez az elképzelés még tartja bennem a reményt. Csak, az még mindig fent áll, hogy osszam be az időmet hogy mindenre jusson ? ha reggeltől estig dolgozom, az energiámat is kiveszi. A másik kérdés meg az, hogy Legyek egyedűl tartósan pozitív hogy ezt lássák mások, abban a tudatban hogy egyedűl vagyok ? és minden olyan tettem ami nem sikerül elbizonytalanítson., Na és hogy fejlődjek, ha a környezet nagy része is csak ilyen lehúzó, azért mert látják hogy más vagyok, próbálnak keresztbe tenni.. így hogy maradhat pozitív az ember ?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!