Úgy érzem elviselhetetlen vagyok a párom számára és magamat is megőrjítem. Azt hiszem kezd gáz lenni?

Folyamatosan attól rettegek, hogy a barátom el fog hagyni, mert nehéz a természetem. Tényleg nem könnyű a kapcsolatunk, mert távkapcsolatban vagyunk, folyton egyedül vagyok itthon (azon kívűl persze, mikor dolgozom). Most javul a helyzet, már hétvégente haza fog tudni járni. De mindig rettegek, hogy elege lesz belőlem, hogy elhagy. Félek gyereket vállalni, mert mi lesz ha elhagy etc... Látom már, hogy kezdem őt is leépíteni idegileg ezzel a képzelgésemmel. Nem tudok bízni se benne, se senkibe ezen a földön. Saját magamba se. Hullámokba rám jönnek olyan gondolatok, hogy elhiszem magamról, hogy értéktelen vagyok.Hogy tuti megcsal egyszer, vagy lecserél. Minden nőt sokkal jobbnak gondolok magamnál. Még azokra is féltékeny vagyok, akiket amúgy nem tartok szebbnek magamnál. Olyan szinten képes vagyok ilyenekbe belelovalni magam, hogy állandóan itthon bőgök. Képes vagyok úgy érezni magam, mintha már meg is történt volna, hogy eldobott magától, pedig sehol semmi. Viszont látom, hogy kikészítem a "de ugye nem akarsz elhagyni?" meg "ugye mindig szeretni fogsz?" kérdéseimmel. Nem tudok megnyugodni, az agyam mindig 3x jobban pörög szerintem, mint másoké. Régen pánikbeteg voltam, de olyan szinteken, hogy a házból se mertem kimenni, mert mindig azt éreztem, hogy elájulok, hogy megáll a szívem, munkahelyemet is elvesztettem anno emiatt. Ez már rég volt, azóta jobban vagyok. Gyógyszert nem szedtem sose (anyámtól csórt frontinon kívűl) Jártam pszichologushoz is, de semmit nem ért. Gondolkozok, hogy megint fel kellene keresnem egyet, mielőtt tönkreteszem a párom is, meg saját magamat is. Amióta ilyenekre gondolok, azóta jelentkeznek megint a régi pánikos tüneteim. Fulladozok, szédülök, ájulástól félek.

Az alkoholistákat pl egész életembe elítéltem, magam is tartózkodtam a piától. Egy pohár pezsgőt nem tudott senki leerőszakolni rajtam. Most meg képes vagyok itthon egyedül is inni, hogy oldjam a feszültségemet. Nem töményet, csak 1-2 dobozos sört.

Barátnőim nem nagyon vannak, az élet elsodorta őket másfele. Kb csak a munkám, meg a párom van nekem. Anyámmal sose volt jó a viszonyom, gyerekkoromba se. Nem fog a pszichologus kiröhögni, ha ilyen dolgokkal odamegyek? Szégyellem. Mindenki előtt szégyellem, mert szerintem mindenki csak hisztisnek tart,de hogy én ezeket milyen durván élem meg belül, azt nem tudja senki se. Mit tegyek? 25/L