Mit tehetnék, hogy ne legyek ennyire elviselhetetlen magam számára is?

Minden nagyon érzékenyen érint, egy döglött macskától az úton szorongok és sírni tudok, de ha egy barátom köszönés nélkül lép le Facebookról, már attól szorongok, hogy megutált, és sírok. Igyekszem elnyomni a gondolatot magamban, de ilyenkor legszívesebben vágnék, pedig már igyekszem leállni róla, az elmúlt másfél évben egyszer vágtam csak.

Van egy barátom, akit nagyon szeretek, de egyszerűen betegesen féltékeny vagyok. Szerencsétlen nem csinál semmit, én meg már sírok, üvöltök, ütök-verek, és nem tudom visszafogni magamat. Én vagyok az a tipikus borzasztó barátnő. Félek hogy elüldözöm magamtól, és ez a félelem ahelyett hogy megbénítana, még mérgesebbé tesz.

Túlérzékeny vagyok mindenre és túl agresszív is, nagyon könnyen felkapom a vizet, nagyon könnyen megsirat bármi.

Már nem is beszélgetek senkivel, mert tudom hogy teljesen elviselhetetlen vagyok és ez a magány amit magammal töltök, még inkább előhozza belőlem azt hogy mennyire elviselhetetlenül gyűlölök én lenni.

Ráadásul úgy érzem hogy nincs személyiségem, egyszer ezt mondom, máskor azt, és eközött a kettő között öt perc sem telik el. Rögtön rájövök, hogy öt percre még pont az ellentettjét mondtam, és iszonyatosan elszégyellem magam, pedig mindkét mondatom igaz volt.

(Pl. egy illetőről öt perccel ezelőtt úgy nyilatkoztam hogy egy féreg, akit sosem tudnék sajnálni, majd rövid időn belül a véleményem már az, hogy kedvelem őt és megértem. És mindkettő igaz éppen akkor.)

Ugyanígy vagyok a szeretettel. Öt perce még szeretem a legjobb barátomat, aztán nem mond vagy csinál semmi sértőt, mégis belefájdul a fejem, hogy mennyire utálom és nem bírom elviselni őt. Aztán ismét szeretem. Aztán ismét nem.

Folyamatosan lelkiismeretfurdalásom van, és nem tudom, miért. Állandóan szorongok, és nem tudom, miért.

Volt már valaki hasonló cipőben?

Mit tehetnék?

Tudom, forduljak pszichológushoz, de sajnos teljesen nincstelen vagyok, mert nincs munkám. (Jelentkezem valahova, beleélem magam, nem írnak vissza, én meg depresszióba süllyedek, hogy mennyire rossz ember vagyok és ismeretlenül is elutasítanak, és egy darabig ismét nem jelentkezem, mert túlságosan megráz és felidegesít és elszomorít.)

A pszichológuson kívül mit tehetnék?

A barátom egy nagyon tiszta lelkű fiú, és tudom, hogy nem értené meg. A barátaimnak nem akarom elmondani.

Igazából másnak sem, mert úgy érzem, senki sem értheti meg, milyen ez. És tudom, hogy nem tudnám úgy elmondani, ahogy érzem, mert beszédben még inkább látványos az, hogy mindig máshogy látom a dolgokat.

Mégis szeretnék megváltozni. De hogyan?