Úgy érzem, megőrjít amit látok magam körül. De pont emiatt nem tudok orvoshoz se menni. Akkor?

Még csak 19 éves vagyok, de úgy érzem végleg elveszett az a békés, szelíd, jólelkű kislány, aki voltam. Nem találom. A mai napig ódákat zeng a családom, hogy milyen önzetlen gyerek voltam, de ezek a pozitívumok egyszerűen elvesztek. Sokáig magam ellen fordultam, de már az sem. Nem hiszem, hogy valaha bántanék bárkit is, de félek, hogy mégis csak bekattanok egyszer. Bárki bekattanhat... Egyszerűen tele vagyok keserűséggel, gyűlölettel, dühvel. Ahogy a pszichiáterem mondta volt, egész magas az érzelmi intelligenciám, de ebből sokat nem érzékelek mostanában. Mikor a szerelmemmel vagyok, akkor nagyon boldog vagyok, de ha nem, akkor megint visszajön ez a szörnyű érzés. Mindenféle kényszergondolataim vannak terrorcselekményekről és gyilkosságokról. És egyre több mindent-mindenkit gyűlölök. Iszonyúan agresszív lettem, de nem teszek semmi agresszívet, szóval az érzés beragad, és saját magamat emésztem fel vele. A gyógyszerek csak addig hatnak, amíg szedem, de nem akarok zombi gyógyszerfüggő lenni, abból elég volt.

Orvoshoz nem tudok menni, mert:

-havi 240 órában dolgozom 120 ezer forintért, tehát se idő, se pénz nincs felesleges, ami egy magándokira elég lenne

-az SZTK pszichiátriai gondozójába féléves várólista van

Hogy tudnám magam meggyógyítani?