Miért nem tudok sírni, mi van velem?

Hasonló a helyzetem, bár a suliból lógást az én esetemben sok dolog akadályozza (apám tanár, közel lakunk, kevés a ,,mellékút". Én is jártam pszihológushoz, de az utolsó hat hónapban már vele sem voltam őszinte. Egyszerűen olyan dolgok töltik ki az életem, ami kimondva apróságnak tűnhet. Meg az, hogy nem tudom, miért vagyok szomorú, csak úgy... Hogy mi a bajom? Azt neki kéne tudnia... Ehelyett kellemesen elcsevegne velem arról, hogy mi történt a legutóbbi találkozásunk óta. Annyira hozzám tartoznak ezek az álarcok, hogy más ember jelenlétében már egyszerűen nem vagyok képes levetni őket. Megszokottá vált az az eleinte stresszes érzés, hogy megpróbálom megőrizni a normalitás látszatát.

Nem tudok se sírni, sem ajtót csapkodni, vagy kiabálni. Se szeretni, se gyűlölni. Egyszerűen olyan, mintha minden érzelem kiveszett volna belőlem. De nem érdekel.

Azt hiszem, ez lehet a depresszió. Szerintem neked is ez lehet a bajod.