Depressziós vagyok. Amikor gyógyszert szedek, vidámabbnak, reménytelibbnek látom az életet, de összességében mégis az az érzésem, hogy valójában EZ az illúzió és a depresszió a józan állapot. Mit gondoltok erről?

"Azt gondolom,túl sokat vársz az élettől,és túl maximalista vagy magaddal szemben."

Ez igaz, de önmagában ezt nem tartom problémának. A baj az, hogy nem bontakoztatom ki magam. A tizedét se használom ki a képességeimnek, minden új lehetőségtől megijedek és helyette inkább a szobámban kuksolok. Pedig remek agyam van, a legjobb tanulók között voltam mindig, minden érettségim ötös lett és országos tanulmányi versenyen vettem részt. Minden képességem adott. De nem érzem jól magam. Valamiért ódzkodok attól, hogy megerőltessem magam és valami olyat csináljak, ami kihívást jelent. És rettenetesen nyomaszt egyébként, hogy körülöttem mindenki agyba-főbe kefél, nekem meg soha nem volt igazán barátnőm és a lányokat nem érdeklem.

"Hogy sokkal igazabb az, hogy senki nem figyel ránk "odafent"-ez miért baj?"

Mert egyedül vagyunk. És aki depressziós, arról mindenki azt hiszi, hogy magánakvaló, mogorva, emberkerülő, és ezért neheztelnek rá. Nem értik, hogy neki lenne a legjobban szüksége társaságra és kapcsolatokra, csak nem tudja kimutatni és bajban van.

"Milyen gyógyszert szedsz, depresszió ellen? "

Privátban megírom.

"Egyáltalán, orvos állapította meg nálad?"

Persze, hogy orvos állapította meg. Mégis mit gondolsz, ki ír fel nekem antidepresszánsokat? Egyébként a gyógyszeres kezelés csak egy része a terápiának, pszichológushoz is járok.

"3 kérdésem van.1.Ugye nincsenek testvéreid?1.a.vagy idösebbek?"

Van nővérem, de sokat nem látom.

"2.foglalkozol irással?vers,novella,akármi? "

Csak ilyen feljegyzéseket magamnak. Többször nekifutottam blognak, de aztán abbahagytam. Miért?

"3.Azt irod jársz dokihoz.Neki is teszel fel ilyen kérdéseket? "

Persze, mindent elmondok neki. Hisz ezért járok.

"Szerintem az nem jó ha azt várod,hogy parancsoljanak neked."

Ezt hogy érted?

A tanácsokat nyilván mérlegelem, mielőtt megfogadom. Még az orvosét is. Egyébként nem hinném, hogy ellentétesek lennének, hisz mi olyat mondhatnátok, ami káromra válna? Nyilván senki nem azt fogja tanácsolni, hogy töltsek minél több időt egyedül és sportoljak minél kevesebbet. Azért kérek itt néha segítséget, mert úgy gondolom, több nézőpontból nézve árnyaltabb a kép. Sokszor meg csak azért, hogy egy-egy gondolatot megörökítsek, hiszen könnyen lehetne, hogy elfelejteném, mire elmegyek a dokihoz (heti egyszer járok). Meg aztán hátha találok olyat, aki pont ugyanilyen helyzetben volt, de kijött belőle.

Pl. ismerek egy gyereket, aki valóságos zseni, 100%-os emelt érettségiket tett fizikából, matekból és bármire képes lett volna, de amikor egyetemre ment, semmit nem csinált. Ellógta, ellustálkodta. Azóta sincs diplomája, egy boltban dolgozik. Kíváncsi vagyok, hogy az ilyen esetek hátterében mi áll. Nem akarok én is ide jutni, úgy érzem, van egy nagyon jó "hardware-em", ami alkalmas lenne a tanulásra, de nincs motivációm.