Szerintetek egyre jobban kezdek elmebeteggé válni, vagy mi?

(Ha esetleg van itt hozzám hasonló egyén, kérem jelezze vagy írjon nekem privátot mert szivesen beszélgetnék)Na szóval, először is NEM önsajnáltatni jöttem! 15 éves lány vagyok. Nem mondanám magam valami "Hüdeboldog" embernek, inkább ellenkezőleg. Úgy érzem telnek az évek, és én egyre fúrcsább, és romlottabb leszek, egyre jobban érdekelnek a rossz, tabu dolgok és a halál.Súlyos depresszióm van, furcsa gondolataim, úgy érzem figyelnek,megérintenek, mazochista(remélem jól írom) hajlamaim is vannak. 9. osztálytól(most 10.es vagyok) kezdtem el intenzíven vagdosni magam(meg valamiért boldogít a vérem látványa) ,(de már kisebb koromban is előfordúlt hogy kíváncsíságból, meg a jó érzés miatt karcoltam a karomat, de ez csak 1-2 alkalommal történt, de már akkor szerettem ha kisebb sebek voltak rajtam.) eleinte azért mert túlságosan gyötört a múlt, az osztálytársak terrorizáltak (még most is) lelkileg s fizikailag (fizikailag régebben, egyszer 2.ban berángatott a tanár a wcbe és megtépett meg felpofozott(erről máig nem tud senki), fel löktek a folyosón és kificamodott a térdem, valamint a szüleim is rendszeresen vertek ha nem értettem a matekot(a Discalculiám miatt) 7-8.ban maga volt a pokol(ott pl, könyvekkel dobáltak,sértegettek,úgy bántak velem mint valami tetves/rühös emberrel, abban az időben sokszor akartam öngyilkos is lenni, de sajna túl gyáva vagyok:,( , de egészen ovodától kezdve bántottak, egyedűl voltam egészen mostanáig). Jól tudom hogy senki se tud elfogadni, és belegondolok hogy a szüleim se képesek elfogadni... Őket csak az érdekli hogy tanuljak, de azt le se s@rják hogy én miket érzek, hogy nekem ez mennyire fáj. Utálom őket, sőt! az összes mindenséget. A szüleim elvették tőlem azt, akit a világon mindennél jobban szerettem. A kutyámat.(oké, lehet számotokra ez butaság, de mivel ember barátaim nincsennek(meg màr nem is kellenek) így ő volt az, akihez sokkal jobban kötődtem, jobban mint a család többi tagjához. Hónapokat bőgtem miatta, a szüleimet ezért nagyon gyűlölöm egyszerűen megölném mindkettőtt...

Amióta nincs velem a kutyám, azóta rosszabbodtam. Gyerekkoromban(4 évesen is) félénk voltam, ugyanakkor bődületesen agresszív( viszont most még agresszívabb vagyok egy kis gyilkos hajlamokkal fűszerezve), olyan 4-5 éves lehettem amikor hisztis vírcsaptolásom közepedte ölbe vett mamám és (anyáék mesélték) nem akartam hogy felvegyen, ezért egy igen erőset bele haraptam a karjába.Érdekes, mert ez a harapás védekező mechanizmusom haloványan bennem maradt. Kisiskoláskoromban már(10-12 évesen) már érdekeltek a horror műfajú filmek, igaz, az első horror filmet olyan 13-14 évesen láttam, de halovány az emlék. Azóta már jó sok horrort megnéztem, valamint mostanáig is ez tölti ki a napokat.12 évesen madarakat fogtam.(először azért mert tudni akartam milyen lehet nevelni egy ilyen apró lényt, milyen lehet anyának lenni xd... Utána már egyre jobban viselkedtem agresszíven e élőlényekkel(melyeket, hogy miket csináltam, inkább nem írok le :( ). Mára már nem teszek olyanokat amiket régen, mivel már városban lakom és csak bent poshadok a szobámban. De ma már egészen érdekes és szörnyű dolgokon jár az agyam. Mivel gyűlőlöm és egyszerűen undort keltenek bennem az osztálytársaim, gyakran, valósághűen tudom elképzelni hogy minél brutálisabb módon kínzom/ölöm meg őket. Mára már nem érzek büntudatot ha valami rosszat csináltam, sőt! Inkább büszke vagyok arra, valamint már az emberek iránti empátiát se mutatok, egyszerűen nem érdekel amikor pl, egyik osztálytársnőm aki azt hiszi mi nagy " haverok vagyunk" holott nem, ő jön és mondja hogy ez "így" ez "úgy" de legszivesebben leordítanám azt a szánalomra méltó fejét! Pedig jól tudom hogy mekkora tudatlannak tart, de közbe azt utálom a legjobban amikor összekacsint a nyomi barátosnéjével hogy én mekkora izé vagyok(nem írom ki mi) és olyankor szét verném pépesre a koponyáját.Meg persze a szemembe mondja hogy én egy elmebeteg vagyok. A suliban mindenki az hiszi hogy én egy kedves, visszahúzódó lány vagyok aki depis(végülis a depi az igaz) de közben az igazság az hogy én egy ember gyűlölő, depressziós mazochista, stb ember vagyok. Mindenki más énemet ismeri(melyek álarcok,szinjátékok). Vannak akik a jó, de feketeruhákban járkáló rocker énemet ismerik, és vannak azok akik nem is ismernek/ nem tudják ki vagyok, ezek az emberek a szüleim, és van az a énem, aki a valódi, a dominánsabb. Ő a megtestesűlt rossz.(egyébként van egy ilyen oldalam ask.fm en. azon van a rossz énem.) Mindennapjaim unalmasan telnek. Régebben sokat rajzoltam, de mára már egyáltalán nem. Mindennap, minden órában, sőt egész nap csak a szobámban ülök zenét hallgatok(rock, dubstep) és az elmém világába menekülök, ahol, hol zombikat ölök és menekülök, vagy épp egy földönkívüli lény vagyok, vagy épp egy őrűlt pszichopata gyilkos, aki néha még nekrofil is, van hogy megnézek egy horror filmet és később bele képzelem abba magam mint új főszereplő (általában negatív szereplőt játszok).

Mindig a kalandra és izgalmakra vágyok, melyeket megkaphatok a képzeletemben. Azon kívűl hogy mennyire lusta vagyok, inteligensnek és tökéletesnek tartom magam, de amikor rámtör a depresszió, egy ostoba, jelentéktelen élősködőnek érzem magam. Szeretek ilyen lenni amilyen vagyok, de van amikor rájövök hogy nem vagyok normális, van h tenni akarok ellene, van h nem, vagy lusta vagyok hozzá s nincs semmi kedvem. Tavaly kutatgattam a neten, és találkoztam a Gore-ral. Egy ilyen oldalakat találtam, nagyon megörültem, hisz mindig is érdekeltek a különböző extrém halálesetek. Nem jeleskedem a kapolatok/kapcsolat építés terén, pl. Egyszer volt két fiú. Először az idősebb( 16-17 éves) udvarolgatott de lekoptattam mert borzasztóan irritált, ugyanez volt a másikkal is(15 évessel). Furcsa még az is hogy engem az idősebb "férfiak" vonzanak...(ilyen 30 éves ipsék), néha zavar, néha nem. Igaz, ha van olyan aki az én korosztályombol bejön, hát... Igazából fogalmam sincs. Furcsa az is hogy miközben én képtelennek érzem azt hogy szeressek a kutyám halála után, mégis, valahol nagyon mélyen, egy sötét helyen vágyom a törődésre, de ugyanakkor kiráz a hideg és elborzadok. Valamint már a szüleimtől is teljesen eltávolodtam, főként apámtól, ha oda jön hozzám, hogy megöleljen,megpusziljon, beszélgessen (ami ritka) mindig elhajlok mellőle, vagy elküldöm(ki küldöm a szobámból), anyámmal úgy vagyok hogy tőle csak az ölelést stb-t, utasítom el, mivel ő már egyáltalán nem próbálkozik be nálam. Már beszélgetni se szoktam velük, mert 1. nincs kedvem,unalmasak, 2. nem lehet velük beszélgetni mert őket nem az érdekli ami engem... De jobb is így. Ja ki hagytam. Kényszeresen hazudozok, úgy mindenkinek a környezetemben(osz.társak, szülők).

Tényleg bocsánat amiért ilyen sokat írtam. Ha tudjátok esetleg milyen elmezavarom van, hogy mit tehet ez velem felnőtt ként, akkor legyetek szívesek leírni! És mint írtam, ha itt GyK-n vannak hozzám hasonlóak, írhatnak, beszélgetni .HÁLÁSAN köszönöm ha elolvastad!!