Pánikosok, szorongósok, nektek szokott ilyen lenni?

nekem volt ilyen, inkább olyan, hogy nem vagyok jóban önmagammal, azzal, aki bennem van. Állandóan vádoltam önmagam, és ez nyugalmatlanságot okozott. Nem szerettem egyedül lenni, mert féltem önmagamtól. Nem jó olyannal együtt lenni, akit nem szeretsz. Igyhát elkezdtem magamat megnyugtatni. Furán hangzik, de nem birtam tovább ezt az állapotot. Tudom hogy egy vagyok, hogy nincs bennem több személyiség, nem vagyok skizofrén. De ahhoz hogy megnyugodjak végre elkezdtem saját magammal jóban lenni, magamat megnyugtatni, magamhoz beszélni, hogy minden rendben van, és hogy szeretem magam.

Ha belül rendetlenség van, akkor ez kihat a külső környezetre is, ezért látjuk veszélyesnek a világot. Ezért elsődleges, hogy belül rendben légy önmagaddal. Szeresd önmagad, és ha kell, meg tudd nyugtatni önmagadat, légy egységben magaddal.

Ne félj ettől, inkább nézz szembe vele, hogy jóban kell lenned önmagaddal, és egy idő mulva, ha ez sikerül, akkor egységbe kerülsz önmagaddal, és nem lesz háború benned, igy a külvilágban sem fogsz félni.

Tudd azt mondani magadnak, hogy namármost nyugi van, ne félj, minden rendben van. bizz magadban annyira, hogy tudd, te saját magadnak biztonságot adsz.

Fura dolgok ezek, és furcsán hangzanak, de szerintem minden mentális zavar alapja az, hogy nem szeretjük magunkat, nem bizunk magunkban, és belül háborút élünk meg saját magunkkal. Ez az első, amit rendbe kell tenni, szerintem.

még irok, még annyit, hogy ha az embernek nincs annyi önértékelése, hogy tudja, hogy meg tudja védeni magát, akkor úgymond egy olyan emberért (saját maga) kell felelnie, aki fél, aki bizonytalan, nem tud kiállni saját magért. És ez egy teher, hogy nap mint nap egy olyan emberrel vagyunk összezárva, aki nem képes magáért felelni. És ez egy stresszt okoz.

Pl kutyafalkában is az van, ha egy nem falkavezér tipus kerül olyan helyzetbe, hogy ő legyen a vezér, mert pl érzi a gazdán, hogy nem képes a vezetésre, akkor ő veszi át a vezetést, ő felel a falkáért, de egyébként nem képes ellátni ezt a feladatot, akkor az a kutya stresszes lesz, és furcsa dolgokat kezd produkálni (agresszió, féltékenység, depresszió, rosszalkodás, kezelhetetlenség stb) Tehát mi is ugyanigy érezhetünk, amikor úgy érezzük hogy nem tudunk magunkért felelni. Jön egy élethelyzet, amiben mi stresszt élünk meg, és tudjuk magunkról tudat alatt, hogy nem vagyunk képesek megvédeni magunkat, a bennünk lakozó félős, bizonytalan embert. De ez csak azért van, mert nem bizunk magunkban annyira (önértékelés) hogy azt tudjuk mondani magunknak, ne félj "öcskös" megvédelek bármi bajod essék, te csak ne félj semmitől. Ez legtöbbször szerintem onnan ered hogy kiskorunkban, vagy később elvesztettük az érzelmi biztonságunkat valami oknál fogva, és ez rögzült bennünk. tehát magunkat kell olyan szintre fejleszteni, hogy meg tudjuk védeni magunkat bármitől.

Én most ezt csinálom, ha jön a stressz helyzet, amitől félek, akkor azt mondogatom magamnak hogy ne félj, megvédelek, és nyugtatom magamat, azzal, hogy bizhatok magamban, mert én erős vagyok. Persze ez úgy nem megy, ha nem vagyunk jóban önmagunkkal, mert két valaki, aki nem szereti egymást, az nem fogja megvédeni egymást (ezt értsd most elvont fogalomként) tehát szeretni kell magad, és biznod kell magadban ahhoz, hogy önmagadon belül tudjon működni az a bizalom, és erő, hogy te meg tudod védeni a félős önmagadat, mert szereted őt, mint a kisöcsédet, vagy kishugodat. akit nem szeretsz, nem is véded meg veszély esetén. szóval igy.

Nekem pont a fordítottja szokott olykor előfordulni.

Hogy a környezetemet érzem idegennek.

Pocsék állapot, az biztos. Elviselhetetlen érzés, mi megis elviseljük.