Nem is tudom, meg merjem-e kérdezni, mert olyan hülyeség, de mit gondoltok?

Köszi, kicsit megnyugtattatok, már kezdek néha attól félni, hogy tényleg bekattantam... az teljesen igaz, hogy szellemileg semmilyen szinten nem vagyok kielégítve, a férjem nem társaság és szellemileg sem az, és bár szellemi foglalkozásom van és a szülésem óta is csinálom, ez édeskevés, főleg, mert két éve sokszor alvás helyett dolgozok, képtelen vagyok kipihenni magam, és annyira megszoktam már, hogy látjátok, most is itt verem a billentyűt alvás helyett. Ha ágyban fekszem, sem alszok, kattog az agyam a teendőkön. Szörnyű, komolyan mondom, pl. műtétektől is rettegek, még sosem volt, de bármikor lehet pl. vakbélgyulladásom, vagy ki kell venni a mandulám, és ilyenkor az jut eszembe, tuti én leszek az egy a milliárdból, aki nem éli túl, pedig mindkettő rutinműtét... annyira elegem van már ebből.

Igen, a pihenést kéne erőltetni... amúgy mindig kitalálok valami kreatív dolgot, de gyerek mellett egyikből se lesz soha semmi. Vagy befejezni nem tudom, vagy végiggondolni nem hagyja és eltolom. :D

Ja, nekem ez is elég frusztráló, mert mindig utáltam félbehagyni, amit elkezdtem...

Örülök, hogy sikerült, Szilvia! Év elején sokkal rosszabb volt, azóta jobban vagyok. Költözés előtt állok, és, mint írtam, a kicsi bölcsibe megy nemsokára, remélem, a nagyobb lakás, a környezetváltozás és a munkába - ha csak részben is - való visszatérés segít majd, szerintem sokat fog lendíteni. Legalábbis minden erőmmel azon vagyok, hogy ne uralkodjon el rajtam, nem mindig és nem teljesen sikerül, nyilván, de igyekszem. Ha annyira durva lesz, úgyis kérek segítséget, a gyerekemnek épelméjű, egészséges anya kell. Csak néha marha nehéz. A családom ebben nem partner, legyintenek meg hülyének néznek, nekik már nem is mondok semmit.