Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Elmondjam édesanyámnak hogy...

Elmondjam édesanyámnak hogy megerőszakoltak?

Figyelt kérdés

Egyszer 16, egyszer 18 éves koromban. A másodiknál teherbe estem és elvetettem a babát titokban.

Azt hittem szépen tultettem magam rajta, de valójában csak eltemettem magamban, és a depresszióm odáig süllyedt hogy minden napom ugyanúgy telik: felkelni, túlélni, aludni.

Önmagamra és a környezetemre is igénytelen lettem.



2014. jún. 19. 14:09
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
13%

Nekem nem csak pontokban sántít ez a történet, hanem úgy ahogy van az egész.


Nem vagyok pszichiáter, és a környezetemben nincs olyan nő aki nemi erőszak áldozata lett.

Viszont az életem során már hallottam beszámolókat, és láttam ezzel kapcsolatos műsorokat.


Akivel ezt történik, és kétszer is, ami már önmagában elég abszurd, az biztos hogy nem megy férjhez a feldolgozás időszakába. Nemi életet meg egyáltalán nem él.


Nekem ez az anyud felé irányuló dolog arra utal, és most meg ne sértődj de megérzés szintjén a dolog a következő.


Te anyud pasijával kavartál. Akartad is meg nem is, hiszen erőszak nem volt, mert nagy nyomot nem hagyott. Persze ha onnan nézzük, hogy egy családtag ilyet tesz egy kislánnyal nagyon undorító, de 16 18 évesen azért már tudja az ember hogy mit és kinek enged meg.


Ezért nem beszéltél anno anyudnak erről, no meg a következőről aki teherbe is ejtett.

Most meg nyom a bűntudat és a lelkiismeret furdalás, de azt elárulom, ha most erőszaknak állítod be a dolgot, attól még hogy anyudat egy újabb hazugsággal szédíted, nem lesz nyugodt a lelked.


Téged nem erőszakoltak meg, csak így jobban hangzik a sztori.

2014. jún. 19. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:
Arra nem válaszoltál, hogy a férjed tud-e róla. De az utolsó válaszolóval egyetértek abban, hogy valami titkolni valód van vele. Hogy anyukádéknak volt nagyobb gondjuk éppen? Hát ennél kevés dolog lehet nagyobb, ha lehet egyáltalán.
2014. jún. 19. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:
Engem csak molesztált egy ember, aki ráadásul egy orvos volt, nőgyógyász, otthon én sem szóltam ,összesen 4ember tudja,nekem rémálámim oltak, sokáig...10évig. Az álmokban teljesen más volt értelmetlen álom volt,de amikor rájöttünk,hogy miért álmodom mindig ugyanazt, azóta egyszer sem volt rémálmom.
2014. jún. 19. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
Feltétlenül mondjad el anyukádnak a történteket! Lehet megkönnyebbülsz tőle. Sokat számít egy megértő családtag. Tapasztalatból írom. Vegyél igénybe sürgősen pszichoterápiát! Túl fogod tenni magad rajta, csak akarni kell.
2014. jún. 19. 16:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 A kérdező kommentje:

szüleim 34 éve házasok, nem tudok megcsalasrol.

Azért nem mondtam el mert magamat hibáztattam.

A másodiknál ott volt az abortusz, édesanyám nagy magzatvédő.

Azt hittem lezártam.

Rémálmok azok vannak, sokszor.

Senki sem tudja.

Pár online fórumon névtelenül leírtam. Azt viszont elhihetitek. Mindkettő szörnyű volt, én pedig lefagytam, nem sikitottam, harcoltam.

2014. jún. 19. 17:48
 16/16 anonim ***** válasza:
69%
Aki ezt nem élte át, az nem tudja milyen érzés és hogy le lehet "fagyni" a félelemtől. A baba érdekében menj el a nőgyógyászodhoz és az idegosztályra is. Mondjad el a mostani tüneteidet. Fognak segíteni neked.
2014. jún. 19. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!