Van különsbség a pszichológus és a pszichoterapeuta között? A pszichológusnál mi történik a terápián?

Wikipedia cikkben:

"Pszichoterápiás képzettség fokozatai szerint úgynevezett alap-pszichoterápiás tevékenységet pszichiáterek, gyermekpszichiáterek és klinikus szakpszichológusok végezhetnek. Képzési szempontból az alappszichoterápia végzése a képzés úgynevezett propedeutikai fázisához kötött. Pszichoterápia végzéséhez a szakorvosi illetve klinikus szakpszichológusi végzettségre ráépített pszichoterápiás szakvizsga szükséges."

Pszichoterápiás szakmai protokoll:

ww.pszichoterapia.hu/wp-content/uploads/2011/02/PT_protokoll.doc

Nem csak klinikai szakpszichológus lehet terapeuta, ez egy másik szakvizsga. De valóban így van, hogy pszichológus sokféle munkát végezhet, de terápiás végzettség nélkül nem tarthat terápiát.

A terápia pedig nem csak a beszélgetésből áll. Nagyon nem. A terapeuta egyfajta tükör a páciens számára, visszajelzi (hitelesen) számára a személyiséget, a jó terapeuta érzelmileg is bevonódik, kötődési személyként kínálja fel magát, és az áttétek és viszontáttétek révén a személyiség formálódik, alakul, a páciens felfedezi magában a hibás működések okait, át tudja dolgozni azokat és belsővé tudja tenni a terapeutától érkező elfogadást és elismerést.

Azért nem ugyanaz történik minden terápiában, mert mindenki a saját személyiségével, az egyéni problémáival vesz részt a terápiában, a terapeuta pedig mindig ezt tükrözi vissza, egyéni ütemben. Ő érzi azt, hogy mikor kell valamivel szembesíteni, mikor érkezett el az ideje. Visszajelzi az érzéseket, az elhárításokat. Nem könnyű feladat, de ha valaki jól csinálja, akkor hatalmas segítség, tényleg működik.

En azon gondolkodom, hogy ha egy terapian, vagy beszelgetes alkalmaval raeszmel az illeto a problemaja okaira, eredete, de ez neki szenvedest okoz, mert tudja, nem fogja tudni kezelni. Minden egyes "szembesites" alkalmaval csak egyre nyilvanvalobb lehet szamara az, hogy milyen ertekei nincsenek, mit es hogyan rontott el.

Jol gondolom, hogy a terapia nem ad megoldast? Illetve alapveto tulajdonsagok, szemelyisegek nem valtoztathatoak.

szia! idén végzek pszichológusként. többnyire a következő munkákra leszek jogosult: alanyok tesztelése, tesztek kiértékelése, diagnózis felállítása, differenciáldiagnózis (2 betegség közül nem tudnak dönteni) szakvélemény írása pl. gyerekelhelyezésnél, krízis megállapítása (pl öngyilkos, közveszélyes), intelligencia felmérése, ... stb. tehát bármi, kivéve a kezelés. a kórházban általában úgy megy, h a pszichológussal vetetik fel a kötelező teszteket, aki átadja ezeket a pszichiáternek, ő pedig beállítja a gyógyszer adagot. ha szükséges, pszichoterápiába jár a beteg.

na most. nekem ahhoz, h kezelhessek, el kell végeznem még egy 4 éves képzést az 5 év egyetem után, ami a szakképzés. ami az én esetemben a klinikai szakképzés. mivel a klinikára általában rövid időre feküdnek be az emberek, ezek többnyire rövid, krízisintervenció-jellegű, illetve szupportív, motiváló, stb terápiák.

ha valaki magánpraxisban gondolkozik, elvégez még egy adott módszert a szakképzés után, ami ált. 2 év, elmerül benne és a módszeren belül kezd magánterápiákba, nem feltétlenül klinikai esetekkel.

hát így kb ennyi

Ez papíron tényleg így van, ahogy Joola leírta. A gyakorlat mindezt felülírja, ha nem pszichiátrián dolgozol. Ezt az egyetemen nem szokták hangoztatni.

Terápiának számít minden beszélgetés-sorozat, ami öt ülést meghalad. Tehát terapeutának számít a gyakorlatban mindenki, aki terápiát csinál. A gyakorlatban sima pszichológus is visz terápiát, különösen, ha rezidens.

A klinikai szakképzés négy év. Elvégezni anélkül, hogy ne vitt volna terápiás esetet a jelölt, hát szerintem vicces. Sajnos reális, de akkor is vicces. A terápiát csak terápiában lehet megtanulni. Vagyis, találkozhatsz sima pszichológussal, aki még csak szakpszichológus jelölt, és csinál terápiát. Ezek többnyire szupportív terápiák, vagy alap-pszichoterápiás ellátás.

A második eset, amikor sima pszichológus visz terápiát, az, amikor a paciensnek nincs pénze magánra, rosszabb esetben nincs se magán, se klinikus a környéken. Vidéken, a nagyobb városoktól távol, családsegítőkben találkozni ilyesmivel. Ilyenkor hiába írja elő a törvény, hogy klinikai kell az alap pszichoterápiához, ha egyszer nincs elérhető klinikus. A törvény szerint amúgy is vihető szupervízió mellett szupportív terápia. Ilyenkor a pszichológus egy tapasztaltabb klinikus felügyelete mellett dolgozik, akit rendszeresen megkeres az aktuális eseteivel.

A harmadik eset a magán, ahol a gyakorlatban dolgoznak klinikai szakvizsga nélkül is. Nem feltétlenül szerencsés dolog, de van, aki csinálja.

A pszichoterapeuta annyiban több, hogy pszichoterápiát végez. Ennek a jegyzékét megtalálod a fentebbi linkeken. A végzésükhöz két képzettség kell. Az egyik a pszichoterápiás szakképesítés, ami egy ráépített 3 éves képzés. Két iránya van itthon. az egyik a kognitív, a másik a rövid dinamikus. De csak a két irány alapjait adja át. Az orvosoknak jó ez a képzés, de a klinikus pszichológusok gyakran fanyalognak, mert már megint meg kell tanulniuk, amit a szakképzésen elsajátítottak. Hogy a klinikus pszichológusoknak mennyiben ad többet, passzolom.

A másik egy módszerspecifikus képzettség. Ezt találod meg a pszichoterápiás kiskátéban.

Nem feltétlenül történik ugyanaz. A pszichoterápiák speciális módszerekkel működnek. Ilyen pl. a klasszikus analízisben az értelmezés, a kognitív irányban a különböző feladatok, a pszichodrámában a dráma-elemek, a táncterápiában a tánc, a jungi analízisben az álomnapló, a KIP-ben a tematikus képek, stb. Mindegyik irány egy specializáció, ami egy módszer köré, és ideális esetben egy elmélet köré épül: hogyan működik az ember, hogyan alakul ki a patológia. A "sima" klinikus és pszichológus ezekhez képest csak az alap-módszertant működteti. Ez a "csak" beszélgetés, ami tartalmazza többek között a rogers-i triász, a konténerfunkció működtetését, az áttétel-viszontáttétel szupportív irányra jellemző kezelését vagy nem kezelését, a kötődési stratégiák átírását, a szimbolizáció segítését, de vehetjük ide a winnicotti paciensnek megfelelő hiábázást, a stern-i self-a-másikkal sémák átírását, stb. Ha ez "csak" beszélgetés, akkor a hétköznapi beszélgetés céltalan bla-bla :) A szupportív terápia külön módszertan, önállóan is megállja a helyét. A pszichoterápiák (legalábbis a verbálisak) mind a szupportív irányra épülnek rá, szupportív elemek nélkül nem nagyon működnek.

Azért sem történhet ugyanaz (kivétel a kognitív és viselkedésterápia talán, de az sem mindig), mert a kliensek eltérnek egymástól. A dinamikus irányzatban pl. mindig alkalmazkodni kell a kliens működéséhez, hogy az egyéni dinamikájába betekintést nyerhessünk, és hagyjuk, hogy a kliens önmagává válhasson. H a folyamatba kívülről beavatkozol, akkor elvéted a célt, és egyen-pácienseket „termelsz ki”, nem autonóm és egyedi személyiségeket. Az alkalmazott módszerek persze ugyanazok, de nem ugyanúgy használod őket a különböző kliensekkel. Még a hibák sem lesznek ugyanazok (ha ugyanzok, akkor a terapeutában van a bibi).

A módszerek annyiban többek, hogy célzott beavatkozást tesznek lehetővé. A szupportív irány "globálisan" hat a környezeti alkalmazkodásra, különösen a kapcsolaton és az empátiás megértésen keresztül. A többi módszernek spéci technikái vannak, amikkel hatást érhetnek el. Ez, hacsak nincsenek benne dráma, nem verbális eszközök, stb. tényleg tűnhet úgy, hogy ugyanaz történik mindenhol. De csak a felszínen. De ha veszünk pl. egy álomértelmezést, az klisé szerint eltér a kognitív (ha használják), analitikus, jungi, személyközpontú irányokban, aszerint, hogy az elméleti kereteik mit mondanak az álomról. A személyközpontú pl. újra átéleti az álmot, a kognitív torzításokat keres benne, a freudi elhárítást, a jungi archetípust. A felszínen mindegyik "beszélgetés", a részleteiben azonban elégé különböző tartalmú beszélgetésekről van szó. Holott mondjuk ugyanarról az álomról beszélgetünk. Érdekes ugyanakkor, hogy mindegyik módszerrel célt lehet érni, tehát majdnem mindegy, melyik pszichoterápiába jár az ember.

A pszichoterápiás módszerekről tudsz olvasni a neten is elérhető pszichoterápiás protokollban, illetve az olyan alapozó tankönyvekben, mint pl. a Szőnyi-Füredi-féle A pszichoterápia tankönyve.