Érdemes-e ezzel foglalkoznom, ha igen, mi lehet a bajom? Elmúlik? 14/L

Kiskorom óta meg akarok halni, meg akarom ölni magam. Többször is próbálkoztam. Egyszerűen ez az élet elkorcsosult, az emberek naivak, de mégis önzőek. Már akkor úgy gondoltam, hogy szörnyű csapások várnak rám.. Félelmem be is következett..hamarosan. Történt egy tragédia velem és szörnyen magam alatt voltam. A szüleim tudtak erről, de nem segítettek.. Inkább vertek. Vertek-vertek és nem mondták meg ezt miért nem szabad. Ha csináltam valamit, például összetörtem a tányért ezeket a szavakat hallatták: te roha-dék, mit képzelsz magadról?! És megvertek... Nem tudtam miért bántanak..

Aztán jött az iskola.. Nem voltak barátaim, mindig is elvontabb voltam. Édesapám (őt szerettem ennek ellenére a legjobban) nem törődött velem, anyám sem, így az egyik tanáromat apapótlékként tekintettem. Csak őt, más férfit nem. (akit később úgy szerettem, mint aput) Rövid időn belül meghalt apukám. Be kellett vallanom a tanáromnak, mert úgy éreztem bekattanok. Bevallottam.. Nem érdekelte. Rengetegszer megbántott..(lehet nem önszántából) Aztán úgy döntöttem, elkerülöm, hátha elfelejtem. Mivel őt és aput szeretem a világon a legjobban ez sem sikerült.(úgy érzem ő is meghalt) Paranoiás lettem.. Egyszerűen azt hiszem, hogy mindenki ellenem van, mindenki bántani akar, mindenki néz engem, megmérgezik az ételemet amikor nem figyelek, leköpik a dolgaimat, elveszik a cuccaimat, egyszer amikor megyek hazafele, megvernek. Kialakult egy olyan érzetem, egy olyan vonzódásom a halottak iránt, amit nekrofíliának neveznek. Megírtam a végrendeletemet, a búcsúleveleket. Mindent előkészítettem az öngyilkosságra mert egyszerűen a családom többi tagjai irritáltak a jelenlétükkel, tömegiszonyom lett, sokszor bepánikolok. Ez így nem mehetett tovább.. Azonban úgy éreztem, adnom kell ezek ellenére magamnak még egy esélyt. Ez meg a továbbtanulásomról szólt. Ha felvesznek abba az iskolába, ami megalapozná az életemet, nem ölöm meg magam. Lehoztam a csillagos eget, a tanárokat lenyűgöztem az eredménnyel. Mindent megtettem, és meg is lett az eredménye: felvettek. VISZONT!! Azt hittem boldog leszek utána, azt az iskolát úgy tekintem, mint a hazámnak. Nem lettem boldogabb.. Ugyanolyan rosszakat álmodtam, ugyanúgy megálmodtam a halálomat, ugyanúgy megmaradtam..

Nem bízom meg senkiben sem. Pszichológushoz nem tudok menni mert egyszerűen anyám!!!! irritál!!!! nem tudok semmit sem mondani, nem is mondok neki. Megbélyegzett. Másnak nem tudok szólni. Magam vagyok.. Már van 51 versem, abba fojtom bánatom.

Abban az iskolában jobb lesz?

UI: hozzá nem értők ne kommentálják a kérdésemet.