Kérlek, írjatok Miért lehetek ilyen?

Szóval... azt hiszem hosszú lesz.

Rengeteget gondolkozok ezen, mert nem akarom hogy így legyen. Többszöri nekifutásra sikerült ezt a kérdést kiírnom... Nem nagyon emlékszem a gyerekkoromra. Fogalmam sincs hogy miért, de 5. osztályos koromtől visszafelé TÉNYLEG nem emlékszem SEMMIRE. 5. osztályos koromból halvány emlékeim vannak. Anyám sokat bántott kiskoromban, sokszor apróságokért. Sokszor váltottam iskolát és sokszor kerültem új osztályba. általános iskolában a felső éveimet új suliban töltöttem ahol sokat piszkáltak. Az első napokon sokat hülyéskedtem és próbáltam vicces lenni de csak elkönyveltek hülyének és úgy is kezeltek egész végig. Fiús ruhákban jártam, csak 8. körül kezdtem el feszes dolgokat hordani. Az akkori osztályfőnököm is sokat szemétkedett velem szemtől szemben. Aztán elkerültem végre középsuliba. Ott rendesen beilleszkedtem, de furcsa dolgokkal foglalkoztam. Barátokat képzeltem magamnak, akikkel így magamban beszélgettem (a szavakat nem mondtam ki csak így gondoltam, és azokra választ képzeltem). Sokat foglalkoztam a szellemekkel és a halállal. Aztán 15 éves koromban megint új suliba kerültem... elég messze az otthonomtól. Akkor egy nagyon rossz osztályba kerültem és folyton cseszegettek ahol csak értek. Pedig nem szolgáltam rá... soha senkit nem bántottam. Szóval az osztályomat utáltam és volt gyakorlatunk is. Dolgozni is utáltam járni mert ott is mindenki bántott. Ezért sokszor nem jártam be, ebből gondjaim voltak. Egy év után másik osztályba mentem ahol nem volt semmi probléma. Kialakult a kis saját baráti köröm, de eljárni nem szerettem sehova. Összejöttem életem első szerelmével, aki 2 hónap után otthagyott egy másik lányért. Ez rettenetesen fájt, még a mai napig is "siratom" és senkivel nem kívánok összejönni... a pasik meg sosem értik hogy mi a bajom, és utálok találkozgatni. Meg azt is utálom ha hozzám jönnek, szóval sehogy sem lehet megoldani.

Jelenleg nagyon eldurvult a helyzet, elzárkózott lettem, sokszor bunkó dolgok csúsznak ki a számon és mindenkiben a rosszat látom. Az osztály 3/4-e utál ezért engem, mert elkönyveltek emósnak (holott kinézetileg nem úgy nézek ki, csak egy egyszerű rockernek... frufrum van, talán azért mondják. Meg ugye, folyton magamba fordulok). A legjobb barátnőm több mint 300 km-re lakik tőlem, alig tudunk találkozni. Ő tartja bennem a lelket. A hangulatingadozásaim nagyon élesek, hol nagyon boldog vagyok hol pedig majdnem végzek magammal. Vérszegény vagyok, emiatt nagyon sápadt, sosem tudom kipihenni magam, a szemeim folyton karikásak. Nagyon fáradt vagyok folyton, van gyógyszer amit szedek a vashiányomra is de nem érzek semmi változást (nyár óta szedem). Szeretnék pszichológushoz menni de nincs pénzem. Próbáltam már nagyon sokmindent, pl orbáncfű teát, de az sem segített. Nem tudom, mit tehetnék még, de nem akarok meghalni, és félek hogy egyik nagyon rossz pillanatomban megteszek. Kérlek, segítsetek:(((

egy nagyon elkeseredett 20/L