Pánikbetegség, mit tegyek?
Hm. Az igazság az, hogy több, mint két éve szenvedem a betegségtől, és ahelyett, hogy az idő múlásával csillapodott volna, csak romlott a helyzet.
Az úgy történt, hogy 2011-ben elkaptam egy csúnya vírust, aminek következtében minden kijött belőlem. Azóta félek attól, hogy ismét elkapom, megbetegszem, és hányni fogok. Tudom, így leírva, nevetségesnek tűnhet, pedig valójában nem az. Nagyon nem az. Azóta nem telik el nap, hogy ne gondolnék az esetre, és arra, mi van, ha ma tényleg beteg vagyok. Ilyenkor, majdnem minden este, éjszaka azon agyalok, hogy talán ma van az az este/nap, hogy ismét bekövetkezik. Egyfolytában hányingerem van, olykor olyan szinten bepánikolok, hogy nem ismerek magamra.
Az elmúlt egy hónapban eszméletlen komolyra fordult a dolog. Teljesen szétestem, esténkét ülve várom, hogy elaludjak, egy üveg vizet szorongatva, sokszor kupak nélkül, ami esetenként kiömlik az éjszaka folyamán. Ha azt mondom, hogy többször meghalhattam volna, akkor nem mondok nagy dolgot, mert nem. Volt, hogy a víz az ágyam mögé folyt ki, a konnektorba, szerencsére volt olyan lélek jelenlétem, hogy leáramtalanítsak. Pszihésen gondolom úgy, ha rágó van a számba nem lehet semmi bajom, ezért sokszor azzal a számban alszom el, ami életveszélyes is lehet.
Nem tudom mit csináljak, azt hittem, elmúlik, de jelen pillanatban nem úgy tűnik.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Ismerös ..a pánik betegség komoly dolog.
Nekem is volt én leküzdöttem .
Én is voltam beteg (ételmérgezés) mindentöl féltem,nem mertem enni mert rettegtem.
Állandóan kezet mostam már kényszeresen :-(
Aztan egyszer egy vérvétel alkalmaval egy nővér azt mondta ,hogy ha ez folytatom nagyon.,rossz vége lesz . Volt ,h a buszon össze estem..sorolhatnam. De erőt vettem magamon és én győztem ! Nagy igazság csak magadon dudsz segíteni! Mert lehet közhely de ami nem öl meg az megerősít. Ez igaz is!
Eröt kell venni és nem gondolni rá! Én azóta sem voltam beteg! Ja hozzáfűzném elkeztem túrázni és én a nagy tisztaság mániás,félös ,patagböl ittam stb..csak jót tett velem a sport. Azóta jól vagyok nem rettegek. Jobbulast!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szia!
Szerintem kicsit tul dimenzionalod az allapotod es ezzel nem akarlak megbantani.Irod hogy voltal mar kozel a halalhoz: viz +konnektor,rago stb
Nagyon egyszru:keruld a szituaciokat amik veszelyeztethetnek :D De ezzel szerintem nem mondtam tul nagy ujdonsagot ugye?:) Ne nagyitsd fel a problemad ilyennel hogy "tobbszor meghalhattam volna..." mert mindketten tudjuk hogy ennek semmi realitas,valosagossaga nincs.Kozel sem olyan sulyos az allapotod hogy itt a halalt emlites szinten is felhozzuk.Mit kezdj a panikbetegseggel?Szerintem keress egy masik teruletet amire ra tudsz "gorcsolni"pl:edzel szelsosegesen vagy olvass kotelezo szeruen.Lenyeg hogy ezt a szorongasod masban eled ki.Nem szunik meg de jelentosen jobban erezheted magad.Egyebkent az emberek tobbsegenek van szorongasa,potcselekvese csak sokan nem fektetnek ra nagy hangsulyt.Szal nagyon nem vagy egyedul!:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!